9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A játék először 2012-ben jelent meg Xbox Live Arcade-ben, és PC-n. Egy 2,5D zombis platformer játékról van szó, ami elég vegyes fogadtatást kapott a hibái miatt. Most visszatért egy Director’s Cut változattal, de vajon megérte?

Az eredeti játéknak problémái voltak az irányítással. Sokszor nem lehetett pontosan kiszámítani az ugrást, sem azt, hogy mikor indul az ugrás animációja. Ez sajnos ebben a verzióban is jelen van, de valamilyen szinten javítottak rajta. Már nem annyira zavaró a dolog, de még mindig nem tökéletes. Controllerrel sokkal egyszerűbben irányítható a játék, mint billentyűzet+egér kombinációval.

A Rat Man útvesztői még mindig elég nagy feladatot jelentenek, mert egyrészt könnyen unalmassá válik a sok puzzle, és a kamera még mindig nincs a segítségünkre, hogy rendesen tudjunk tájékozódni az előttünk álló feladatokról.

Grafikailag a fények terén szemmel látható javulás mutatkozik ebben a változatban, és 1080p-ben is pofásabban néz ki a játék. Sokkal több nem nagyon látszik meg, mert elég távol van a kamera a karakterünktől, és így az apróbb részletek eltűnnek a környezetben.

Egy túlélő mód is került a játékba, ami a játékost bedobja egy labirintusszerű környezetbe, és itt kell a lehető leghosszabb ideig túlélnünk a zombitámadást. Itt nem csak az időnk, de a zombiölések is számítanak, amiket barátainkkal összehasonlíthatunk az online ranglistákon.

A játékosok által legrosszabban fogadott dolog az volt, hogy ugyan nem sokat tesz hozzá az alap játékhoz a Director’s Cut, semmilyen kedvezményt vagy launch leárazást nem kaptak az eredeti változat tulajdonosai, mint ahogy azt több játék esetében teszik a kiadók. Amennyiben végig játszottuk az elődöt, nem sok értelme van beruházni az új változatra. Azoknak, akik most szeretnék megismerni a történetet, azoknak is inkább tudom ajánlani az eredetit, mert az újjal ellentétben most 80% kedvezmény van rá Steamen a nyári vásár keretében.

Összességében annyit tudok elmondani, hogy ugyan történt változás a játék kinézetében, és érkezett egy mód, amivel van mit tenni a történet végig játszása után is, nem igazán érdemli meg a 19,99€-s árcédulát. Egyelőre jobb befektetésnek tartom az eredeti változat beszerzését.

Legfrissebb bejegyzések

The Hundred Line -Last Defense Academy – betekintő

A Danganronpa és az AI:The Somnium Files írói egy közös projekttel állnak elő, melyben a…

2025-03-28

AI Limit – játékteszt

Az AI Limit egy anime stílusú Soulslike mely a stamina rendszer kidobásával egy sokkal agresszívabb…

2025-03-27

Sports: Renovations Játékteszt

Ha szereted a szimulátorjátékokat és vonzanak a felújítási projektek, akkor a Sports: Renovations pontosan neked…

2025-03-27

Necesse – Betekintő

Építs és fedezz fel egy procedurálisan generált világot.

2025-03-27

Megjelenési dátumot kapott a Sunderfolk

Engedd, hogy elragadjon egy varázslatos fantáziavilág, ahol a hagyományos asztali játékok öröksége ötvöződik a modern…

2025-03-26

Rogue Waters – Játékteszt

Körökre osztott kalóz játék természetfeletti erőkkel. Állj bosszút és hódítsd meg a tengereket!

2025-03-25