Westworld, 1. évad – Filmkritika

Avagy annak története, hogyan szenvedtem végig a sokak által egekig magasztalt sorozatot.

A Westworld alapkoncepciója zseniális. Teremts meg egy virtuális világot, népesítsd be érdekes történetekkel és karakterekkel, majd hagyd, hogy az emberek kedvükre felfedezhessék és bejárhassák, gyakorlatilag határok nélkül. Az ilyen világok méltán népszerűek, hiszen erre épült a World of Warcraft sikere is, de gyakorlatilag bármilyen más videojátékot felhozhatnék, ahol a játékosra a felfedezés öröme, sikerei és kudarcai várnak. A Westworld annyiban különbözik ezektől, hogy a történet szerint ezt a világot valóban megalkotják, díszletekkel, komoly technikai háttérrel… és robotokkal népesítik be. Ebből lesz aztán a legélethűbb és legvonzóbb felnőttvidámpark.

Az első epizód valóban magával ragadó, hiszen ennek a vidámparknak az egyik szegletét (a vadnyugati világot) fedezhetjük fel, kicsit a színfalak mögé is láthatunk, és egész érdekes történetszálak bontakoznak ki előttünk, miközben egyelőre csak kapkodjuk a fejünket, és még mi magunk sem tudjuk, hogy tulajdonképpen ki is a robot, és ki a hús-vér ember. A felütés annyira felkelti az ember érdeklődését, hogy akár még arra is képes, hogy előszedje a Westworld 1973-as eredetijét, és megnézze. A mozifilm egyébként igencsak szórakoztató, és bár a vége kissé elborult, ha a kor igényeit és technikai megoldásait figyelembe vesszük, egész korrekt Michael Crichton-produkcióként könyvelhetjük el.

Az HBO sorozatával viszont az a baj, hogy nem ilyen habkönnyű gondolatok jártak a forgatókönyvírók fejében, hanem véresen komolyra szerették volna venni a figurát. Ha a néző fogja, és megnézi az első évad első részét, majd az egész estés mozifilmet, nagyjából telítődik az alapkoncepcióval, és igazán pörgős, csavarokkal teli folytatást várna el a sorozattól. A Westworld viszont igencsak távol áll ettől, és éppen az ellenkezőjét nyújtja: folytonos bizonytalanságot (vajon robot vagy ember? ha robot, vajon öntudatra ébredt? vajon képes áthágni az Asimov által megalkotott három alaptörvényt?), vontatott és elnyújtott érzelmi-érzelgős jelenteket, folyamatos oda-visszautalásokat csapongó idősíkváltásokkal és terjengős dialógusokat. Valami olyan hangulatot próbál megteremteni, amilyet a Lost idézett elő egy lakatlan szigeten, csakhogy itt sokkal többet tudunk a minket körülvevő környezetről, ráadásul a színfalak mögé is látunk, így elvész a misztikum egy része.

A Westworld viszont úgy gondolja, érdemes a zseniális alapötlet ezredik iterációját is a néző elé tárni, és unásig feszegetni a morális, filozófiai, valamint az emberi lét és természet köré épülő kérdéseket. Ebből persze rengeteg ismétlődés adódik, és iszonyú küzdelmes előrejutni a történetben. Míg a főszereplőink javarészt robotok, őket valószínűleg nem viseli meg különösebben, hogy az előre scriptelt eseményeken rágják át magukat az n+1. alkalommal, apróbb módosításokkal, az ember türelme egy bizonyos ponton (úgy a negyedik rész környékén) azonban elfogy. Az alapsztori jó, de egy teljes évadon keresztül csak a felszínét súrolni, közben pedig folyton csak filozofálgatni – dögunalmas. És ehhez Anthony Hopkins szerepe sem képes sokat hozzátenni, hiszen a faarcú színész gyakorlatilag csak asszisztál ahhoz, hogy szerencsétlen néző minél hamarabb álomba szenderüljön – amihez ő szolgáltatja az esti mesét. Csak hogy érzékeltessem: én a negyedik epizód végéig bírtam cérnával (amibe a végén belealudtam), ezt követően ugrottam néhány részt, hogy aztán az utolsó előtti és az utolsó részt nézzem meg teljes egészében. Az utolsó rész olyan hosszú (majdnem másfél órás), hogy csak három részletben tudtam a végére érni (első nekifutásra eljutottam az 50. percéig, majd a finálé előttig, és végül jöhetett a lezárás).

Félreértés ne essék: jó az alapötlet, jók a színészek, látszik az egész produkción, hogy minőségi alapanyagokból gyúrták össze, odafigyelve a részletekre, pénzt nem kímélve. Csak hát folyton úgy érezzük magunkat, mint amikor a WoW-ban szinte minden mellékküldetés csak arról szólt, hogy gyakj le 100-at ebből meg abból a szörnyből, hogy össze tudj gyűjteni 10 küldetéstárgyat. És jöhetett az órákon át tartó farmolás…

Nagyon is élvezetes látni ezt a kitalált világot, elképzelni, milyen lenne, ha tényleg létezne ilyen, elfilozofálgatni azokon a kérdéseket, hogy vajon etikus-e robotokat így dolgoztatni, kitenni őket megannyi szenvedésnek és erőszaknak, ha valóban éreznek (valóban éreznek, vagy csak beprogramozták, hogy érezzenek? vajon létezik különbség, ha ők tényleg úgy élik meg az érzelmeket, mint az élő emberek? vajon létezik isteni szikra, és az az állandó tanulásra programozott robotok agyából is kipattanhat?), és hogy milyen ember az, aki befizet egy ilyen „nyaralásra”. Viszont iszonyúan fárasztó, ha minden egyes epizódban azt dörgölik az orrunk alá, hogy ide csak olyan emberek járnak, akik következmények nélküli kufircolásra és gyilkolásra vágynak, és hogy a szegény robotokat folyton megalázzák, és berendezési tárgyként kezelik. Ezzel szemben viszont sokkal érdekesebb lett volna, ha azt a vonalat erősítették volna, hogy katonai célokra szeretnék bevetni őket, ha a szórakoztató park befuccsol (és ezt próbálják meg megelőzni az üzemeltetői és tulajdonosai), de még az is, ha minden epizódban egy-egy újabb vendég nézőpontjából látnánk a cselekményt kibontakozni (más-más történeteket, hangulatot, motivációt és történetszálakat követve derülne ki az évad végére a teljes történet).

Mivel az első évad csupán a vadnyugati világot ölelte fel, de a végén utalt az eredeti történetben is fellelhető további világokra, még bármit kihozhatnak belőle a készítők, és mivel sosem tudhatjuk, hogy akit lelőttek, az valójában robot volt vagy élő ember, így ezerféleképpen lehet folytatni az ütős cliffhangerrel befejeződő utolsó részt. Összességében azonban elég fárasztó volt az első évad, lassú, merengős, rengeteget vissza-visszautalós és mérhetetlenül didaktikus. Ha sikerül felpörgetni a tempót, még kerekedhet belőle egy izgalmas második évad, ám ha ugyanezt a melankolikus, repetitív hangulatot erőltetik a készítők, akkor egy legalább akkora hírnevű színészt kell majd leszerződtetniük a folytatáshoz, mint Anthony Hopkins volt most, hogy ismét be tudják adagolni ezt a maszlagot a nézőknek.

Értékelés: 5/10