A legnagyobb showman – Filmkritika

Vannak filmek, amik elgondolkodtatni akarnak, vannak, amik szórakoztatni, van, ami ijesztget, tanít, és még sorolhatnánk. És vannak a filmek, amik sokkal inkább csak egy érzést akarnak átadni. Az ilyen filmek jobban hasonlítanak egy színházi előadásra és A legnagyobb showman egy ilyen film lett. Szokták mondani, hogy a cirkusz maga a varázslat és nem is érthetnék jobban egyet. Hugh Jackman, Zac Efron, Zendaya, és Keala Settle filmje is egy varázslat.

A történet P. T. Barnum és főműve a Barnum Cirkusz körül bonyolódik. Barnum és felesége Charity boldogan élik egyszerű életüket két kislányukkal, azonban egy sajnálatos balszerencse folytán a férfi elveszíti munkáját és megélhetésük veszélybe kerül. Azonban a férfi mer nagyot álmodni és kiemelkedő leleményességről téve tanúbizonyságot, (meg egy kis ravaszságról) kölcsönt vesz fel a banktól, hogy összeszedje a világ legfurcsább embereit, hogy egy saját előadásában rivaldafénybe állítva őket kápráztassa el a világot. A cirkuszt a népnek elv pedig tökéletesen működik, a vállalkozás sikeres lesz, azonban nem nézi ezt mindenki jó szemmel. Azonban Barnum nem lenne a legnagyobb Showman ha nem húzna mindenből hasznot és nem adna el mindent, amit a fejébe vesz.

A történet a hasonló filmekre és musicalekre jellemző ívet követi. A főhős alap helyzete nem túl ígéretes, majd jön a látványos felemelkedés, amit szorosan követ a szükségszerű bukás, hogy aztán a végén minden rendbe jöjjön. Így sok meglepetés nem is fogja érni a nézőt, azonban a készítőknek a dalokkal, a látvánnyal és a színészi játékkal, nem beszélve a látványos koreográfiákról, sikerült olyan lélekkel megtölteniük a filmet, amit sok előadás, de még sok film is megirigyelhetne.

Nyilván a filmnek vannak hibái. Nem bővelkedik nagy fordulatokban, kiszámítható, még csak nem is történelmileg hiteles alkotás. De őszinte leszek. Senkit nem érdekel. A nézők mosolya ugyanolyan őszinte lesz a moziból kilépve, mint az embereké a filmbéli cirkuszból elfele jövet. A legnagyobb showman dalai egytől egyig kiválóak, nem is emlékszem olyan musicalre, ahol MINDEN EGYES SZÁMOT ennyire élveztem volna. Lesz, ami könnyekig hat és lesz, aminél bizseregni fog minden egyes testrészünk és türtőztetnünk kell majd magunkat, hogy egy helyben maradjunk. Arról nem is beszélve, hogy szinte minden szám után ott lesz a kényszer a kezünkben, hogy tapsoljunk. Persze a jó dalok jó énekesek nélkül nem érnek sokat, de Hugh Jackman, Zac Efron és Zendaya magabiztosan énekelnek. És természetesen Keala Settle-t sem szabad elfelejteni, aki alakításával és hangjával Golden Globe díjat nyert a film „This is me” című dalával. Szokták mondani, hogy átjön a mozivásznon, ha a stáb tagjai szeretik a filmet, és amit csinálnak benne. Nos, itt jó, hogy nem lemászik a vászonról és a képünkbe ordít.

Sajnos azért muszáj egy picit objektivitást is csempésznem a kritikába, hogy a film iránti rajongásom ne vigyen el teljesen. A musical az emberi sokszínűséget hozza előtérbe, egy csodálatos és rendkívül fontos dolognak beállítva, enyhe társadalomkritikával illetve drága világunkat. Azonban ez az alapgondolat, illetve minden más fontosabb mondanivaló csak felszínesen kerül kifejtésre. Hiába ennek az üzenetnek az alapjaira épült fel a világ első cirkusza és a legnagyobb showman is, nem lép túl egy sima felvetésen. Azonban úgy gondolom, hogy erre nincs is szükség, a filmnek nem ez a célja. Az a közönség, aki imádni fogja A legnagyobb showmant, csak úgy, mint én, már rég tisztában van ezekkel a mondanivalókkal és képes magától tovább lépni és tovább gondolkozni ennek a vonalnak a mentén. Így a bő másfél óra alatt semmi más dolga nem lesz, mint kényelmesen hátradőlni, és figyelni, ahogy szakállas nők, akrobaták, elefántok és oroszlánok kápráztatják el ebben a rendkívüli filmben.

Számos kritikát is olvastam, hazai lapoknál is, akik azt kifogásolták, hogy mekkorát hazudik a film P.T. Barnum életéről. Anélkül, hogy kardoskodó rajongóként védeném a filmet, azért illik megjegyezni, hogy nem életrajzi drámáról van szó és nem a rideg valóságot akarja a musical megmutatni. A legnagyobb showman P.T. Barnum történetét és a cirkuszt csupán eszköznek használja a valódi célhoz, az pedig tökéletesen működik. Mindenki másnak ajánlom a világ első nagy cirkuszáról és Barnum életéről szóló könyveket, ott a rideg valóság és a korát megelőző üzletember igaz története. A legnagyobb showman nem erről szól és soha nem is erről akart szólni. Aki pedig ezért képes megróni a filmet, annak csak egy mondanivalóm van: „Ez a sok mosoly hamis lenne?”

Összességében a cikkből is kitűnik, de minden színház és cirkusz szerető embernek bátran ajánlom Hugh Jackman új filmjét. A legnagyobb showman-ben mindent megtalálunk, amit egy musicalben keresünk. Motiváló, mosolyt csal az arcunkra és többszöri újranézés után is szórakoztat. A karakterek szerethetők, a koreográfiák látványosak, a dalok pedig hosszú ideig a fülünkben fognak zengeni. Az értékelésben benne van minden, aminek benne kell lennie. A rajongásom, amit a film kiváltott, a mosoly, amit köszönhetek neki, a jó érzés, ami azóta se múlt el, meg az a rusnya, fikarcnyi objektivitás, amit hajlandó voltam most beengedni.