Kategóriák: PC tesztek

OmniBus – Bemutató

9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Vannak olyan játékok, amelyekre nehéz szavakat találni. Ez is egy közülük. Egy fék nélküli busszal kell beutaznunk a világot, és segítenünk random embereknek az út során.

Ahogy a játék bevezető szövegében is írja, egy next-to-last gen fizikán alapuló játék, amelyben az univerzum legerősebb autóbuszát irányítjuk. Ezzel nem vicceltek a készítők. A PS1-re hasonlító grafikával rendelkező világot kedvünkre rombolhatjuk le. Szétzúzhatunk szinte mindent, ami a világban megtalálható: házakat, "teljesen értéktelen relikviákat", stb.

A játékban található egy sztori mód is, ami meglepően változatos és ugyan könnyűnek látszik, de időnként hihetetlenül nehéz. Nincs két egyforma pálya, és nincs két egyforma végigjátszás. Az egyik küldetés például az, hogy egy, a buszunkra erősített rakétával ki kell lőjük magunkat az égbe. Ezt úgy érhetjük el, hogy rengeteg mozgó, flipper szerű piros blokkot kikerülve maximum sebességre gyorsítunk és egy félcsőben kiugratunk kvázi felrobbantani magunkat. Amennyiben hozzáérünk a piros gomba alakú dolgokhoz, azonnal elkezdünk mindenfele pattogni és szinte garantáltan buktuk a pályát. Nagyon gyakran átlép egy "rage game"-be a nehézség.

A készítők annyira komolyan veszik a dolgot, hogy egy elvetemült kiadást is csináltak a játékból, az OmniBus Ultimate Bus Driver Edition-t, ami a következőket tartalmazza: OmniBus Game of the Year Edition, OmniBus OST, és egy 1977-es MCI Charter Busz, amit Austin-ban vehetünk át a 7500$ kifizetése után.

A játékról sokkal többet tényleg nem lehet elmondani. Ez egy egyedi élmény amit mindenkinek ki kell próbálnia. Jó formája lehet ez az illegális drogok emberi szervezetre gyakorolt hatásának vizsgálatára, mert szerintem masszív dózist használhattak a készítők már az ötlet megszületésekor is. Ha valaki egy kicsit vizuálisabb típus, vagy csak egy ingyenes próbaverziót keresne a játékból, annak létezik egy kinyomtatható "free to play" változat is, ahol a sablonokat kivágva és összeragasztva "elkészíthetjük a saját OmniBus játékunkat".

Legfrissebb bejegyzések

A World of Warships: Legends új, ünnepi tartalmai

A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…

2024-12-20

Worshippers of Cthulhu – Korai Hozzáférés betekintő

A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…

2024-12-17

Jön a Wargaming új mech shootere, a Steel Hunters

Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…

2024-12-13

Temporal Purge: Z – Korai Hozzáférés betekintő

A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…

2024-12-13

Dimensionals – Korai Hozzáférés betekintő

A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…

2024-12-12

New Arc Line – Korai Hozzáférés betekintő

Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…

2024-12-11