Madarak a dobozban – Filmkritika

6 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Egy nőnek és két gyermekének egy veszélyekkel teli világban kell két nap alatt biztonságos helyre jutnia – bekötött szemmel.

Kétfajta ember létezik – az egyik olvasta a film alapjául szolgáló könyvet, a másik nem. Aztán, ha ennek alapján sikerült besorolunk magunkat, akkor további két klubhoz csatlakozhatunk: azokhoz, akinek tetszett ez a film, és azokhoz, akinek nem. Tapasztalataim alapján viszont teljességgel fölösleges kategorizálni a nézőket, ugyanis olyannal is találkoztam, aki a könyvet ismerve az egekig magasztalta a filmet, és olyannal is, aki rávilágított arra, mennyivel jobb az alapjául szolgáló mű a mozgóképes változatnál. E kritika szerzője teljesen felkészületlenül vágott bele a Madarak a dobozban megtekintésébe, ami egyben azt is jelenti, hogy mentes volt a befolyásoló tényezőktől, nem voltak különösebb elvárásai, és nem is ismerte a benne bemutatott világot, a végkifejletet vagy a sztorit.

Ha valaki így ül le az angolul Bird Box néven futó filmes alkotás elé, legfeljebb annyit tudhat róla, hogy valami ismeretlen okból kifolyólag a szereplői folyamatosan szembekötősdit játszanak egy poszt-apokaliptikus világban, és Sandra Bullock mellett még szerepel a stáblistán John Malkovich neve is. A színészekkel nem is lenne baj. Nagyot alakítanak ebben a filmben is, hiszen régi motorosokról van szó, rengeteg tapasztalattal a hátuk mögött. Annál inkább a sztori feldolgozásával. Adott ugyanis egy rejtélyes probléma, ami miatt gyakorlatilag az egész világ megőrül. Ennek kezdeti felvázolása elég látványosra sikerült, jár érte a piros pont a készítőknek. Ám aztán elkezd kicsit unalomba fulladni az amúgy időben két síkon zajló film. Az egyik, a múltba visszatekintő szál ugyan bemutatja a kiindulási pontot, és szép lassan megmagyarázza az egyes szereplők közötti viszonyokat (meg ennél kicsit gyorsabban be is darálja azokat – mármint a szereplőket), a másik, a „jelenben” zajló eseményeket ismertető szál azonban gyakorlatilag ehhez képest negyedannyi izgalmat és történést sem képes felmutatni, hiszen csak egy hosszadalmas – és elméletileg veszedelmekkel teli, gyakorlatilag kicsit biztosra játszó – útról van benne szó, amelyen az anya és a két gyermek végig bekötött szemmel halad végig.

Nem telik bele sok idő, és mindkét szál gyakorlatilag unalomba fullad. A múltbeli eseményeknél nem jó az ütem, és túl sok a duma. Ennek következtében a karakterek kiszámíthatóvá válnak, és gyerekesen bután viselkednek. Tudjátok, úgy, mint amikor egy horrorfilmben megállapítják a szereplők, hogy biztosan akkor nem érheti őket semmi baj, ha együtt maradnak, majd a következő jelenetben már rögtön szét is válnak. Nehéz ezek után elhinni róluk, hogy akár napokig is képesek lennének életben maradni, nem hogy hónapokig. Persze, a külvilág veszélyei szépen arcul is vágják őket, csak az a baj, hogy a mészárszék felé teljesen bamba birkákként menetelnek az idő előrehaladtával.

A jelen elmesélésénél pedig egyszerűen nincs annyi esemény, ami kitöltené a játékidőt. Érdemes lett volna erre kevesebb időt szánni, ettől még összeérhettek volna a szálak a megfelelő időpontban, hogy elérhetővé váljon a kívánt hatás. De amúgy összességében is igaz a filmre, hogy jó fél órát ki lehetett volna vágni belőle, és akkor talán nem aludna el a néző végére az unalomtól. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a végkifejleten már nem is lehet annyira megdöbbenni, és elmarad a várt hatás, mivel addigra már legalább annyira fáradtak leszünk, mint a ladikban hánykolódó nő és a két gyermek az út végére. Pedig egy jól felépített könyvben valószínűleg ez az a pont, ami elhozza a várva-várt katarzist, és megnyugtató lezárást ad a sztorinak.

Kár, hogy ez a filmvásznon már nem így működik, és inkább csak felsóhajtva tápászkodunk fel, nyugtázva, hogy ezt a filmet is túléltük. Kevés mondanivalója akad a filmes adaptációnak, hiszen semmit nem tudunk meg arról, pontosan mi okozta a káoszt, a bizonyos emberekre kifejtett eltérő hatásának a hátterébe sem megyünk bele, és maga a megtett út sem hozza el a film végén az annyira várt felszabadító érzést. Főszereplőnk, Malorie karakterfejlődése pedig ki is merül annyiban, hogy a két gyereket immáron képes nevükön nevezni, ezzel jelezve, hogy elfogadja az anyaként betöltött szerepét. Vékonyka befejezés ahhoz, hogy elhihessük, a filmben látott túlélők egyszer talán képesek lesznek visszahódítani a Földet, és felülkerekedni a rájuk leselkedő „lényeken”.

Valószínűleg a könyvben a hiányzó részek jobban ki vannak dolgozva, és a tempója is jobb, ám nagyon úgy tűnik, hogy a filmes adaptációnál valamit nagyon benézett a forgatókönyvíró, és ennek következtében nem sikerült megtalálni a kellő arányokat. Igazán kár érte, mert a téma elég érdekes, a szereplőgárdában többen is képesek lettek voltak arra, hogy elvigyék a hátukon a produkciót, és kifejezetten olyan történetről van szó, ahol a vizuális megjelenítés még tágabb értelmezést, akár az eredetitől kicsit jobban eltérő történetvezetést tett volna lehetővé. Így viszont a Madarak a dobozban csak egy felejthető alkotás marad, amelyet felesleges moziban megnézni, hiszen a premier napján már elérhető volt a Netflix kínálatában.