Szellemirtók – Filmkritika

Az idei év, ha nem az évtized eddigi legnagyobb port kavart filmje következik. Sajnos a róla szóló kritikusok mind-mind rossz irányból közelítik meg a filmet, és nem a helyén kezelik.

Kezdjük ott, hogy mindenki alapkoncepciója hibás. A film nem egy „reboot”, nem egy érdekes folytatás, és nem is az új irányvonal akar lenni a sorozatban. Ez a film nem más, mint hogy a készítők ráhúztak egy Austin Powerst az eredeti filmekre, lényegében egy kissé görbített tükröt tartva ezzel az eredeti film készítőinek. Ami itt a komoly gond lett a végére, hogy egy eredetileg vígjátéknak indult filmet kiparodizálni nem könnyű, sőt, igazán embert próbáló feladat. És bizonyos poénoknál bizony ez azt jelenti, hogy kicsit túlzásokba kell esni. De ha ezzel jól tudnak a készítők játszani, akkor máris teljesen máshogy néz ki a filmélmény. Persze vannak helytálló részek is a többiek kritikáiban. Nemes egyszerűséggel a szereplők már nem egyéniségek, mint anno ’84-ben, de ennek az oka is érthető és tudható. A 2016-os filmeknek már nem egyéniségeket kell bemutatniuk, hanem olyan közel egysíkú karaktereket, akiknek a helyébe az emberek jól beleélhetik magukat. Ilyen szempontból pedig a színészeknek is nehezebb a dolga, mint régebben. Régen egy Dan Aykroyd vagy Bill Murrey azért kapta a fizetését és azért került bele egy filmbe hogy ő legyen Dan Aykroyd vagy Bill Murrey. Ma egy Melissa McCarthy vagy egy Kristen Wiig azért kap pénzt és kerül bele a filmekbe, hogy egy tipikus szerepet adjon le jól, hogy az adott néző úgy érezhesse, hogy ő is ott van abban a helyzetben. Teljesen más koncepciókra épülnek ma a filmek, mint 32 évvel ez előtt. Ma már több a CGI, és a megvalósításuk is könnyebb, mint anno volt. Kevesebb az igazi egyéni karakter, akiket ha lecserélnek, akkor nem csak észrevesszük, de ki is vagyunk borulva miattuk. Ha készítenének egy tökéletes felújítást, mondjuk a Die Hardról, és nem Burce Willis lenne az, aki felveszi a koszos, izzadt atlétát, majd összevérezi, hanem (és most csak példa miatt) Chris Evans, akkor játszhatná a szerepet bármilyen jól, lenne olyan néző, akinek az sem lenne elég jó. És ugyanez tapasztalható most is. Az eredeti quartett úgy összeforrt a „szellemirtó” kifejezéssel, hogy ha csak a neten látunk egy hirdetést, hogy szellemirtást vállalunk, akkor is ők jutnak az eszünkbe. És ha ezek szerint az elvárások szerint nézzük a filmet, akkor bizony csalódás lesz. És ha ugyanazt várjuk el, mint 1984-ben, amikor először csendült fel a teremben Ray Parker Junior Szellemirtók című száma, akkor csalódás lesz az osztályrészünk. És ezzel nem védeni akarom a filmet, megvédi az magát, csak egyszer és mindenkorra tisztázni szeretném, hogy nem mindig érdemes a többi magyar és esetleg egyéb ország kritikusának gyakorlatilag egyhangú véleményére adni, hanem elvárások nélkül kell megnézni a filmet, hátha mégiscsak egy kellemes nyári moziélmény kerekedik belőle. 

A történetünk szerint érdekes módon elkezdenek Manhattanban a szellemek feltűnni mindenfelé. Ekkor lép be a képbe három tudós, akik, hiába az ismereteik, hisznek a szellemekben. Abby Yates, Erin Gilbert és Jillian Holtzmann (Melissa McCarthy, Kristen Wiig és Kate McKinnon) egyből a helyszínre siet, hogy meg tudják tekinteni az első bejelentett eseményt. Csakhogy a film eseményei tovább gördülhessenek, természetesen találnak egy szellemet, aki az aktuális házban halt meg, és kibékületlen lelke ottragadt szellemként. Ezen felbátorodva fogják magukat, és alapítanak egy vállalkozást, ami kifejezetten szellemirtásra szakosodott. Ekkor a második jelenés bejelentőjét, egy metrós jegyeladót bevesznek maguk közé, és innen érkezik majd Ecto 1 is. Az előbb említett jegyeladó kisasszony Patty Tolan (Leslie Jones) még öltözéket is szerez nekik. A tovább folyó bonyodalmak közepette pedig kiderül, hogy egy hotelkarbantartó meg nem értettsége miatt áll elő a gonosz tervével, hogy átvegye a világ feletti uralmat, és minden életet elpusztíthasson rajta. Ezt persze megakadályozzák, még úgy is, hogy Erin imádottja a recepciósuk, Kevin (Chris Hemsworth) bőrébe bújva próbálkozik a szellem. És mint ilyenkor mindig, a gondok, csak úgy huss, elszálnak, és megtalálják a megoldást. 

Nos, a zene. Zene van, és nagyon jó. Persze, az eredeti Szellemirtók-dal is felcsendül, de mellette hallani lehet igencsak jó egyéb számokat, és, bár nem tudom, kinek az ötlete volt dubstep-átiratot készíteni a híres, fentebb is említett számból, de még az is egészen jól sikerült. Mondjuk, azon jelenetek száma, amikor valamit a bázison csinálnak zenére, az kicsit sok az én ízlésemnek, és kicsit talán hosszúak is, de ezt el lehet viselni. 
CGI. Egy ilyen filmnél ez is fontos. Nagyon szépen van összerakva, ez egyszer biztos, viszont ami vicces, hogy a filmnek főleg az elején a zöld szellemek helyett a kék lények vannak előnyben részesítve. Később pedig ezek egészséges keveréke bontakozik ki a szemünk előtt. Jól érzékelhető, hogy nem az egész filmet sikerült zöld háttér előtt rögzíteni, egy-két olyan jelenetet leszámítva, amit nem lehetett máshogy megoldani. 
Nagyon szépre sikerültek a vágások is. Nem zavaró egyáltalán, és nem történik olyan helyzet amikor indokolatlan módon váltunk máshova, vagy vissza esetleg utána.

És akkor értékelnem is kéne. Nos, vannak igazán nagyon vicces helyzetek és pillanatok. Ezeken jókat lehet nevetni. A régi színészek beugró szerepeikben is jók, és bár egy kicsit kiszámítható, hogy mit fognak mondani, de attól még üt az egész. Jól rakták össze, az egyszer biztos. Mindent megtettek azért, hogy szép és aránylag jó emléket állítsanak a sorozatnak. Ez az egyik legjobb, ha nem a legjobb vígjáték az idén, amit láttam. És ha nem 1984-es elvárásokkal megyünk a terembe, vagy nem azokkal a filmekkel akarjuk összehasonlítani, akkor remekül fogunk szórakozni. Érdemes akár egyedül, akár barátokkal, akár pedig egy mozis randin megnézni a filmet. De akkor is érdemes, ha csak régen láttunk jó szellemes filmet, és vágyunk ilyesmire. Remélem, más régi filmeknek is igyekszik majd valaki ilyesfajta emléket állítani, esetleg a jelen generációját bevonva vagy megnevettetve. Mert ez a film nem annak az embernek készült, aki gyerekként látta az eredetit. Ez annak készült, aki most gyerek vagy tini, mert ő jó eséllyel kimaradt abból a csodából, amit harminckét évvel ezelőtt négy, akkor még kevésbé ismert színész forgatott le.

Értékelés: 8/10