Legendás állatok Grindelwald bűntettei – Filmkritika

RELEASE DATE: November 16, 2018 TITLE: Fantastic Beasts: The Crimes of Grindelwald STUDIO: Heyday Films DIRECTOR: David Yates PLOT: IThe second installment of the 'Fantastic Beasts' series set in J.K. Rowling's Wizarding World featuring the adventures of magizoologist Newt Scamander. STARRING: Cast Poster art.

6 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tisztázzunk valamit előre, nem vagyok Harry Potter-fanatikus, nem olvastam a könyveket, és nem igazán tetszett soha, hogy varázspálcát használnak a mágusok és boszorkányok, de ez az én egyéni véleményem, ami miatt az olvasók fele utálni, a másik fele pedig szimpatizálni fog velem. Ám a lényeg, hogy milyen a prológus második része – akik látták az előzőt, azok nagyjából tudják, mire számítsanak. Viszont meg kell jegyezni, hogy ez egy összekötőrész a következő és az előző között, ami érződik is rajta.

Grindelwald Bűntettei: ezzel a címmel látták el filmet, de nem túl találó, tekintve, hogy a Gellert Grindelwaldot alakító Johnny Depp nem szerepel sokkal többet ebben, mint az előző filmben, és bár többet tesz, éreztetve van a jelenléte, ám mégis háttérbe szorul. Viszont azokat a jeleneteket, melyeknek ő van a középpontjában nagyszerűen elviszi a hátán.

Persze nem ő az egyetlen nagyszerűen alakító színész a gárdában. Az ifjú Albus Dumbledore-t játszó Jude Law nemcsak, hogy jól viseli a hatalmas mágus bőrét, de mindemellett nagyon ügyesen átadja a korábbi filmekben megismert személyiségjegyeket, amelyek kétségtelenül sokat tesznek hozzá a filmhez. Bohókás, de komoly, viccelődik, de kétségtelenül bölcs.

Annak ellenére, hogy nem ők a film főszereplői, mégis ők maradnak meg az emberben a legjobban. Ők és az újdonságok, amelyeket erről az univerzumról megtudunk, az új lények, az új varázslatok, az új történetek, mind nagyon érdekesek, ráadásul sok információt szerzünk egy-egy karakter múltjáról, például a Lestrange család felmenőinek történetébe is betekintést nyerhetünk.

Az újdonságok mellett viszont a „régi” dolgokra is figyeltek, és nagyon kellemes kis „easter egg”-eket helyeztek el a filmben. Nem mondom el, mik ezek, hogy ne rontsam el nektek az élményt, de akik észreveszik, biztosan elmosolyodnak majd. És ha már az eredeti filmekben látottakra terelődött a szó, akkor lássuk, milyen a főszereplőnk, Goethe Salmander (Eddie Redmayne), aki a csodás lényekről szóló tankönyvet írja, és ebben a történetben főszereplő. Ő az, akit én személy szerint nem tudok hova tenni, olyan, mintha enyhén autista lenne a karaktere, és sokszor nem képes a normális kommunikációra, illetve viselkedésre, ugyanakkor amivel foglalkozik, abban kiemelkedően teljesít. Emiatt maga a karakter nekem inkompetensnek tűnik, viszont ez egyben talán azt is bizonyítja, hogy a színész játéka egyszerűen hibátlan.

Szóval a színészek teljesítményébe nem tudok belekötni, a történet hitelességét nem vitatom, hisz mint az elején említettem, laikus vagyok, ráadásul ha jól tudom, erről a részről már nem is készült könyv. Amit viszont bátran állíthatok, az az, hogy annak ellenére, hogy sosem szerettem a pálcát mint a mágia eszközét, ebben a részben meglehetősen látványosan volt ábrázolva a használata.

Továbbra is komikus számomra, amikor egy támadást lényegében hadonászással védenek ki, viszont meg kell hagyni, hogy azok a jelenetek, amelyeknek ütőseknek kellett lenniük, azok megütötték a mércét, és végre teret kapott az olyan mágia is, amelyet nem pálcával idéznek elő.

Összességében a film élvezetes, a csavarok benne érdekessé teszik, de önmagában nem sokat nyújt. Lényegében az egész csak egy felvezetés a következőre, bemutatják nekünk a főgonoszt és az erejét, de ezenkívül nem sokat tudunk meg magáról a történetről, inkább a karakterek bemutatásán volt a hangsúly. A lények persze csodásak és lenyűgözőek, némi cukisággal vegyítve, de annak ellenére, hogy nekem tetszett és nagyon élveztem, megértem, hogy egyesek lepontozzák az alkotást.