Egy nőnek és két gyermekének egy veszélyekkel teli világban kell két nap alatt biztonságos helyre jutnia – bekötött szemmel.
Kétfajta ember létezik – az egyik olvasta a film alapjául szolgáló könyvet, a másik nem. Aztán, ha ennek alapján sikerült besorolunk magunkat, akkor további két klubhoz csatlakozhatunk: azokhoz, akinek tetszett ez a film, és azokhoz, akinek nem. Tapasztalataim alapján viszont teljességgel fölösleges kategorizálni a nézőket, ugyanis olyannal is találkoztam, aki a könyvet ismerve az egekig magasztalta a filmet, és olyannal is, aki rávilágított arra, mennyivel jobb az alapjául szolgáló mű a mozgóképes változatnál. E kritika szerzője teljesen felkészületlenül vágott bele a Madarak a dobozban megtekintésébe, ami egyben azt is jelenti, hogy mentes volt a befolyásoló tényezőktől, nem voltak különösebb elvárásai, és nem is ismerte a benne bemutatott világot, a végkifejletet vagy a sztorit.
Ha valaki így ül le az angolul Bird Box néven futó filmes alkotás elé, legfeljebb annyit tudhat róla, hogy valami ismeretlen okból kifolyólag a szereplői folyamatosan szembekötősdit játszanak egy poszt-apokaliptikus világban, és Sandra Bullock mellett még szerepel a stáblistán John Malkovich neve is. A színészekkel nem is lenne baj. Nagyot alakítanak ebben a filmben is, hiszen régi motorosokról van szó, rengeteg tapasztalattal a hátuk mögött. Annál inkább a sztori feldolgozásával. Adott ugyanis egy rejtélyes probléma, ami miatt gyakorlatilag az egész világ megőrül. Ennek kezdeti felvázolása elég látványosra sikerült, jár érte a piros pont a készítőknek. Ám aztán elkezd kicsit unalomba fulladni az amúgy időben két síkon zajló film. Az egyik, a múltba visszatekintő szál ugyan bemutatja a kiindulási pontot, és szép lassan megmagyarázza az egyes szereplők közötti viszonyokat (meg ennél kicsit gyorsabban be is darálja azokat – mármint a szereplőket), a másik, a „jelenben” zajló eseményeket ismertető szál azonban gyakorlatilag ehhez képest negyedannyi izgalmat és történést sem képes felmutatni, hiszen csak egy hosszadalmas – és elméletileg veszedelmekkel teli, gyakorlatilag kicsit biztosra játszó – útról van benne szó, amelyen az anya és a két gyermek végig bekötött szemmel halad végig.
Nem telik bele sok idő, és mindkét szál gyakorlatilag unalomba fullad. A múltbeli eseményeknél nem jó az ütem, és túl sok a duma. Ennek következtében a karakterek kiszámíthatóvá válnak, és gyerekesen bután viselkednek. Tudjátok, úgy, mint amikor egy horrorfilmben megállapítják a szereplők, hogy biztosan akkor nem érheti őket semmi baj, ha együtt maradnak, majd a következő jelenetben már rögtön szét is válnak. Nehéz ezek után elhinni róluk, hogy akár napokig is képesek lennének életben maradni, nem hogy hónapokig. Persze, a külvilág veszélyei szépen arcul is vágják őket, csak az a baj, hogy a mészárszék felé teljesen bamba birkákként menetelnek az idő előrehaladtával.
A jelen elmesélésénél pedig egyszerűen nincs annyi esemény, ami kitöltené a játékidőt. Érdemes lett volna erre kevesebb időt szánni, ettől még összeérhettek volna a szálak a megfelelő időpontban, hogy elérhetővé váljon a kívánt hatás. De amúgy összességében is igaz a filmre, hogy jó fél órát ki lehetett volna vágni belőle, és akkor talán nem aludna el a néző végére az unalomtól. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a végkifejleten már nem is lehet annyira megdöbbenni, és elmarad a várt hatás, mivel addigra már legalább annyira fáradtak leszünk, mint a ladikban hánykolódó nő és a két gyermek az út végére. Pedig egy jól felépített könyvben valószínűleg ez az a pont, ami elhozza a várva-várt katarzist, és megnyugtató lezárást ad a sztorinak.
Kár, hogy ez a filmvásznon már nem így működik, és inkább csak felsóhajtva tápászkodunk fel, nyugtázva, hogy ezt a filmet is túléltük. Kevés mondanivalója akad a filmes adaptációnak, hiszen semmit nem tudunk meg arról, pontosan mi okozta a káoszt, a bizonyos emberekre kifejtett eltérő hatásának a hátterébe sem megyünk bele, és maga a megtett út sem hozza el a film végén az annyira várt felszabadító érzést. Főszereplőnk, Malorie karakterfejlődése pedig ki is merül annyiban, hogy a két gyereket immáron képes nevükön nevezni, ezzel jelezve, hogy elfogadja az anyaként betöltött szerepét. Vékonyka befejezés ahhoz, hogy elhihessük, a filmben látott túlélők egyszer talán képesek lesznek visszahódítani a Földet, és felülkerekedni a rájuk leselkedő „lényeken”.
Valószínűleg a könyvben a hiányzó részek jobban ki vannak dolgozva, és a tempója is jobb, ám nagyon úgy tűnik, hogy a filmes adaptációnál valamit nagyon benézett a forgatókönyvíró, és ennek következtében nem sikerült megtalálni a kellő arányokat. Igazán kár érte, mert a téma elég érdekes, a szereplőgárdában többen is képesek lettek voltak arra, hogy elvigyék a hátukon a produkciót, és kifejezetten olyan történetről van szó, ahol a vizuális megjelenítés még tágabb értelmezést, akár az eredetitől kicsit jobban eltérő történetvezetést tett volna lehetővé. Így viszont a Madarak a dobozban csak egy felejthető alkotás marad, amelyet felesleges moziban megnézni, hiszen a premier napján már elérhető volt a Netflix kínálatában.
A Rosszfiúk főszereplői ugyan jó útra tértek (de tényleg!), de olybá tűnik, hogy meggyűlik a…
Mit kapunk, ha különböző zsánereket egybeolvasztunk? Egy nagyon aranyos stratégiai játékot, amelyben király és királyné…
2025 májusában érkezik a hazai mozikba a második, immáron végső leszámolásos Mission Impossible-film, amelyben valószínűleg…
A videojátékok mint művészeti alkotásokként is jelen vannak a világunkban, és ennek ékes példája a…
Egy alkimista szimulátor szerepjátékos elemekkel, ez az Alchemist: The Potion Monger!