„A régi jó dolgokból nem marad semmi”. Sokszor halljuk életünk során ezt a közhelyesen hangzó mondatot. Általában mindig a nálunk idősebb generáció szájából hangzik el, amihez nekünk nem igazán van viszonyítási alapunk. Azonban saját tapasztalatainkon keresztül visszagondolva a rég múlt történéseire, olykor akarva akaratlanul megfordul a fejünkben, régen tényleg minden jobb volt? Az idő előrehaladtával, a technika fejlődésével minden elromlik, ellaposodik, szürkévé válik?
Nos, az igazat megvallva nem ezzel a gondolatmenettel terveztem elkezdeni ezt a cikket, azonban mai alanyunk a MACROSS – Shooting Insight ezt az érzést váltotta ki belőlem játék közben. Kezdjük az elején, a Macross franchise 1982-ben látott napvilágot, azóta számos egész estés film és sorozat is készült az animeből. Egy vérbeli sci-fi amelynek középpontjában az emberi faj és a mecha-k fiktív története áll. Ebből a több évtizedre vissza nyúló szériából készített egy shoot ’em up játékot a KAMINARI GAMES. Mikor megláttam, hogy van lehetőség tesztelni kifejezetten megörültem, mivel az utolsó shoot ’em up játék amivel játszottam, szerintem a Sine Mora volt még 2013-ban, és ez a műfaj már akkor is elfeledettnek számított.
Adott egy sikeres alapmű, illetve egy régen jól működő, mára már eléggé eltűnt műfaj, mi sülhet el rosszul? Merülhet fel kérdés. Azt szeretném leszögezni, hogy a MACROSS egyáltalán nem egy csúnya játék, sőt tökéletesen hozza az anime beütést, azonban a legnagyobb problémám még is a grafikával volt. Egyszerűen vannak ellenfelek akik már-már beleolvadnak a pályadizájnba, ami egy olyan játékban ahol egyszerre több felé kell figyelni, illetve a játékos reflexeire és ügyességére épít, elég frusztráló tud lenni mikor azért halsz meg, mert egyszerűen nem láttad, hogy ott egy likvidálandó ellenfél. Ami azért különösen bosszantó, mert a játékban elhelyezett pályákon ahogy a műfaj legtöbb játékánál, nincs külön checkpoint rendszer, ha nem sikerül kezdhetjük az egészet előröl.
Külön szeretnék kitérni a játék zenéjére. Ez a része a MACROSS-nak nekem kifejezetten tetszett. A MACROSS Shooting Insight-ban nincsenek szöveges-, kizárólag írásos párbeszédek és a játék zenéje is a 90-es évek MIDI korszakát idézi, ami egy tökéletes retro feelinget ad az egésznek.
Az egész teszt időszak alatt óriási bajban voltam a MACROSS Shooting Insight-tal, mivel túlságosan szerettem volna szeretni, de olyan alapvető hiányosságai, problémái vannak a játéknak ami miatt képtelen voltam. Erre rátett egy kisebb lapáttal a játék ára. Arra számítottam, hogy nem AAA árcímkével érkezett meg a digitális boltokba, azonban még a 15.000 forintos árcédulát is személy szerint kissé túlzásnak érzem. Csak viszonyításképp az idei év eddigi egyik legnagyobb sikerjátéka a Spilt Fiction jelenleg 18.990 Forint a PS Storeban. Ennyi pénzért sokkal jobb játékokat is beszerezhetünk. Nem mondom, hogy a MACROSS nem érdemel egy esélyt, de a helyetekben mindenképp megvárnám, hogy egy leárazás keretein belül legyen beszerezhető.
Engedd, hogy elragadjon egy varázslatos fantáziavilág, ahol a hagyományos asztali játékok öröksége ötvöződik a modern…
Körökre osztott kalóz játék természetfeletti erőkkel. Állj bosszút és hódítsd meg a tengereket!
Fedezd fel a Confronted sötét, elhagyatott kastélyának misztikus titkait, ahol minden lépés egy új rejtélyhez…
Mi a jó, mi a rossz, de leginkább rendes leszel vagy gonosz?
A Palworld univerzuma még elérhetőbbé vált!