Hideo Kojima elmondása szerint a Metal Gear Solid: Ground Zeroes nyílt világában akár saját bázist is építhetünk, aminek menedzselését majd…
A Bethesda elérhetővé tette a Dishonored animációs videósorozatának harmadik, s egyben utolsó darabját, amiben megismerhetjük Piero-t, Dunwall városának egyik kulcsfiguráját,…
Az idei Forma 1-es szezon izgalmait nem csak a tévé képernyője előtt ülve élheted át, a Codemasters ugyanis idén is…
A 343 Industries-nál tegnap nagy volt a boldogság, a csapat ugyanis megerősítette, három évnyi megfeszített munka után elkészültek a Halo…
Először látható mozgás közben a közel négy év várt, pár héttel ezelőtt GRID második része. Az Eurogamer által megszerzett videó…
Pontos megjelenési dátumot kapott a Saints Row: The Third DLC-kel kiegészített bővített verziója, a The Full Package-et, ami több mint…
A hét elmúlt napjai az Assassin's Creed III-ról szóltak, a UbiSoft ugyanis a megjelenéshez közeledve olyan intenzív kampányt indított, amely…
Most pénteken mutatkozik be a PES 2013 nagy riválisa, az EA Sports focijátéka, a FIFA 13, a premierig hátralévő két…
Lecsúsztál a Metal Gear Rising: Revengeance japán nyelvű TGS-en bemutatott kedvcsinálójáról? Semmi baj, a Platinum Games kiadta az angol nyelvű…
Megérkezett a Forza Horizon második videónaplója, amiben a Playground és a Turn 10 fejlesztői arról mesélnek, miért Coloradót választották helyszínnek,…