A Kaptár: Utolsó fejezet – Filmkritika

FIGYELEM!
A cikkben kisebb mértékű spoilerezés is található, ami azonban nem különösebben csorbítja a megtekintés élményét. Mi szóltunk!

Nos hogyan is kezdhetném? A történet nagyjából olyan lyukas, mint egy ementáli sajt, és annyira tud lekötni, mintha gumicukorból készült kötéllel kötöztek volna a székbe. De elég a hasonlatokból: iszonyatosan kiszámítható volt a történet, és a csavar a végén – amit még csavarnak sem mondhatnék – teszi fel a pontot az I-re vagy a cseresznyét a fagylaltra. Másfél órával a székbeülést követően nem tudtam másra gondolni, mint arra, hogy igen, olyan szinten elültem a derekam, hogy holnap is fájni fog, viszont hogy nem érte meg ezért ennyit szenvedni, az is teljesen biztos.

A történet lényege, hogy Alice még Washingtonban van, a korábbi történethez valamennyire hűen igazodva. Ekkor kap hírt arról, hogy bizony nagyon gyorsan a Kaptárba kell sietnie, hiszen ha nem így tesz, akkor az emberiségnek teljesen befellegzett, és a T-vírus által fertőzött zombik és egyéb szörnyek maradnak csak életben. Mivel mást nem tehet, elindul hát ezt a tervet végrehajtani, és ezalatt találkozik minden fontosabb szereplővel, akivel csak kellene, csak azért, hogy „méltóképpen” be tudják fejezni ezt a tizenöt év alatt hatrészesre elhúzott sorozatot. Ilyenek például Dr. Isaacs (Iain Glen) vagy Claire (Ali Larter). Ők nagyjából azért kerültek bele a filmbe, mert a széria fontosabb szereplői közé tartoztak, és így amikor véget kell, hogy érjen, akkor bizony róluk is meg kell tudni, mi lesz a sorsuk. Ezután bemennek a Kaptárba, megtörténik a csavar, megtalálják az ellenszert a T-vírusra, és bár ennek végeznie kellene Alice-szel, ő csodák csodájára túléli, és arra teszi fel további életét, hogy a maradék szörnyeket, akiket esetleg nem ért el az ellenszer, le tudja gyilkolni.

Ez nagyjából tényleg azt jelenti, hogy igen, itt vége van mindennek, de a film után legnagyobb sajnálatomra elhangzik egy ilyen mondat, hogy: „A nevem Alice, és van még egy küldetésem”, ha pedig ezt úgy akarjuk értelmezni, ahogyan azt könnyedén lehet, akkor bizony, gyorsan ráeszmélünk, hogy igen, ezek szerint még egy hetedik részt is terveznek ez után a szörnyedelem után.

Ezúttal nagyon érdekes megoldásokat választottak a készítők, és sokkal jobban hajaz egy-két elem a videojátékban található megoldásokra, mint azt egy ilyen filmtől elvárná az ember. Magyarul: a Jump Scare téma folyamatos, csak az első 10 percben 8 darabot számoltam, és nem igazán csökkent az átlagos szám, mialatt haladtunk előre a történetben. A vágások és a fények szörnyűek, komolyan mondom, ki kellene tenni egy epilepszia-figyelmeztetést a film előtt, mert olyan villanássorozatok kísérték Alice és csapata minden lépését, hogy attól nekem majdnem rohamom lett. A szörnyek legalább jól néznek ki, és amennyit látunk a díszletekből, az is egészen jól sikerült. Ugyanez elmondható egy-két olyan megoldásról, amivel embereket nyírnak ki, mint mondjuk az óriásventilátor.

De ez sem menti meg a filmet a középszerűségtől, mivel egyszerűen borzalmasan semmitmondó és üres. Játékadaptációként sem igazán állja meg a helyét. Viszont, ha valamire igazán jó, akkor az bizony a Resident Evil VII Biohazard reklámozása lehet, mert ezek után kíváncsi leszek, hogy azt vajon sikerült-e elrontani, vagy esetleg jól sikerült. Viszont ezt a filmet csak akkor ajánlom, ha tényleg nagyon szereted a Kaptár-sorozatot, hiszen akkor várod a végét, és szeretnéd tudni, mi történt kedvenc hőseiddel. Viszont ha nem tartozol a vérbeli rajongók közé, akkor nem tudom nyugodt szívvel javasolni, mert talán a sorozat leggyengébb darabja került most a mozikba.