Batman: The Telltale Series – Children Of Arkham – Játékteszt

Megjelent az interaktív film/játék második epizódja. Értékelés nélküli összefoglaló következik, erős szubjektív véleménnyel.

Gyerekkorom óta nagy rajongója vagyok a Batman-történeteknek. Tisztán emlékszem, hogy az akkori szép napokban, amikor a délutáni tévéműsort nem a különböző tehetségkutatók, valóságshow-k butábbnál butább szappanoperák (bár voltak) és főzőműsorok tették ki, az RTL (na, ebben már nem vagyok biztos) elszánt magabiztossággal tartott egy jó órás mesedélutánt, egyik felében a mesterműnek tartott Batman animációs sorozattal, másik felében pedig Plutó, Gumimacik és hasonló gyermekmesékkel. Néha komolyan visszasírom azokat az időket, ha lenne ilyen adó, talán még ma is leülnék a televízió elé.

A denevérember a Nolan féle Batman-trilógia óta egyre több figyelmet kap, a játékosok pedig a Rocksteady csapatának nevét suttogják esti imáikban. A Telltale azonban közelebb hozta Bruce Wayne-t képregényes valójához (valamelyikhez biztosan), s most első kézből tudhatjuk meg, milyen nehéz is két életet élni egyszerre. A fejlesztősrácok és -lányok jó érzékkel nyúltak a hatalmas univerzumhoz, s még sokat megélt fejem se tudja biztosan eldönteni, hogy mi is lesz a történet végkifejlete, ki hova fog fejlődni, mi lesz ennek az egésznek az értelme, ki áll a háttérben? 

A történet zseniálisan indít, Bruce szüleit besározzák, és tengernyi bizonyítékot hoznak fel korruptságuk mellett. Ha valaki valaha is látott egy Batman-filmet, -képregényt, -játékot, -sorozatot, az nehezen tudja elképzelni, hogy a nagy becsben tartott szülők hasonlóra vetemedjenek, nem hogy a helyi alvilággal karöltve dolgozzanak. És ez tökéletesen hat a játékosra is. Néhány pillanatban, csak úgy, mint főhősünk, én se tudtam elhinni, hogy igaz, amit látok, és tengernyi kifogást és elméletet gyártottam, amivel menthetem magamban Thomas és Martha Wayne tetteit. Pedig józan ésszel, néhány dolgot látva és hallva, nincs ember, aki ezt tenné a valóságban. 

A játék jó érzékkel vonultatja fel a korai Batman-korszak szereplőit. A rosszak oldaláról Oswald Cabblepottal (Pingvin) találkozhattunk, karöltve Falcone-nal és egy titokzatos maszkos egyénnel, míg a jók oldaláról Harvey Dent (még nem KétArc, és nem vennék rá mérget, hogy az lesz), Gordon felügyelő, valamint Catwoman teszi tiszteletét. (Persze az égvilágért ki nem hagynám Alfredet, de ő olyan kötelező kelléke Bruce Wayne-nek, mint a Batman-jelmez.)

A Telltale sokat nem újított a motoron, a látványvilág azonban remekül illeszkedik a hangulathoz, s a képregényszerű megjelenítés különösen jól jön a témához. A dialógusok és szinkronok hozzák az elvárt minőséget, a döntési helyzetek a megszokott volumenűek, azonban ami külön öröm, hogy bizonyos szituációkban eldönthetjük, hogy Batmanként akarunk cselekedni, vagy Bruce Wayne-ként lépünk fel. Nagyon nem mindegy. 

Sajnos a harcrendszerrel továbbra sem töltöttek el sok időt, pedig igazán ráférne valami jóféle újítás a Telltale-játékokra. Sajnos továbbra is megvan a QTE, az is az unalmasabb fajta, ahol szinte mindig ugyanazt a 4-5 gombot fogjuk püfölni. Pici újítás, hogy bizonyos esetekben előre megtervezhetjük támadásainkat, majd az ellenfelek sorrendjének és kiiktatási módjának kiosztása után végre is hajthatjuk azt. Szerencsére az együgyű harcrendszert azonban a látvány és a hangulat erősen ellensúlyozza, így akinek az eddigi Telltale-játékok bejöttek, azok most is ellesznek a rendszerrel.

Összefoglalva: a Batman az első két résszel egy erős kezdést tudhat be magának, a történet gördülékenyen halad előre (talán lehetnének hosszabb részek), s egy kellően izgalmas és újszerű megközelítését nyújtja a Batman-mítosznak. Ha nem vagy rajongó, de szereted a hasonló játékokat, mindenképp próbáld ki, hátha ez a program hozza meg a kedved az univerzumhoz, ha pedig szereted a bőregér kalandjait. Nos, akkor miért is e sorokat olvasod még ahelyett, hogy belevetnéd magad a játékba?

Értékelés majd az egész évad végén!