Kategóriák: Hardvertesztek

HP Omen 15 (2016) – Hardverteszt

8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Megnéztük, hogy a HP Omen 15 gamer laptop, mennyire is játékosoknak való. Annyit elmondhatok, nem egy rossz választás.

Nagyjából követem a gamer szekció hardver újdonságait. De arról, hogy a HP gyárt külön ebbe a szegmensbe értékelhető laptopot, fogalmam nem volt. Sőt egyből két féle típussal rukkoltak elő. Igen, próbálkoztak még a Pavilionon belül is, de erről most nem beszélnék. Lássuk, mire alkalmas a 15,6 hüvelykes (esetünkben) 2,2 kilós masina.

A külső, illetve a borítás nagyon (lap) tiptop, amikor először pillantjuk meg az Oment azonnal nyomatékosítja bennünk a körítés, hogy ez több az átlagnál. Ez az érzés a ferdén húzott fekete szénszálas mintának, na meg a kijelző fedlapján lévő fényes piros Omen (érdekesen mutatós) logónak köszönhető. Ami sajnos mindenhol műanyag, és ujjlenyomat-„olvasó” is egyben (legalább segíti az illetéktelen felhasználók azonosítását), tehát a hatás még nem prémium. Miután körbejártuk minden oldalról, és összeadtuk a látottakat, akkor az eredmény a következő: 3 db USB, ebből 2 USB 3.0, 1 db HDMI, 1 db Ethernet, combo jack aljzat, és egy SD-kártyaolvasónak is jutott hely. A trendnek megfelelően optikai meghajtó nincs a gépben. Akinek hiányzik, annak megoldást jelent a külső USB-s meghajtók valamelyike. A küllemhez tartozik még a billentyűzet és tapipad, ami mondhatni csak majdnem alkot egységet. Igen, a touchpad az, ami ezt gátolja, ugyanis egybe van a kurzorkezelő felület a bal-jobb kattintással. De mivel ez egy gamer notebook, legalább egy Steelseries Rival 100-assal fogunk belenézni a távcsőbe. A klaviatúrát használni nagyon jó érzés, kellemes a lenyomása. Természetesen piros háttérvilágítással van felszerelve.

Miután körültekintően eltávolítottuk a burkolatot (inkább keressünk rá interneten), nézzük, mik vannak ráhegesztve az alaplapra. Kezdem a nagyobb teljesítményű komponensekkel. Helyett kapott egy, az Inteltől származó Core i7 6700HQ, ami teljes értékű 4 maggal operál. Ezzel nem lesz gond egy jó ideig… pipa. A Skylake platformnak köszönhetően DDR4 RAM-mal dolgozhat a CPU, egész pontosan 8 GB áll rendelkezésünkre. Természetesen bővíthető, maximum 64 GB-ig. Ez is pipa. Még mielőtt rátérnék egy gamer notebook legfontosabb hozzávalójára, ki kell térjek a tárhelyre is. Hiszen valamire fel kell pakolni a sok-sok gigányi játékokat, tehát tárhelyből rögtön kettőt kapunk. Egy 128 GB-os M.2 SSD-t a Windows 10-nek és egyéb rendszerszoftvereknek illetve -drivereknek. Ez nagyon kell az operációs rendszernek, és hálás is érte. Tényleg. Minden tekintetben hihetetlenül gyors. A másik egy 7200 (!) RPM sebességű, 1 TB-os HDD. Úgy gondolom, megint csak pipa.

Akkor hát jöjjön az elkerülhetetlen. A tesztelésre kapott verzióban egy GTX 950m (2 GB GDDR5) grafikus chip próbálja meg kipakolni elénk az esetek nagyrészében a 1080p-t.
Sikerül ez neki az új játékoknál? Milyen kompromisszumokkal jár a grafikus beállításokat illetően?

Nos, tudjuk nagyon jól, hogy a GTX 950m egy belépőszintű hardver. Körülbelül a GTX 860m környékén van a teljesítménye, ami azt jelenti, hogy nagyjából 10%-kal van elmaradva a notebook-népkártyától (GTX 960m). Ezen a szinten ne várjunk tőle csodát. De a nextgen konzolok színvonalát simán hozza, csak akkor kicsit lejjebb kell húzni az árnyékok minőségét, vagy éppen zéró élsimítás. Tehát kicsit el kell vesszünk a beállítások mélyén, hogy tudjunk értékelhetően szórakozni Full HD-ban. Vannak ezzel kapcsolatban méréseim. A Doomból ki tudtam hozni 35-40 átlag fps-t 1080p-ben medium beállítás és 1-2 effekt kikapcsolása mellett. A Battlefield 1 hasonlóan teljesített (a single player résznél megvolt a 60 fps). Régebbi játékok esetében az élmény hibátlan volt. Crysis 3 very high és maximális felbontás mellett bőven 60 fps. A Battlefield 4, 64 playeres multiban szintén. Összességében: igen, tudunk rajta játszani, és még grafikai munkára is alkalmas. Ugyanis a kijelző gyönyörű Full HD felbontású, IPS panel, és matt felülettel rendelkezik. Nem tükröződik sehol, és minden szögből nagyszerűen látható.

Jöhet a végső verdikt. A gép hatékony hűtése kétventilátoros, amelyek közvetlenül egymás mellett vannak. Fel is tudnak pörögni, de még az elviselhető kategóriában zajos. Az elhelyezéssel is körültekintők voltak. Csak a numerikus rész melegszik, ami senkit sem fog zavarni. Nagyszerű! És akkor ott a Bang & Olufsen hangtechnika. Ez egy dán technológia, amely mostanában elég sűrűn megtalálható a hordozható gépekben. Azonos szinten van a Harman Kardonnal. A B&O hangszórói nem recsegnek a legmagasabb hangerőn sem, minden kristálytisztán hallható. A hangzás notebookos mércével mérve kiemelkedő.

A HP egy olyan nagyszerű gépet rakott össze az Omen formájában, amely képes felvenni a versenyt a nem túl magas elvárásokkal szemben. Főleg, hogy ugyanez a körítés elérhető GTX 965m-mel is. Ez már talán elég lesz mindenkinek. Szőrszálhasogatásként csak annyi, hogy a tesztelt változaton az Nvidia matrica kicsit ferdén van felragasztva…

Értékelés: 8/10

Legfrissebb bejegyzések

A World of Warships: Legends új, ünnepi tartalmai

A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…

2024-12-20

Worshippers of Cthulhu – Korai Hozzáférés betekintő

A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…

2024-12-17

Jön a Wargaming új mech shootere, a Steel Hunters

Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…

2024-12-13

Temporal Purge: Z – Korai Hozzáférés betekintő

A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…

2024-12-13

Dimensionals – Korai Hozzáférés betekintő

A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…

2024-12-12

New Arc Line – Korai Hozzáférés betekintő

Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…

2024-12-11