2017-ben felvont szemöldökkel és alapos távolságtartással fogadtam a Jumanji remake hírét. Robin Williams a mai napig kedvenc színészeim egyike és nem néztem jó szívvel, ahogy az egyik legbájosabb kalandfilmet újragyártják. Enyhe bizakoádsra adott azért okot a szereplőgárda, hiszen alapjaiban véve a legtöbb film, amiben Kevin Hart, Jack Black vagy Dwayne Johnson szerepel bőven beleesik az „egyszer érdemes megnézni” kategóriába.
Kétségeimre rácáfolva azonban a Jumanji remake első része meglepően jó és vicces lett, remekül nyúlva a videojátékos sztereotípiákhoz. Kellő tisztelettel modernizálta a régi formulát és mindemellett egy apró, de nem túl hangsúlyos tanulságot is sikerült csempésznie a bő másfél órás végigjátszásba.2019-ben pedig szinte már nagy tételben megtehető tipp, hogy ha valami sikeres elsőre, akkor annak bizony folytatása is lesz. Eltelt két év, és itt a második pálya, újra vár a dzsungel, a következő szinttel.
A történet szereplői ismét a jól megismert fiatal társaság, illetve azok Avatárjai a videojáték világában. Bár épphogy túlélték az első kalandot, Spencer nem igazán tudja feldolgozni, hogy élete és Ő maga sem olyan király, mint amilyenre számított, s pláne nem érzi magát olyan jól, mint a Szikla bőrébe bújva tette pár éve. Karácsony alkalmából hazautazik a csípőműtéten átesett nagyapóhoz és édesanyjához, majd rögtön az első este összeteszi a játékgép roncsait, beteszi a Jumanji-t és … eltűnik. Így hát barátaira vár a feladat, hogy utánamenjenek és kihozzák a dzsungel életveszélyes bugyraiból. Ám bug csúszik a számításokba, és Spencer nagypapája és volt üzlettársa is csatlakozik a csapathoz, ezáltal kétgenerációs különbségekből adódó poénok egész armadáját zúdítva a nézőkre.
Ráadásul a szerepek is felcserélődnek, Rock bőrébe ezúttal a Danny DeVito által megformált nagypapa kerül, míg Danny Glover Kevin Hartként szeli keresztül a dzsungelt. Karen Gillian maradt a régi, ám a kigyúrt Frigo a nem annyira fitt Jack Black bőrébe bújt, így borítva meg a különböző karakterek közötti dinamikát, ami mellesleg remekül működik. A színészek remekül hozzák idősebb vagy fiatalabb alteregóikat, Dwayne és Kevin pedig egyenesen lubickol az öregurak szerepében. A film legnagyobb erénye pedig, amelett hogy elég rendesen megdolgoztatja rekeszizmainkat, hogy a két generációt nem az unalomig ismert közhelyekkel ütközteti, hanem az öregurakat valójában a videojátékos szubkultúráról semmit nem tudó, kvázi kisgyerekként ábrázolja. Természetesen azért a gamereknek is jönnek az utalások, egyik személyes kedvencem például Kevin Hart kiboruló táskája, amiből a kenyérpirítótól kezdve a bazookáig minden kiesik.
Az egyetlen dolog talán, amit a filmnek fel lehet róni, hogy a vége felé elfárad, a viccekből is kevesebb lesz. A két órás játékidő még így is nagyon szórakoztató, de a fináléra azt érzi az ember, hogy a készítők már ellőtték az összes puskaporukat és csak a nedves raktárkészletből próbálnak valami emberit kihozni. Viszont ez semmit nem von le részemről a film érdemeiből és ha jól sejtem a folytatás is képes lesz majd elszórakoztatni minket. Legalábbis az utolsó jelenet felütésre erre enged következtetni.
Mit kapunk, ha különböző zsánereket egybeolvasztunk? Egy nagyon aranyos stratégiai játékot, amelyben király és királyné…
2025 májusában érkezik a hazai mozikba a második, immáron végső leszámolásos Mission Impossible-film, amelyben valószínűleg…
A videojátékok mint művészeti alkotásokként is jelen vannak a világunkban, és ennek ékes példája a…
Egy alkimista szimulátor szerepjátékos elemekkel, ez az Alchemist: The Potion Monger!
A Knights Within egy ígéretes roguelite játék, mely remek játékokból merít ötleteket, és azokat jól…