Üvöltő tömegek, közepes szervezés, kevés tér a létezéshez, és semmi kiemelkedő. Ezzel lehet a legjobban jellemezni az április 30-án megrendezett PlayIT-et, aminek ismét a Hungexpo adott otthont.
Mint általában a bejutás hibátlanul sikerült. Ezzel kapcsolatban egyre jobbak és jobbak lesznek. Viszont ugyanezt nem mondhatom el a benti programokról. Az egy dolog hogy az ember többet várt el így 10. alkalommal, ha már egyszer jubilálunk vagy valami ilyesmi, de hogy még annyi sem volt, mint az előző őszi, az valami kiábrándító élmény volt, mert sokkal kevesebb dolog volt (valószínűleg amiatt, hogy most a Veletech külön volt megrendezve).
De ami esetleg újdonság varázsával hathatott volna azt is akkora embertömeg vette körbe, hogy azalatt a pár óra alatt, amit még képes voltam ott eltölteni, nem hogy messziről láthattam volna a HTC Vive-ot a sorból, de szerintem még a stand is csak homályos lett volna, a távolban, ahol kiállították. Biztos hatalmas attrakció volt. Azt is le merem fogadni, hogy aki végig állta a sort, az kapott 2 percet a készülékkel, hogy mindenki sorra kerülhessen (ezt persze kétlem, hogy sikerült). Mindenesetre ilyen jellegű szervezés terén ez a PlayIT teljesen megbukott a szememben.
Ha már egyszerűen ennyire téma a VR a játékpiacon, akkor arra kellett volna helyezni a hangsúlyt a rendezvényen. De nem, a szokásos módon tele volt boltokkal, amik egyébként egyre jobban szaporodnak és szaporodnak minden egyes alkalommal. Nem tudtam elmenni a rendezvény egyik sarkából a másikba anélkül, hogy ne akadjak valamit áruló emberekbe. Legyen ez a Gamestar, a Holdfény vagy az 576KB, és akkor még a kisebbekről, akik a vásárlást még vicces kis játékokkal is összekötötték (ami viszont nagyon jó volt). Körülbelül egy óra volt, amíg csak a Collector jegyeseket és sajtót engedték be a vásárváros belső részeire, illetve a cosplayeseket.
Külön öröm volt nekem találkozni Darth Vaderrel, aki maszkját levéve átvedlett Sanyivá, és teljesen jól el lehetett vele beszélgetni arról, hogy milyen is manapság egy Star Warsos cosplayer élete. Érdekes dolgokat tudhattam meg, de egyrészt nem is ment a diktafonom, másrészt akkor sem publikálnám, ha így lett volna. Szóval ez a része tökéletes volt. Talán ez az, amit a legjobban eltaláltak az egészben. Lehetett látni hatalmas mennyiségű League Of Legends karaktert, de itt most tényleg arra gondoljunk, hogy minden sarkon szembe jött velem legalább egy.
Kiemelném, hogy a Master Chief olyan jól sikerült, hogy még a 9GAG-re is sikerült kikerülnie. Egyébként minden tiszteletem az úrnak, mert tényleg csodás munkát végzett a karakter megelevenítésével. Helyenként tudom is sajnálni, hogy olyan szinten melegben, mint ami tegnap volt, belemászott abba a fekete kezeslábasba, majd a jelmezbe is.
De összerakva a végét erősen kettős volt ez a rendezvény, annyira komolyan értve, hogy ha csak a cosplayről lenne szó, akkor gond nélkül mennék legközelebb is. Viszont ha megint be kell állnom tömegbe, csak hogy egy valamit ki tudjak próbálni, akkor bizony nem feltétlen indulok neki novemberben az eseménynek, mert bizony ezt hosszú távon elviselni nehéz, három óra miatt pedig nem biztos, hogy megéri az utazás.
Köszönjük a lehetőséget a Meex-nek, hogy kint lehettünk a 10. PlayIT-en, és remélem, hogy novemberben már minden sokkal jobb lesz.
A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…
A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…
Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…
A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…
A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…
Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…