A Nintendo GameCube-ja 2001-ben látott napvilágot, és a külsejébe azonnal bele lehetett szeretni. Sajnos a cukisága nem volt elegendő a sikerhez, így nem igazán tudott labdába rúgni a PlayStation 2 és az Xbox mellett. Ettől még rengeteg játék látott rá napvilágot (sokat maga a Nintendo fejlesztett), és ezekről olvashatsz ebben a kategóriában.
Összesen 3,005,103.87$ gyűlt össze az Orvosok Határok Nélkül nevű humanitárius szervezet számára.
Az Official PlayStation Magazine meginterjúvolta a Diablo 3 vezető dizájnerét, Matthew Burgert, aki többek között a 2002-ben bejelentett, azóta pedig…
Január 14-én az Electronic Arts kihúzza az online szolgáltatások és a thesims2.com webhely szervereinek dugóit.
Wolverine újra a mozikban, és ennek örömére a Raven Soft csapata a monitorunkra is elhozta a legendás mutánst. A Raven…
Mobilra is megjelent a Farkas című film játékverziója, ami a szokásos, scrollozós akciójátékok vonalát erősíti.
Az Activison hazai forgalmazója, a BSC Kft. meghívásának eleget téve több premier előtti játékot is kipróbálhattunk, köztük a májusban mozikban…
Májusban, a mozifilm premierjével egyidőben érkezik az X-Men Origins: Wolverine játék, mely csak foszlányokban marad hű a fő forráshoz, a…
A fejlesztők mesélnek a legújabb X-Men Origins: Wolverine videóban, miközben a játékból felvett jelenetekben gyönyörködhetünk.
Vadonatúj gameplay kedvcsináló érkezett a május elején mozikba kerülő X-Men Origins: Wolverine mozi játékadaptációjából.
Megérkezett az első említésre méltó mozgókép a nyáron mozikba kerülő X-Men Origins: Wolverine játékadaptációjából. Lessétek!