Ben-Hur – Filmkritika
8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).
Folytatódik a klasszikus, felújított filmek mozivetítésének sorozata, és ezúttal az MGM 1959-es klasszikusára került sor. A filmet csütörtöktől vetítik a Puskin moziban és több vidéki moziban.
A Pannonia Entertainment jó ízléssel választja ki azokat a klasszikus filmeket, amelyek kifejezetten a mozik vásznaira készültek, és ott mutatnak igazán jól, így képesek igazán érvényesülni. A Ben-Hur sem kivétel, amely 11 Oscar-díjjal büszkélkedhet, és most kiváló képminőség mellett lehet újra beülni rá a mozikba.
Az eredeti filmet talán mindenki ismeri, hiszen elég alapműről van szó, de ha mégsem lenne tiszta az alapsztori, íme: A jeruzsálemi Ben Hur, egy gazdag zsidó család fia, újra találkozik gyerekkori barátjával, a római légió parancsnokával, Messalával, aki szerint az új tanok, melyeket Krisztus hirdet, felforgathatják az egész Római birodalmat. Ben Hur meghallgatja a hegyibeszédet, ott van a kálváriánál, méghozzá nem is egyedül, hanem egy szépséges rabszolgalány, Esther társaságában. Korábbi élete gyökeresen megváltozik, amikor tévesen megvádolják azzal, hogy megpróbálta megölni Messalát. Száműzik családját, őt pedig rabszolgasorba döntik. Egy tengeri csata során megmenti a parancsnok, Quintus Arrius életét, aki ezért cserébe fiává fogadja. Rómába indul, hogy részt vegyen egy kocsiversenyen. Legnagyobb ellenfele régi barátja, Messala. Kettejük versenyfutásának egy ütközés vet véget, melyet Ben Hur éppen csak túlél, ám eldönti, hogy a kardját felcseréli Krisztus tanaival. Annak a Krisztusnak a tanaival, aki még halálában is képes arra, hogy az egész birodalmat a feje tetejére állítsa.
Most nem fogok abba belemenni, milyen megmosolyogtató jelentek vannak egy majd' 60 éves filmben, sem abba, hogy a 3 és fél órás játékidőt legalább a felére lehetett volna csökkenteni, ha a hosszas párbeszédeket és a felesleges időhúzásokat meghúzzák/kivágják, és arról sem nyitnék eszmecserét, hogy mennyire alkalmatlan a főszerepre Charlton Heston, akinek elég nehezen tudjuk elhinni hányattatott sorsát, amikor még a gályarabságban és a kocsiverseny közben is tökéletes a frizurája…
Inkább arról beszélnék, hogy pontosan mire számíthat az, aki beül a digitálisan felújított Ben-Hur feliratos verziójára. Az a film ugyanis, amelyik ennyi év után, ennyi időre képes lekötni egy mozi közönségét, tudhat valamit. És bizony, ez a film kifejezetten a mozikba készült, hiszen tévéképernyőn egyáltalán nem érvényesül úgy a látványvilága és a hanghatásai, mint a filmszínházakban. És ha már színházról van szó, azt is hozzátenném, hogy annak, aki felvonja a szemöldökét a játékidőt elnézve, érdemes úgy tekintenie erre az alkotásra, mintha egy színházi darabról lenne szó. Körülbelül annyira lassan bontakozik ki a cselekmény, és legalább annyira indokolatlan és motiválatlan néhol egy-egy tragédiába torkolló döntés, mint a klasszikus tragédiák színpadra vitt változataiban. Ettől viszont még lebilincselők a monumentális díszletek és a csodás helyszínek, de a színészi játék előtt is kalapot emelhetünk.
Ha valaki még nem látta a filmet, mindenképpen moziban nézze meg, aki pedig csak a tévében látta, annak is érdemes megtapasztalnia mindezt „normális” körülmények között. Ha pedig vége van a vetítésnek, és éjfél környékén hazamentetek, másnapra időzítsétek be az Ave, Cézárt, amely pontosan a film készítésének hátterében megbúvó hollywoodi világot és problematikát (a televízió térnyerése, egymás után váltogatott forgatókönyvírók, presztízsfilmek készítése stb.) járja körül rengeteg filmes utalás és humor kíséretében.
A Ben-Hur forgatásával, szereplőválogatásával, bakijaival és egyéb háttérinfóival kapcsolatban a film Wikipédia-oldalán olvashattok bővebben.
