Maize – Játékteszt

Nem gondoltam volna, hogy valaha ezt fogom mondani, de ebben a játékban a beszélő, öntudattal rendelkező kukorica a legkevésbé fura dolog, amivel találkozni fogunk. A játék humora azt hiszem már a címből is leszűrhető.

Manapság a rengeteg rossz kivitelezés miatt, ha azt hallja az ember, hogy belsőnézetes kalandjáték, sokszor eléggé összerándul a gyomra, mert az üres walking simulatorok jutnak az eszébe. Szerencsére ez jelen esetben koránt sem igaz. Mivel egy Myst szerű logikai feladatokkal teletűzdelt játékról van szó, elég sokat járkálunk oda-vissza a megoldás keresése, vagy az ahhoz kapcsolódó tárgy megszerzése miatt, de a látvány és a humor feledteti velünk az utat.

Másik segítőtársunk a monoton feladatmegoldások közt Vladdy, aki egy morcos, robotizált, orosz akcentussal beszélő játékmackó. Akármerre járunk, mindig van hozzáfűzni valója a dolgokhoz, és mindig minket hibáztat bármi is történjen. Ha a világ egyik végéből a másikba kellene is átsétáljunk, az se tűnne olyan soknak, mert folyamatosan megnevettet minket.

Belső nézetben kell végrehajtanunk logikai feladatokat, amiket a játék erősen segít megoldani. Ha például egy tárgyat meg kell keressünk majd el kell helyezzünk valahol, akkor egy körvonal jelenik meg a tárgy helyén, hogy kinézet alapján megkereshessük azt. Nem mindig lesz azért ennyire egyszerű a dolog, mert sokszor tudni fogjuk majd mit kell csináljunk, csak azt nem hogyan.

A játék története egy amerikai laboratóriumi kísérlet körül zajlik, ahol előállítottak egy érző, beszélő kukorica fajt. Amennyi humoros dologgal találkozunk a játékban, ezek a furcsaságok már szinte magától értetődőnek tűnnek majd. A laboratóriumon belül két dolgozó post-itjein keresztül komolyabban megismerhetjük a történetet, és minden szobához külön háttérsztorit is olvashatunk rajtuk. Sajnos a két karakterrel személyesen már nem találkozunk.

Grafika tekintetében annyi problémával találkoztam a teszt írásakor, hogy a grafikai beállításokat a presetek egyszerre vezérlik, nem volt lehetőség külön állítani az egyes értékeket (árnyék, antialiasing, stb). Ez például azért egy érdekes dolog, mert lényegében a legalacsonyabb beállításon egy az egyben eltűnt a sötétség és az árnyékok, és kvázi csalni lehetett a sötét szobában való feladatmegoldáskor. A játék stabil framerate-t tart még a nagyon szépen kidolgozott kültéri jeleneteknél is.

A zene nagyon jól átadja azt, ahogy a játékos érez a játék során. A furcsábbnál furcsább dolgok alatt komédiába illő zenei aláfestést hallunk. Ami teljes mértékben eladja a játékot, az pedig a szinkronmunka. Mindennek, amivel találkozunk, saját karaktere van, és úgy vágnak hozzánk folyamatosan poénokat, hogy egyszer sem érezzük azt, hogy túl sok vagy erőltetett lenne. 

A játék körülbelül 4 óra alatt végigvihető, de az alatt folyamatosan nevetni fogunk. A sztori végén bebizonyosodik, hogy a készítők teljes mértékben tudták, hogy mennyire komolytalan játékot csináltak, és ennek megfelelő befejezést is kapunk. Mindenkinek, aki szereti a humorosabb hagvitelű játékokat nyugodt szívvel tudom ajánlani.

Értékelés: 9/10