Két királynő – Filmkritika

Azt hiszem, senkinek sem kell bemutatnom a történelem talán egyik leghíresebb unokatestvérpárját, I. Mária és I. Erzsébet királynőt. Kettejük trónhoz köthető viszályát sajnos egyikük feje bánta. A film is így indul, a kétórás játékidő pedig egyfajta előzményként meséli el a kivégzéshez vezető eseményeket.

Ezúttal Josie Rourke vitte vászonra az oly sok filmet és sorozatot megihletett uralkodónők történetét. Rendezésében Mária kerül fókuszba (mint azt az eredeti cím is sugallja: Mary Queen of Scots), és megismerhetjük a fikciókkal, újraértelmezésekkel érdekesebbé, izgalmasabbá duzzasztott sorsot, melyet I. Erzsébet, a szűz királyné néven elhíresült uralkodó tesz Mária számára tragikussá, így juttatva magát a biztos trónra, melyet 45 éven keresztül, egészen haláláig birtokolt.

Mária (Saoirse Ronan) még csak 18 éves, amikor II. Ferenc halála miatt megözvegyül. Ellenáll az udvari tanács nyomásának, és úgy dönt, hogy nem megy újra férjhez, inkább hazatér szülőföldjére, Skóciába. Hazájában nem fogadják egyöntetű lelkesedéssel. A skóciai protestánsok közül számos főúr részt vesz egy Mária-ellenes összeesküvésben, köztük féltestvérével. Mindeközben a hír eljut Angliába, Erzsébethez (Margot Robbie) is. Cecil (Guy Pearce), Erzsébet fő bizalmasa és tanácsadója javaslatára Robert Dudley (Joe Alwyn) fiatal főnemest javasolják Mária férjének, így biztosítva a régiók közti békét, és persze Mária „rövid pórázon tartását”. Az ajánlat visszautasításra talál, Erzsébet örömére, ugyanis titokban romantikus szálak fűzik a fiatalemberhez.

Mária látókörébe kerül a fiatal és sármos Stuart Henrik (Jack Lowden), Darnley ura. Frigyre lépnek, ám a gyermekáldás várat magára. Henrik iszákossága súlyosabb titkot leplez. Szodomita viszonyba keveredik Mária udvarhölgyei mellett gyakran feltűnő bizalmasával, David Rizzióval (Ismael Cruz Cordova). Stuart Mária rájön a viszonyra, mivel tudja jól, hogy mi forog kockán, döntésre jut. Rizziót visszafogadja kegyeibe, Henriket pedig utód nemzésre sarkallja. Hamarosan meg is születik fiuk, a trón várományosa, Jakab (aki később VI. Jakab skót, és I. Jakab angol királyként kerül trónra, I. Erzsébet utód nélküli halálát követően). Henriket apai és főúri nyomás hatására ráveszik, hogy írjon alá egy egyezséget, amelynek minden tagja halálos késszúrást mér később Rizzióra, aki a pletykák szerint veszélyezteti Mária és Henrik frigyét.

Az összeesküvés és megtorlás Henrik halálához vezet, az ifjú trónörököst pedig elválasztják anyjától, és Mária féltestvéréhez (James McArdle) kerül. Mária szorult helyzetében Erzsébet segítségét kéri, ám kettejük titkos találkozása Mária életének tragikus végkimenetelét hordozza magában. Hosszú éveken át tartó bebörtönzés vár rá. Udvari összeesküvések résztvevőjeként – melyek Erzsébet meggyilkolására irányultak – elítélik, és 1587. február 8-án kivégzik, lefejezik.

Josie Rourke rendezőnő komótos tempójú filmet rendezett, amibe olykor-olykor belepislog az ember fia, és nem feltétlenül az unalmas részek miatt. Számos történelmi tényt, életkort, bőrszínt, etnikumot figyelmen kívül hagyva tárja elénk az ő tizenhatodik századi „verzióját”. Ha eltekintünk az efféle rendezői szabadságtól, és nem zökkent ki minket a „honnan-hová jutottunk” történetmesélésből, úgy vélem, azért lesznek, akik tetszését el fogja nyerni ez a kosztümös életrajzi dráma. Bevallom, nekem Erzsébetről mindig Judi Dench Oscar-díjas alakítása jut eszembe, a Szerelmes Shakespeare című filmből. Ott egy erőskezű, rideg, szinte már félelmetes uralkodónőt láthattunk, míg itt egy himlőtől meggyötört arcú, befolyásolható, szinte minden komoly döntés alól kibújó fiatal királynőt. Igaz, nem is ő van fókuszban, és nem látjuk azon eseményláncolatok sokaságát, amelyek jellemformálást végezhettek rajta uralkodása előtt és alatt, mégis nekem kissé vérszegény volt a karakter, akit Margot Robbie keltett életre. Kifogástalan, külsőségekben kimerülő ábrázolás, ami a smink- és maszkmesterek, a fodrászok, valamint a jelmez- és díszlettervezők kiváló munkáját dicséri, akik maximális teljesítményükkel gyakorlatilag tálcán kínálták annak a lehetőségét, hogy a színésznő átlényegülve lubickolhasson ebben az összetett és izgalmas karakterben, ám ez csak részben sikerül neki. Az Én, Tonya után nekem ez most egy kisebbfajta csalódás tőle.

Saoirse Ronan mint Stuart Mária viszont pazar. Árnyalt, összetett alakításában éppúgy megcsillan a szabad lelkű, elfogadó, a művészetekre fogékony fiatal lány képe, mint a politikai csatározásokon átlátó intelligens uralkodó, vagy a szerelemben csalódott, mégis kompromisszumokra törekvő, békés együttélésre vágyó nő oldala. A mindössze 24 éves színésznő Dakota Fanning mellett szerintem az egyik legtehetségesebb képviselője korosztályának. Nélküle ez a film talán még ennyit sem érne. Nem mehetek el szó nélkül az ördögi tekintetű David Tennant mellett, aki a filmben az egyik leghangosabb szócsöve a Mária elleni tömegnek. Játékából ugyanannyira árad az elvakult gyűlölet, mint a megírt szövegéből. Zseniális epizódszerep és alakítás az övé. A film operatőre a többszörös Oscar-jelölt John Mathieson (Az U. N. C. L. E embere, 47 Ronin, Szép remények, Hannibal, Gladiátor), aki itt is elképesztő munkát végzett. Gyönyörűen fényképezett tájak mesés képei köszönnek vissza az ő jóvoltából a vászonról. Max Richter (Lekapcsolódás, MARS – Az utolsó napok, Escobar: Paradise Lost, Morgan, Tabu) egyedi stílusa itt is megmutatkozik a film intenzív zenei aláfestésében.

A film jön, majd megy, de emlékeinkben nem hagyja ott nyomát. A Két királynő január 31-től megtekinthető a mozikban.