Kingsman: Az Aranykör – Filmkritika

A Kingsman első része annak idején ereje teljében robban be a mozikba, parádés szereposztással, pofátlanul fityiszt mutatva az elmúlt évek kémfilmes zsánereinek, hogy egy őrületesen vicces és pörgős, ugyanakkor a régi nagyok előtt kalapot emelő produktumot kapjunk. Igen, 2015 a filmes világban a „kémek éve” volt, amit a Kingsman megnyitott, méghozzá olyan erősen, hogy esélyt sem adott a többieknek.

♪Almost heaven, west Virginia, Blue ridge mountains, Shenandoah River ♪

A történet pár hónappal az első rész után veszi fel a fonalat, Töki éli a Kingsmanek stílusos, átlagon felüli életét a megmentett svéd hercegnővel karöltve. Egy nap azonban feltűnik régi riválisa és rövid úton az egész Kingsman likvidálásra kerül, leszámítva Merlin-t, s az akkor már Galahad néven futó Tökinket. A két megmaradt kémnek nincs más választása, minthogy szövetségeseikkel az öltönyszabászat helyett a piába befektető amerikai Statesman-nel karöltve vegye fel a harcot, s mentse meg a világot az újabb világuralomra vágyó gonosztól.

♪Life is old there, Older than the trees, Younger than the mountains, Blowin’ like the breeze♪

A Kingsman második része ugyanazzal a lendülettel vág bele mondanivalójába, mint tette azt az előző rész. Már az első percekben egy adrenalinpumpáló autósüldözés részesei lehetünk, s innentől kezdve a bő két órás játékidő tartja is magát a felütés lendületes ritmusához. A film végig hozza a rendező Vaughn egyedi stílusát, a rendezői és operatőri munkák pedig irigylésre méltóan precízen vannak kivitelezve. Most sem hiányoznak a Kingsman templomi mészárlásához méltó akciójelenetek, a szürreális már-már képregényszerű (nem véletlen) koreográfiák, a hosszú, folyamatos vágások. Ha mindez egy James Bond filmben történne, körmünket rágva izgulnánk a végkifejleten, itt azonban könny csorgatva szakadunk a röhögéstől és ámuldozunk a látványon.

♪All my memories gathered ’round her, Miner’s lady, stranger to blue water♪

Nagyon sajnáltam azonban, hogy amilyen jól fel lett korábban építve a Kingsman működése, annyira keveset tudtunk meg a Statesmanről. Az amerikai kollégák jóformán csak statisztálnak a történésekhez, ahogy ők is mondják, a nagybácsi csupán a kifogyhatatlan tőkét szolgáltatja a szigeti pajtásoknak. Noha a film olyan nagy nevekkel volt fémjelezve a korábbiakon kívül, mint Jeff Bridges és Channing Tatum, Halle Berry vagy Julianne Moore, kicsit úgy éreztem elpazarolták a sok tehetséget. Magam Tatum is alig pár sort kapott az egész filmben, leszámítva egy kis bunyót, a többiek se kaptak teret, hogy igazán kiteljesedjenek. Ráadásul szinte magától adódott, hogy az egész film tele legyen amerikai kontra angol humorral, de ebből is igen keveset kaptunk.

♪Dark and dusty, painted on the sky, Misty taste of moonshine, Teardrops in my eye ♪

Azonban mindez nem von le sokat a Kingsman: Az aranykör értékéből. Mindenkinek ajánlom, hogy bátran fizessen be erre a két órás hullámvasútra, hiszen felhőtlen szórakozásban lesz része, a vége felé pedig garantáltan zsebkendőért fognak nyúlni a legkőszívűbb férfiemberek is, hogy aztán újra az elborult és mesterien koreografált akcióé legyen a főszerep. A zenék tökéletesek, a látvány hibátlan, a Kingsman stílusosabb és úriasabb, mint bármi a mai világon, s garantálom, hogy utána mindenki boldogan és elégedetten fog egy kis minőségi whiskyhez nyúlni, miután kijött a teremből.

♪Country roads, take me home to the place I belong. West Virginia, mountain mamma, take me home, country roads♪