Kategóriák: 3DSCikkek

Fire Emblem Fates – Játékteszt

9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Képes vagy elfogadni a sorsodat? Vagy inkább a saját utadat járod? Bárhogy is döntesz, egy epikus kaland veszi kezdetét.

A Fire Emblem képében egy szép kort megélő sorozatról beszélhetünk, amit Awakening alcímmel pár éve újjá élesztettek, és bár ott is egy kiemelkedő játékot kapunk, de a Fates személyében még ezen is képesek voltak a fejlesztők túltenni. Egy játékról beszélhetünk, de mégis három különböző változatról (Ismerős valahonnan ez?). Viszont mielőtt belemennénk a kiadásokba nézzük az alap történetet.

Már a játék elején kiválaszthatjuk a karakterünk kinézetét valamint, hogy milyen kasztja legyen. Itt találkozunk a szokásos felhozatallal: íjász, harcos, pap, varázsló, szamuráj, ninja. Ezek után egyből megismerkedhetünk a kontinenst dúló háborúval, ráadásul mind a kétfél szemszögéből. De kik is ők? A Norh inkább Európai középkort idéző, míg a másik oldalon a Japán alapokon nyugvó Hoshido található. Innentől jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mi hogyan is ismerkedhetünk meg a két oldallal? Azt nem szeretném elspoilerezni, de legyen annyi elég, hogy már a történet elején legalább annyi csavarral fogunk találkozni, mint egy Ikeás bútornál. Viszont miután összeraktuk azt a bútort, döntetünk kell, hogy melyik oldalnak segítünk (vagy inkább külön úton járunk egy harmadik félként) 

Mint fentebb említettem, három kiadás van a játékból. Pontosabban kettő, mert a harmadik DLC formában fog megjelenni, és igen, azt kitalálhattátok, hogy amelyik verzióval rendelkezünk, azt az oldalt kell választanunk, ezért talán jobb döntés, ha akciós áron beszerezzük mind, mert akkor összesen 80 óra kaland vár ránk. De inkább lássuk a kiadásokat:

  • Az első a Conquest. Ilyenkor a Norhok mellet tesszük le a voksunkat, és segítünk nekik meghódítani az egész kontinenst. Küldetések terén ez az oldal, ami igazán változatosra sikerült, igaz nehézség terén is ez vezet, így minden lépésünket alaposan át kell gondolnunk. De ha minden akadályt sikerrel veszünk, akkor a kontinens megszerzése gyerekjáték lesz.
  • Kitalálhattátok, hogy a Birthrightben, a Hoshido Klán mellé állunk, és segítünk nekik az ellenállásban és a Norh erők visszaszorításában. Itt a fő küldetések mellett egyéb extrák is megjelennek, mint a felderítők kiküldetése, akik, amikor visszatérnek, információval szolgálnak, és ezzel is XP-t szerezve a csapatunknak. Ezért is ez a változat könnyebb lett, gyorsabban tápolhatjuk fel karaktereinket.
  • A végső változat, a Revelations, ez lesz a DLC kiadás. Ez az, amikor senki pártját nem fogjuk, hanem egy harmadik félként csatlakozunk a harcba. Abban biztosak lehettek, hogy itt lesz a legkeményebb dolgunk. De róla nem is mesélnék hosszan, ezt mindenkinek magának érdemes felfedezni.

Arra még érdemes kitérni, hogy mindegyik verzióba lesz egy kis falunk/várunk, amit szabadon fejlesztgethetünk, és a társaink is itt lesz, akiket bármikor meginvitálhatunk magunkhoz és barátság mellett, több is kialakulhat közöttünk. Így fontos is, hogy kivel milyen kapcsolatot ápolunk.

Most már érdemes rátérni magára a játékmenetre is. Aki már látott Fire Emblem játékot, azt itt sem fogja meglepetés érni. Egy körökre osztott stratégiai játékról van szó, ahol maga a csatatér inkább egy katonai térképnek tűnik, így annyira nincs is kidolgozva. Viszont a taktika rettentően fontos, van olyan opció a játékban, hogy ha valaki meghal, akkor sosem tér vissza ezt érdemes kikapcsolni első végigjátszásnál.

A szokásos kő-papír-olló játékelem is meg van. Bizonyos kasztok más kasztok ellen erősebbek, de vannak olyanok, amikkel szemben gyengébbek (ismét utalnék egy másik szériára, ami idén ünnepli a 20. évfordulóját), így a taktika és a jó csapat felépítés elengedhetetlen. Ezután áttérhetünk a csapatokra, mert kapunk egy olyan lehetőséget, hogy karaktereink ne egyedül szálljanak harcba, hanem csapatokba állíthatjuk őket, így erősítve egymást.

Amit még elfelejtettem kiemelni azok az átvezetők, amik egyszerűen csodásak, egy jobb fajta Anime érzését keltik sőt, azt is kimerem jelenteni, hogy elfogadnék egy Fire Embelm Animét ezek láttán. A harcokban látható animációk is igazán látványosak így szívesen fogjuk ezeket nézni, főleg, hogy a kamera beállításokkal is lehet játszani.

Ne csak jót mondjak a játékról már, jöjjön minimális negatívum is, ami szerintem sejthető, mégpedig a három változat. Mindegyik lenyűgöző, de mindegyikben vannak olyan eltérések, amik az egyikben jobbak, míg a másikban gyengébbek. Így a teljes élményhez az összesre be kell ruháznunk, igaz nem fogjuk megbánni.

A Fire Emblem Fates egy olyan játék lett, ami hű a múltjához, de nem ragad meg benne, hanem tud újat mutatni. Akinek van Nintendo 3DS-e és imádja a stratégiai műfajt kötelező a vétel. A negatívumok egyedül a három változat, de ezzel is megtudtunk békélni, mert ha már eggyel rendelkezünk a továbbiak olcsóbban beszerezhetőek.

Értékelés: 9,5/10

Legfrissebb bejegyzések

A World of Warships: Legends új, ünnepi tartalmai

A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…

2024-12-20

Worshippers of Cthulhu – Korai Hozzáférés betekintő

A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…

2024-12-17

Jön a Wargaming új mech shootere, a Steel Hunters

Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…

2024-12-13

Temporal Purge: Z – Korai Hozzáférés betekintő

A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…

2024-12-13

Dimensionals – Korai Hozzáférés betekintő

A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…

2024-12-12

New Arc Line – Korai Hozzáférés betekintő

Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…

2024-12-11