Alienation – Játékteszt

Igazán látványos, csak PlayStation4-re megjelenő akciójáték került ki ismét, a Housemarque stúdió fejlesztőinek kezei alól.

Amennyiben a fejlesztő neve nem csengene ismerősen, akkor a leköszönő konzolgenerációra visszanézve a Dead Nation vagy az Outland nevét, már biztos elég felemlegetni azonosításukhoz. PlayStation 4-en pedig a konzol megjelenésével együtt érkező Resogunnal tették le névjegyüket. Az Alienation, bár szintén egy régtől létező játék kategóriába sorolható, mert bár később jelent meg a videó játékokban, mint a repülős, oldalra scrollozó lövölde, de azért az izometrikus 3D akciójáték is erősen retro.

A Housemaque történetében sem ez az első ilyen játék, mi több a fentebb említett, játékosoktól és szaksajtótól is egyaránt jó értékeléseket „bezsebelt” játékaik egyike is épp ilyen grafikai alapra épült. Igaz a Dead Nation-ben zombi hordák voltak a játékos ellenfelei, de nem véletlen, hogy az Alienation címe ennyire hasonlít (az Alien Nation címen már jelent meg játék), mert folytatásának egyáltalán nem tekinthető, de hasonló vonásaikat hosszan lehetne sorolni. Persze különbségek is akadnak szép számmal, azonban nem célunk összehasonlítani a PS4-re kiterjesztett PS Plus első vagy második hónapjában ajándék játéknak is kínált (Dead Nation Apocalipse) elődjével.

Az már az Alienation fejlesztésének tavalyi bejelentésekor kiderült, többek között a Sony hivatalos PlayStation blogjában is közzé tett fejlesztői interjúban, hogy nem egy fordulatos, regényes kerettörténet kidolgozására koncentrálnak a Housemarque stúdióban. Ezt az ígéretüket kétségtelenül be is tartották, hiszen két rövid mondatban összefoglalható az Alienation „meséje”: A földre idegen lények inváziója csapott le. A játékos feladata a bolygó felszabadítása a világ különféle helyszínein végrehajtott kis létszámú kommandós akciókkal.

A valóban faék egyszerűségű történetet ráadásul a lehető leg sallang mentesebb módon, átvezető animációk vagy sok képernyős eligazítások nélkül, valójában mellékes dologként tálalják. Amivel azt az ígéretet is teljesítették, hogy a lehető leg pergősebb játékmenet megalkotására törekednek.

A pergős játékmenet ettől még nem jelenti a változatosság hiányát. Finoman beleszőttek némi szerepjáték fűszerezést is az önmagában már rövid, de középtávon szinte biztosan unalmassá váló arcade játékba. Így koránt sem csak annyi lehetősége van a játékosnak, hogy egy pálya végeztével nyomja a tovább gombot és uniformizált karakterével henteli az ellent. A három választható karakter típus elsőre persze nem nevezhető a változatosság netovábbjának, és azok, akiknek a szemöldök ívének állítgatása lényegi eleme az egyedi avatar létrehozásának, biztosan kevesellni fogják. Számomra azonban bőséggel elég, hogy a páncél színezését kiválaszthatom pár opció közül, további hosszas állítgatás helyett a szintlépések után járó fejlesztési pontokkal a taktikámhoz igazítom a támadási és védekezései képességeit a kiválasztott harcosnak.

Akár hogy is értékeljük a képességek és felszerelések, valamint ezek fejlesztésének változatosságát egy akciójátékban nem hátrány, ha kell két percenként a karakter beállításokat machinálni. Különösen akkor, ha ez nem függeszti fel a pályán az idő folyását. Márpedig az Alienation-ben erről szó nincs, mert bár játszható egyedül is, valójában hálózati együttműködésben, maximum négy fős csapatokban játszva teljesedik ki a móka. Ezt egy kellemes gördülékeny matchmaking rendszer támogatja, amiben roppant egyszerűen lehet alkalmi játékostársakat is találni, az éppen a kiválasztott pályán tevékenykedő játékosok listájából. Ezek az alkalmi társulások ráadásul nem esnek szét az adott pálya végén, csak ha direkt ki akar belőlük szállni valaki.

A már sokszor emlegetett sallangmentesség, meg egyszerűsítés egy dologra nem igaz az Alienation-ben. A játéktérre és annak látványvilágára. A Housemarque saját motorja már a Dead Nation esetében is bőszen kapott dicséretet a részletességük ellenére jól kezelt elemek száma és látványos effektjei miatt. Az idegen lények és struktúrák, no meg az energiafegyverek igazán színpompássá teszik az invázó alatt lepusztult, roncsoktól és szélben sodródó szeméttől, hótól és miegymástól amúgy hangulatosan komor helyszíneket. Jó néhány olyan pályaelem akad mindenhol, amit a játékosok ki- vagy felhasználhatnak, átmeneti fedezékként a messze hordó fegyverekkel felszerelt idegenek, vagy épp felrobbantva azokat fegyverként a nagy tömegben támadó „ágyútöltelékek”, a nehezen kiirtható parancsnokok ellen.

A fegyverek változatossága is bőven méltó az említésre. A szintlépések során, no meg a pályákon található ládákból esetleg lemészárolt idegenektől begyűjtve, egyre hatékonyabb, három kategóriába sorolt fegyverekre lehet szert tenni, a robbanó vagy energiával romboló dobófegyverek mellé. Minden kategóriában egyet választva hamar összehozható egy olyan arzenál, melyek között a harctéren egyetlen gombnyomással váltogatva hatékonyan lehet nekilátni a legkülönfélébb célpontokkal való leszámolásnak is.

Egy akciójáték esetében az élményfaktor igen sarkalatos eleme a nehézségi fok, hiszen a túl könnyű unalmassá, a túl nehéz pedig igen hamar idegesítővé válik. Azt azonban játékosa válogatja, hogy mi számít könnyűnek vagy nehéznek. Ennek a problémának a feloldására az Alienation fejlesztői az ellenfelek számát és „keménységét” befolyásoló hármas beállítás mellett egy játékmód előválasztót is bedobtak. Azt még a karakter létrehozása előtt el kell döntenie a játékosnak, hogy legyenek-e a pályákon mentési pontok, amiket aktiválva elhalálozása esetén azoktól folytathatja a kiadott feladat teljesítését, vagy ha legyűri az idegen horda, akkor indulható újra a pálya elejéről és teljesítheti újra a korábban már kipipált részfeladatokat is. A magam részéről szintén pozitívumként értékelem, hogy csapatban játszva mindenkinek jut a felszedhető, megszerezhető fegyverekből és egyéb gyógyító, lőszer meg mindenféle csomagokból. Minden ládában annyi cucc van, ahány játékos van épp az adott játékban a pályán és nem lehet elcsaklizni a többiek elől, mindenki csak a magát kapja meg.

Összeggében az Alienation egy látványos és valóban a lényegre koncentráló, de egyszerű fejlődési rendszerével kellő változatosságot is nyújtó, első sorban a hálózati közös mókára koncentráló akciójáték. Kizárólagos kedvencüknek valószínűleg kevesen fogják választani, de valószínű, hogy ettől még masszív rajongótábora lesz az alkalomszerű játékban is szórakoztatásra képes Alienationnek.

Értékelés: 7/10