Homefront: The Revolution – Játékteszt

Mikor legelőször hallottam a Homefront folytatásáról nagyon megörültem, mert bár az első rész nem volt teljesen zökkenőmentes, de mégis jól el lehetett szórakozni vele. Most elkészült a második rész, de a fejlesztés nehézségei rányomták a bélyegüket.

A játéknak nagyon hányattatott sorsa volt, de most a Deep Silver publikálásában megjelent a Homefront: The Revolution. Az Eurogamer a kiadás előtt lehetőséget kapott kipróbálni a játékot, és akkor sokan észrevették, hogy nagyon komoly technikai problémákkal küszködött a próba példány. Sajnos ezek a problémák a kiadott verzióban is megmaradtak, de a javítások után némelyest javult a teljesítmény (jelen esetben a PC-s verzióról beszélek, mert azon a platformon készült a teszt). A teszt megírása sem volt egyszerű, ugyanis a tutorial utáni első küldetés kezdetekor hard crashelt a játék (és teszi még ezt most is az alap konfigurációmmal). A fórumok tele vannak ezzel a problémával, de még nem érkezett hozzá javítás. Néhányan azt írják, hogy speciális karaktereket tartalmaz a Windows felhasználóneved, és amiatt lehet, de csináltam egy „a” nevű usert, és azt sem fogadta el. Feltelepítettem így egy másik merevlemezemre egy windows 7-et, szintén az „a” nevű userrel, így sikerült elindítani, de a játék egy későbbi pontján ugyanúgy előjött a hard crash.

Ahogy fentebb említettem, a pc változat nem valami jól van optimalizálva, ezért a tető számomra 45 fps volt. Ez volt az a szám, amit csak a pre-rendered átvezetők stabil 60 fps-e tudott felülmúlni. Én személy szerint nem nagyon szoktam foglalkozni, hogy 30 felett hány fps-el megy egy játék, de a pörgős, belső nézetes akciójátékok esetében kifejezetten zavaró bármi 60 alatt. A számon a grafikai beállítások sem változtattak: az ablszolút minimum és a high között 3 fps különbség volt (hozzátenném, hogy látványban viszont dicséretes a low grafika).

De ennyi szövegelés után végre beszéljünk a játékmenetről is. A sztori röviden összefoglalva: a Homefront univerzumban Észak-Korea egy technikai nagyhatalom, ami mobiltelefonokkal, elektronikai eszközökkel, fegyverekkel látja el amerikát, de mivel back doorokat tartalmaznak, egy napon úgy gondolja Észak-Korea, hogy egy gombnyomásra megbénít minden tőlük származó dolgot és lazán leigázza amerikát. Mi pedig, mint bátor forradalmárok megpróbáljuk visszaszerezni az irányítást az ország felett. Ezt Far Cry szerű „menj ide, szabadítsd fel ezt, menj oda, nyomj meg ott egy gombot” kategóriás, hihetetlenül repetitív küldetésekkel érik el. A legelső ilyen küldetésnél egy motorral beugrottam egy elég lepukkant gyárépületbe, 1-2 katonát lelőttem és láttam egy furán kinéző szelep szerűséget. Odasprinteltem, meg lehetett nyomni, és bumm! Vágókép, a terület a miénk. És hosszú pillanatokig csak pislogtam, hogy azok a katonák, akik közben folyamatosan lőttek rám hirtelen szublimáltak, és felkelőkkel lett tele az épület, akik közbe be is cuccoltak! Ha már az AI-ról esett szó, akkor azt el kell mondanom, hogy a tesztelt állapotában rettentően buta dolgokat tudnak csinálni: elakadnak falakban, megállnak a nyitott ajtóban úgy, hogy egyik followered előtted áll, a másik mögötted és beszorultál (ahol csak a friendly fire volt a megoldás), stb. Mivel megpróbáltam felvenni pár jelenetet, de egy fekete kép és a játék hangja volt az egyetlen anyag amit rögzíteni tudtam belőle, ezért Jim Sterling videójával mutatnám be, hogy miről is van szó.

A fegyvereinket a küldetések során szerzett pénzből és pontokból fejleszthetjük, ami crysis szerűen nagyon jól meg lett csinálva. A fegyvermódosítás gombját megnyomva karakterünk oldalra fordítja a fegyverét és az elérhető fejlesztéseket zsebből előhúzva összepakolja őket. A pisztolyt példának véve három fő fejlesztés érhető el hozzá: lehet sima pisztolyként használni; egy gyors cserével egy SMG lesz belőle; végül pedig egy nagyon csendes stealth-hez használatos pisztoly. Elérkeztünk a stealth megemlítéséről, amit szerintem felesleges használni. Sokkal effektívebb, ha szimplán frontálisan rárontunk az ellenségre és kész. A kivégző mozdulatok viszont egész jól néznek ki, de ismételten nem nagyon érdemes használni őket (FUN FACT: nem egyszer előfordul, hogy az animációban az életlen oldalát használja a késnek a katona torkát elvágni).

A játékban a közlekedésre találhatunk egy motort is, amit körülbelül olyan pontossággal fogunk tudni vezetni, mint egy kocsmából hazafelé tartó ember, aki magabiztosan nekiindul az útnak. Amennyiben nem kell elkanyarodnunk, nem sok gond érhet minket, de a legkisebb akadály is agyvérzéshez vezet majd egy idő után.

Ha végigjátszottuk a játékot, akkor a credits résznél egy pár sort olvashatunk a készítőktől, akik megköszönik a fejlesztőknek, hogy a hosszú, és rögös fejlesztés során velük maradtak, és azoknak is, akik időközben lemorzsolódtak, és a játékosoknak, akik végigvitték azt (a képre kattintva kinagyíthatjátok!).

Összességében annyit tudok elmondani, hogy nem egy rossz játék a Homefront: The Revolution, de semmi kiemelkedőt nem tud felmutatni. A PC-s változat technikai problémái csak még tovább rontják a helyzetét, de azt hiszem, hogy ha hagyunk neki egy kis időt, és befoltozzák ezeket a problémákat, akkor egy leárazás során nyugodt szívvel rápróbálhatunk a játékra.

Értékelés: 5,5/10