Lego Horizon Adventures – Játékteszt

In medias res nem is kertelnék tovább és kimondom, ami talán a legnyilvánvalóbb tény lesz bárkinek, aki kipróbálja Aloy kockalandját. A Lego Horizon Adventures olyan, mintha az ügyes és okos tanuló TT Games odaadta volna a házifeladat receptjét a területen újoncnak számító Guerrilla Games-nek azzal a felkiáltással, hogy „másold csak le, de ne legyen ugyanaz!” Élek a gyanúperrel, ha valakinek azt mondom, hogy Lego játék, akkor nagyjából ugyanarra a receptre számít: egy-egy humoros átvezető közé szorított, rengeteg felfedeznivalóval megtarkított, kreatívan felépített pálya, amit egyedül vagy hű társunkkal apró elemeire bonthatunk, felszedve és feloldva megszámlálhatatlan extra karaktert és gyűjtögetni való bónuszt. A Lego játékok szinte már a világ összes nagyobb franchise-t magukévá tették, kezdve a Star Warssal, a Gyűrűk urán, a Marvel és DC univerzumon át, egészen a Harry Potterig. Hogy mikor és kinek a fejéből pattant ki, hogy Aloy posztapokaliptikus dinoszaurusz kalandja jó alapanyag lehet a dán játékóriás szögletes világához, azt nem tudom, de tagadhatatlan, hogy a recept nagyon jól működik. Csak kár, hogy friss élmények oltárán ennyi minden elveszett.

A Lego Horizon Adventures Aloy grandiózus kalandjának első részét dolgozza fel, sokkal tömörebb és humorosabb formában, érezhetően a fiatalabb korosztálynak címezve. A történet szerint Anya Szíve, a Nora törzs faluja egészen katasztrofális állapotban van, ráadásul meg is támadták őket és jó néhány tagjuk eltűnt, mivel vagy elrabolták őket, vagy az elraboltak után mentek. Így hát Aloyként ránk hárul a feladat, hogy megkeressük őket, az út közben gyűjtögetett Lego-pénzből pedig újjáépítsük a falut. Persze hamar kiderül, hogy az események mögött egy nagyobb és gonoszabb erő húzódik…

A játék során Aloy-t fogjuk irányítani, illetve a prológus végigjátszása után egy társunk is becsatlakozhat hozzánk. Én alapvetően a párommal játszottam végig a játékot és az a húzás, hogy az első kb. 10 percet egyedül kellett lepörgetni azért, hogy végre ő is becsatlakozhasson elég érdekes húzás volt. Nem beszélve arról, hogy a prológus számít az oktató résznek, így nem igazán tudom meghatározni, hogy mire gondolt a költő. A kooperáció ily módú kezelése később is visszaköszön, ugyanis míg a korai Lego játékok többsége osztott képernyővel operál, addig itt erről szó sincs. Ha túl messzire megy a másodlagos karakter, akkor a játék egyszerűen visszateleportálja az első játékos mellé, ami nagyobb területű harcokban, de még felfedezés során is nagyon irritáló tud lenni. Ezen felül a játék nyitható ládák és építeni való díszek után járó jutalmat is folyamatosan az első játékosnak adja, függetlenül attól, hogy éppen ki van ott. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem számít, de ettől függetlenül nem értem, miből tartott volna egyenrangú szerepet adni a másik játékosnak.

A játék hatalmas hangsúlyt fektet a sztori elmesélésére, Lego játékhoz képest talán túl sokat is. Ezzel alapvetően nem lett volna probléma, azonban a fő küldetések pályái a megszokotthoz képest rendkívül rövidek, a felfedezés élménye pedig szinte nem létező fogalom, mivel teljesen lineáris pályákon kell végighaladni, csupán egy-két alkalommal letérve egy kis bónuszt adó ládáért vagy felépítendő díszért. Ehhez képest azonban rengetegszer törte meg az élményt az, hogy a pálya elején és végén is, de volt, hogy közben is 1-2 perces átvezetőket kaptunk. Őszinte leszek az igazi, mászkálós Lego élményt a játék végigjátszása után kaptuk meg, amikor kinyíltak a területek (kvázi) és vissza lehetett látogatni egy-egy helyszínre, hogy a játék kihívásait teljesítsük arany kockákért, illetve pénzt gyűjthessünk a több 100 feloldható ruhára és dekorációra.

Kár ezért a küldetésrendszerért, mert amúgy a Horizon harcrendszere nagyon szórakoztatóra sikerült. Négy feloldható karakter van összes (csak!) azonban azok teljesen egyedi arzenállal rendelkeznek, mindegyiknek a saját előnyeivel és hátrányaival. Az ellenünk érkező robotoknak csakúgy, mint a nagytestvérben megvannak a saját gyengepontjai ezeket célozva pedig sokkal nagyobb sebzést vihetünk be nekik. A harcok pörgősek, gyakran tudnak vicces káoszba fordulni, és a rengeteg nehézségi foknak hála bárki számára élvezhető kihívást nyújthatnak. Aloy íja például a szabványos elemi támadásokon túl képes egyszerre több felé is tüzelni, Teersa bombái viccesebbnél viccesebb formákat ölthetnek a csirkétől kezdve, a kacsán át, a cápáig. Varl dárdája képes bumerángként pörögni, vagy lekövetni a célt, Erend pedig hatalmas kalapácsával akár földrengést is képes okozni. Ezen túl ott van a megannyi környezeti elem, amiket előnyünkre fordítva növelhetjük a túlélési esélyeket a gépekkel szemben. Rájuk dönthetjük a szobrokat, árammal tölthetjük fel a nagyobb tócsákat, megdobálhatjuk őket robbanóhordókkal, stb.

A jó harc mellé pedig elképesztő látvány is társul. A Lego Horizon Advenetures messze a legszebb Lego játék, ami valaha készült. Aloy posztapokaliptikus világa elképesztően néz ki, az embernek az az érzése támad, mintha a való élet kockáit látná a képernyőn. Arról nem beszélve, hogy a szép grafika mellé szép pályadesign is készült, a négy nagyobb terület jól elkülöníthető, megvannak az apró kiutalások a múltra és a játékra, a hátterekben pedig percekig lehetne gyönyörködni. Ezért is fájó ennyire, hogy ilyen csúnyán korlátozva van a felfedezés, mert a magam részéről képes lett volna elugrálni sokkal tovább egy-egy területen. Sajnos azonban a limitációk mellett sem mehetek el, hiába a szépség, a mögöttes tartalom itt is kevés. Az erdős rész, a dzsungel, a sivatag és még a havas hegység is ugyanabból a pár szekcióból épül fel, kisebb-nagyobb variációval, így pár látogatás után már nem tudnak újat mutatni. És akkor még ott van az is, hogy alig vannak rombolható dolgok.

Aki eljutott idáig a cikkben, joggal feltételezheti, hogy ennyi negatívum után a Lego Horizon Adventures nem lett túl jó, pedig erről szó sincs. Csupán előjön a csalódottság érzése, mivel lehetett volna sokkal jobb is. Aloy kalandja teljes egészében végigjátszható egy esősebb délután alatt és a trófeavadászoknak se kell sokkal többet teperniük a platina megszerzéséhez. A rövidségen túl azonban az egyéb tartalmak hiánya a különösen szemet szúró, ugyanis míg a korábbi játékokban rengeteg feloldandó tartalom várt ránk, rengeteg karaktert szerezhettünk meg és rengeteg helyre érte meg visszamenni, hogy addig elzárt területeket meglátogassunk, itt erről szó sincs. Ha lepörgött a stáblista, a négy nagyobb vadászterületet pörgethetjük egészen addig, amíg végleg rájuk nem ununk. Ilyenkor random pályaelemek és ellenfelek várnak ránk, körülbelül négy szekción keresztül, hogy utána egy főellenfelet lecsapva összeszedjünk egy valag pénzt, hogy azokat a faluban elköltsük. Ennyi.

Összességében azonban nem mondom, hogy a Lego Horizon Adventures ne lenne jó játék, csak lehetne jobb is. Én kicsit erősnek érzem mellé az árcédulát, de egy nagyobb akció alkalmával kellemes szórakozást tud nyújtani. A grafika gyönyörű, az átdolgozott zenék számos nosztalgikus pillanatot tudnak hozni, a harcrendszer nagyon jól működik. Ha másra nem is, arra jó volt, hogy kedvet kapjak újra elővenni Aloy felnőttbarát kalandját. A Lego Horizon Adventurest egyedül biztos nem játszottam volna végig, de közösen leülve tudott okozni nem kevés vicces pillanatot, így kisgyerekeseknek és alkalmi kanapékrumpli pároknak melegen ajánlom.