Oldal kiválasztása

League of Legends VB Negyeddöntő összefoglaló – avagy Európa a fellegekben

League of Legends VB Negyeddöntő összefoglaló – avagy Európa a fellegekben
6 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A League of Legends Világbajnokság az utóbbi években rendkívül egyoldalú volt, ugyanis 2013 óta minden évben egy koreai gárda emelhette magasba a trófeát, míg Európa illetve Észak-Amerika nagyjai többnyire a csoportban vagy a legjobb nyolc között búcsút intettek. Már a csoportkörök alatt észrevehető volt, hogy ez az év lehet az amikor véget lehet vetni az ázsiai országok uralmának, amikor is a tavalyi győztes Gen.G (előző évben Samsung Galaxy), nem csak a kínai bajnok RNG-től szenvedett vereséget, de a Cloud9 és a Team Vitality is tudott győzedelmeskedni felettük, így a koreai gárda 6 mérkőzést követően 1-5-ös mutatóval, a csoportot 4. helyen zárva búcsúzott a VB-től. Ráadásul a másik két koreai csapat sem tudta veretlenül zárni a csoportját.

A negyeddöntőkbe 2 koreai ( Africa Freecs, KT Rolster). 2 európai (G2,Fnatic) 1 észak-amerikai (Cloud9) és 3 kínai (Royal Never Give Up, Edward Gaming, Invictus Gaming) csapat jutott. A legjobb nyolc sorsolása a következőképpen zajlott: KT vs IG, RNG vs G2, AFR vs C9, EDG vs FNC.

Első nap a kínai Invictus Gaming kezdte a BO5-ös szériát a KT Rolster csapata ellen, a koreai gárdát mindenki VB esélyesnek vélte, azonban az első meglepetés már itt bekövetkezett, ugyanis az IG 2-0-ban kezdte a szériát, és a harmadik meccs is szó szerint csak egy hajszálon múlott, azonban azt a győzelmet mégis a KT tudta bezsebelni, akik ezt követően egy magabiztos játékkal hozott meccsen 2-2-re módosították az állást, így az utolsó mérkőzésre is sor került. Hiába volt a lélektani előny a KT Rolster csapatánál, a kínai „kis csapat” megmutatta, hogy miért is van a legjobb 8 között és az utolsó mérkőzést is bezsebelte, amivel bejutott a legjobb 4 mezőnyébe.

Rögtön utána a döntő másik esélyesének kikiáltott kínai bajnok RNG küzdött meg az éppen csak kijutó európai G2-val. Az első mérkőzést az RNG olyan magabiztosan hozta el, hogy legbelül mindenki elkönyvelte, hogy a széria 3-0-val fog zárulni és a G2 csomagolhat. Ezt követően a G2 mintha vért ivott volna a második mérkőzésen bedarálta a kínai csapatot és 1-1-re módosította az állást. Tipikus adok-kapok párharc következett, 1 meccset az RNG hozott el, 1-et a G2, így itt is kihasználták a BO5-ös széria adottságait a felek. Következett a mindent eldöntő összecsapás. Az európai alakulat egy elképesztően erős csapatkompozíciót hozott el, ami meg is hozta az eredményét. Az RNG hiába védekezett gyönyörűen, a G2 megnyerte 3. meccsét is amivel biztosította helyét az elődöntőben, ahol az IG ellen fog megküzdeni.

A második napot a Cloud9 és az Afreeca Freecs összecsapás indította. Erről nem szeretnék hosszan írni, mivel meglepően egyoldalú találkozó volt. Korea 2. számú csapata hiába jutott tovább csoportelsőként, az észak-amerikai csapat túl nagy falatnak bizonyult és egy 3-0-ás győzelemmel bebiztosította helyét a 4 között. Ezzel az utolsó koreai csapat is búcsúzott az idei világbajnokságtól.

Utoljára pedig a kínai bajnokság 2. helyezett csapata az EDG mérkőzött meg Európa legjobbjával a Fnatic-kal. Az első mérkőzésen az EDG 20-4-es gyilkossági aránnyal átgázolt a Fnatic csapatán. Ezt követően azonban az európai csapat megrázta magát, és zsinórban 3 mérkőzést is el tudtak hozni, amivel 2. európai csapatként jutottak az elődöntőbe, ahol jövőhét végén a Cloud9 ellen mérkőznek meg ahol már a döntőbe jutás lesz a tét.

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »