Kategóriák: 3DSCikkekWii U tesztek

Super Mario Maker 3DS – Játékteszt

8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Mario Maker már meghódította a Wii U-t. De képes lesz ugyanerre Nintendo 3DS-en?

A Mario Maker Wii U-n hatalmas siker lett, talán a Nintendo sem számolt arra, hogy ennyire szeretni fogják az emberek. Számtalan pályát csináltak már, és a lista folyamatosan bővül, így sejthető volt, hogy megpróbálkoznak egy Nintendo 3DS-verzióval. De hogy mennyire sikerült a portolás? A tesztből kiderül.

A játék nem dob minket a mélyvízbe, egy tutoriállal kezdünk (amit kihagyhatsz, ha már játszottál a Wii U-verzióval), és szépen lassan megtanít mindenre. Elsőre mindig egy pályán vezet minket végig, majd megismertet minket az egyes elemekkel, hogyan is működnek, hogyan érdemes rakni, illetve miken lehet változtatni. Ezért jár a jó pont, hogy egy ennyire alapos tanító részt raktak bele (igaz, a szóviccek sok esetben fárasztóak).

A fentiekből kiderül, hogy a játék nem egy előre elkészített Mario-játék, hanem itt szabadon alkothatunk pályákat, persze van egy Super Mario Challenge rész, ami nagyon sok pályát tartalmaz, a nehézség is erősen ingadozik, bőven akad benne kihívás. De vissza a pályaalkotáshoz: a játék alapja az, hogy elkészítsük saját Mario-pályáinkat, amelyeket összefűzhetünk, és így megalkothatjuk egyedi Mario-történetünket. Ezeket a kész műveket feltölthetjük, bárki szabadon játszhatsz rajta, és értékelheti.

A Wii U-ban is szerepel a funkció, hogy lehet válogatni a NES Super Mario 3, Super Mario World és Super Mario Bros grafikái között, ezt remekül átültették a 3DS-es verzióba is, ezzel még nagyobb szabadságot kapunk annak terén, hogy milyen stílusban is alkotjuk meg pályánkat. Maguk a hátterek is szabadon változtathatóak, a klasszikus kinézet mellett van Browser kastélya, kísértetház, léghajó és a víz alatti világ.

Rettentően jó munkát végeztek a kezelőfelületnél is, letisztult, minden könnyen elérhető. Egyedül a kijelzőméret, ami csökkent, de még ez sem okoz akkora problémákat, mert könnyen lehet hozzá alkalmazkodni. 

A Super Mario Maker 3DS egy olyan portolt játék lett, amely egyenértékű a Wii U-kiadással, és aki azt szereti, ezt is szeretni fogja. Ha nem volt szerencsénk az utóbbihoz, akkor sem kell félni, mert remekül tanítja az embert, és feledhetetlen élményt tud nyújtani. Ráadásul az is mellette szól, hogy útközben is tudunk vele játszani.

Értékelés: 9/10

Legfrissebb bejegyzések

A World of Warships: Legends új, ünnepi tartalmai

A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…

2024-12-20

Worshippers of Cthulhu – Korai Hozzáférés betekintő

A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…

2024-12-17

Jön a Wargaming új mech shootere, a Steel Hunters

Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…

2024-12-13

Temporal Purge: Z – Korai Hozzáférés betekintő

A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…

2024-12-13

Dimensionals – Korai Hozzáférés betekintő

A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…

2024-12-12

New Arc Line – Korai Hozzáférés betekintő

Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…

2024-12-11