Váratlan szépség – Filmkritika
8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).
Életem során láttam pár nagyon rossz filmet, sőt vannak trash kategóriák, amelyeket kifejezetten szeretek megnézni, így kínozva magam, de Will Smith legfrissebb drámája ezeken a kategóriákon kívül esik.
Történetünk szerint Howard egy sikeres reklámügynökséget vezet, de gikszer történik, ugyanis meghal a lánya. Ekkor pedig olyan mély depresszióba esik, hogy az hihetetlen. Soha többet nem foglalkozik igazán a feladataival, csak egész nap az asztala mellett épít dominótornyokat, és később ezeket rombolja le módszeresen. Miután kollégái megelégelik ezt, mentálisan beszámíthatatlannak akarják nyilváníttatni, csak azért, hogy a céget és saját magukat mentsék. Ehhez pedig színészeket fogadnak, akik a halál, az idő és a szeretet képében „jelennek” meg Smith karaktere előtt. Közben pedig van egy nagyobb csavar, amit, ha elég szemfülesek vagyunk, akkor már nagyjából a film közepén ki tudunk szúrni.
A történettel egyetlen hatalmas baj van. Szerkezeti integritása leginkább az ementáli sajténak felel meg. Kisebb történetszálak indulnak meg a háttérben, amelyekre konkrétan semmi szükség nincsen. Csak azért vannak beépítve, hogy a többi szereplőt egy kicsit tovább nézhessük. Semmi értelme nincs az egésznek, és még nem is úgy ér véget, mint egy jó dráma, mert azoknál elfogadjuk azt a tényt, hogy igen, lehet, hogy rossz vége lesz. De itt nem. A csavar hatására egy hatalmas happy ending zárja annak a 97 percnek a végét, amely véleményem szerint érdemes a világ egyik legrosszabb filmje címre.
Egyetlen aspektus van, ahol nem szégyenkezhet annyira a film, ez pedig a szereposztás. Mindenki hozza a formáját, és a színészek még ebből a használhatatlan forgatókönyvből és rendezésből is ki tudnak hozni olyan alakításokat, hogy elismerően tudunk nézni rájuk. Will Smith lóg ki talán egyedül a sorból, viszont ez is megmagyarázható azzal, hogy ritkán látjuk pusztán érzelmeket szavak nélkül közvetíteni. Itt pedig a film nagy részében pont, hogy nem beszél. De a többiek nagyon is jók. Kellemes az összhang, egyedül talán a Keira Knightly és Edward Norton értelme hiányzik.
Minden más viszont rettenetes. A jelenetek többszörös újrahasznosítása egyszerűen siralmas. Értem én, hogy Howard folyamatosan biciklivel közlekedik, nem kell háromszor is az arcomba tolni ezt az információt, ráadásul úgy, hogy ugyanazt a jelenetsort használják minden alkalommal. Nem tudom eldönteni, hogy a készítők gyógyszere most elgurult, vagy éppen hogy túl sokat vettek be belőle. És amikor két karakter csak és kizárólag ugyanarról tud egymás között beszélgetni, akkor hirtelen és jól érzékelhetően válik vontatottá a cselekmény, még akkor is, ha jól hozzák a maguk szerepét.
Ez egy főiskolás projektnek még elmegy, de ott is csak kettes alát kapna érte a készítő („jól van fiam, ilyet ne csinálj többet, de most átmehetsz, mert jó fejek vagyunk”). A hossza viszont pont jól lett belőve, mert nekem úgy a nyolcvanadik-nyolcvanötödik percnél jutott először eszembe, hogy én most szépen inkább hazamegyek. Rossz a történet, pocsék a rendezés, a jelenetek értelmetlenül túl vannak használva, és egyébként is egy rakás másik hiba jellemzi a filmet, aminek az ég világon semmi értelme nincsen.
A film minden lehetséges módon alulmúlta a korábban általam legrosszabbnak nevezett Ajándék című filmet. Ott legalább nem voltak feleslegesen újrahasznosított jelenetek. Nem volt teljesen hülyeség a történet, és még sorolhatnám. Bármelyik korábban általam rossznak titulált film ehhez képest letudható egy „jó ötlet, rossz megvalósítás” jellegű legyintéssel. Egy szó mint száz, volt már, hogy azt hittem, ennél rosszabb már nem jöhet. Most tudom, ha ennél rosszabb filmmel találkozna valaki, ami még befér a mozikba, az már egészen biztosan csak egy társadalmi kísérlet lesz az álomgyár részéről, hogy mit visel még el a közönség.
Megmutatni azt, hogy mennyire el tud durvulni egy, a gyermekünk elvesztéséből származó depresszió, és hogy mi a legabszurdabb módja az ebből való kitáncolásnak – ez inkább vígjátékba illene, és nem egy komoly hangvételű filmbe. Ha nem akartok feleslegesen pénzt kiadni, és utólag rájönni, hogy nem volt annak sok értelme, inkább várjátok meg a Blu-ray-kiadás megjelenését. De akkor is max. kölcsönzőből.
Értékelés: 2/10
