Keresés – Filmkritika

Margot, a fiatal kamaszlány és a barátnője együtt készülnek az iskolai tananyagra. Édesapja úgy tudja, hogy ott töltötte barátnőjénél az éjszakát, ám a lány másnap reggel nem érkezik haza, és az iskolában sem jelenik meg. A hívásokra és az üzenetekre nem reagál. Kiderül, hogy még az éjjel eljött a barátnőjétől, aki úgy tudta, hogy hazaindult. A lány néhány osztálytársa szintén ellógta a tanítási napot, ám kiderül, hogy nem velük volt. Az apa (John Cho) higgadtságát fokozatosan elveszítve úgy dönt, hogy bejelenti lánya eltűnését a hatóságoknál. Egy nyomozónőhöz (Debra Messing) kerül az ügy, aki elindítja a nyomozást, bevonva Margot (Michelle La) megözvegyült apját is. Állandó kapcsolatban vannak, a 21. századi technikát kihasználva, videóhívásokkal értekeznek egymásnak. A kétségbeesett apa úgy érzi, hogy nem halad a nyomozás, és saját kezébe veszi a dolgokat.

Feltöri lánya közösségi oldalát, és kapcsolatba lép a barátoknak hitt osztálytársakkal. A valóság letaglózza. A lányának egyáltalán nincsenek barátai, kapcsolatai felszínesek (akinek pl. a tanulásban segített, ő is csak kihasználta, hogy jobb osztályzatokkal nívósabb iskolák közül választhasson a továbbtanulása során). Az apán úrrá lesz a döbbenet. Lehet, hogy nem is ismeri a saját lányát? Az életvidám lány, akinek több száz ismerőse van a közösségi oldalakon, úgy tűnik, pezsgő kis társadalmi életet él diáktársai körében, minden buliba meghívják… de valójában egy visszahúzódó, az ebédjét az iskolában elszeparáltan fogyasztó, végtelenül magányos fiatal lány, akit úgy tűnik, hogy jobban megviselt édesanyja elvesztése, mint ahogyan azt az édesapja gondolta.

A feltört közösségi oldal révén olyan beszélgetésekbe is betekintést nyer az apa, ami megrengeti öccsében és saját lányában is a bizalmát. A teljes kétségbeesés, a gyanakvás, a félelem eluralkodik rajta. Kiderül, hogy a lánya még több titkot őrzött, melyről csak most szerez tudomást. Fél éve nem jár zongoratanárhoz, az arra kapott pénzt pedig összegyűjtve, abból illegálisan új személyazonosságot vásárolva magának, Rachelként hagyta el a várost. Hamarosan a városuktól nem messze, egy tóból kerül elő a lány autója, a műszerfalon a vérével, ám a testét nem találják meg a nyomozók. Ekkor jön a hír, és egy videofelvétel, melyen valaki beismerő vallomást tesz…

A 102 perces film a „misztikus thriller dráma” besorolást kapta, melynek első felével egyáltalán nem értek egyet. A thriller is erős túlzás, a dráma viszont abszolút helytálló, mert abból van bőven a filmben. Érzelmi és elméleti hullámvasútra ültet minket Aneesh Chaganty, aki rendezője és társírója is a produkciónak. A feszült pillanatokban zseniálisan és tűpontosan szúrnak be az alkotók egy-egy jól kreált apró humorszösszenetet, amelyeken egy emberként nevetett fel velem együtt a nézőközönség, mégis szinte azonnal jöttek az újabb és újabb ujjtördelős jelenetek, és már nyoma sem volt az arcunkon a vidámságnak. Így kell ezt, kérem szépen… Az elméleteinket az eltűnt lánnyal kapcsolatban pedig csomagoljuk be szépen egy papírdarabba, gyűrjük össze jól, majd egy laza mozdulattal dobjuk is a szelektív kukába, ugyanis pont ezt teszi majd velünk több ponton is a történésfolyam. Noha a „megoldás” utólag felvet néhány kérdést, melyet most nem fogok vázolni, mert az élményt senkitől sem szeretném elvenni, mégis megbocsátható, mert nem oltári nagy baromság, inkább okos húzás, és tényleg váratlan fordulat.

A filmhez nagyon sokat ad az apát megformáló John Cho összetett játéka. Sokaknak lehet ismerős többek között a Star Trek/mozifilmekből. Látjuk a karakterét szerető férjként, szomorú tekintetű özvegyként, továbbá „a kamasz lányához nem tudja, milyen formában közeledjen anyja elvesztése után”, éppen ezért kissé érdektelennek/távolságtartónak tűnő apaként, gyanakvó bátyként, agresszív férfiként, de elszánt és sajnos összetört apaként is egyaránt. Nekem ő pozitív meglepetés a filmben, éppúgy, ahogy a nyomozónőt megformáló Debra Messing is. A Will és Grace című sorozatban megismert karakteréhez képest itt annak szöges ellentétét hozza. Nincs semmi viháncolás, semmi mosolygás, csak a munka. A kedvessége is inkább csak a szülőként az apával együttérzésből fakad, rendőri mivoltában végig megmarad a karakter. Nem Oscar-díjas alakítások, amiket látunk, de ide, ebbe a filmbe szerintem elegendőek…

Egyáltalán nem tűnt fel a játékidő, nem néztem soha az órára, mert volt dinamikája az egésznek, és nem untatott, sőt egyre kíváncsibbá tett, hogy mi lesz a végkifejlet. A zene is sokat adott a feszültség megteremtéséhez. A folyamatos videóbejátszások, a FaceTime, a bejövő hívások, a közösségi oldalakon szörfölés, a „guglizás” mind-mind megágyaztak ennek a tematikának, és tették nagyon maivá az egészet, kicsit rávilágítva arra, hogy aki a virtuális világban a barátunk, az közel sem biztos, hogy a való életben is az lenne, sőt… (Az internet fantasztikus találmány, de egyben lehetőség is sok-sok igen veszélyes embernek arra, hogy álszemélyazonosságokat magukra öltve állítsanak csapdát gyanútlan fiatalkorúaknak, ilyen-olyan céllal. Tessék vigyázni rájuk, és ne féljünk telepíteni a szülői felügyeleti szoftvert, hisz értük van, nem ellenük!)

Szeptember 20-tól eredhetünk Margot nyomába a hazai mozikban.