Mario & Sonic at the Rio 2016 Olympic Games – Játékteszt

Újra lázban ég a világ, közeleg az ötkarikás játékok riói felvonása. Ahogy az lenni szokott, a játékgyártók is beizzítják a gépezetüket, hiszen a szezonális olimpiai játékok minden negyedik évben új lehetőségekkel és jelentős bevételi forrással kecsegtet.

A Sega emberei ezúttal is a sokak kedvenc hősei köré szőtték a sportvilág eme jeles eseményét, Mario és Sonic vezetésével. Hasonlóval már találkozhattunk, így a riói játékokra kihegyezett cím kapcsán a jól bevált ösvényen maradtak a készítők, vagyis az egész koncepció a minijátékok köré épül. Ugyan kapunk történetet – bár minek, nem sok energiát öltek a kitalálásába -, aminél eldönthetjük, hogy a hercegnők megmentésére szakosodott Mariot, vagy a rakétalábú sündisznót, Sonicot akarjuk-e mentorunkká fogadni, és a világ egyes részeit is bejárhatjuk, továbbra is a pörgős, változatos játéklehetőségeken van a hangsúly.

A színes, kellemes látványvilággal megalkotott játékban több mint egy tucat versenyszám áll rendelkezésünkre, hogy tesztelhessük ügyességünket. Ezek mindegyike az olimpiai játékok közül került ki. Érdekességük, hogy a hagyományosnak tetsző játszhatóság mellett helyet kapott egy érdekesebb megközelítés, amikor is hőseink világából kölcsönvett komponensek – méretváltoztatás, ismert ellenfelek trükkjei… – színesítik a megmérettetéseket, bár ebből is lehetne még több és ötletesebb megoldás is, mert ez is csak ziccer maradt így.

Sajnos azonban így túl változatos a játék. Sokszor érezzük úgy, hogy egyszerű gombpüfölésről szól a játék, ami alól kivételt talán csak a foci és a golf játékmód jelent, ahol felcsillan némi taktikázásra való lehetősség, de sajnos még ezeknél a miniknél sem ura a helyzetnek a játék. Néha pedig elég kaotikussá válik az egész, és nem érezzük, hogy urai lennénk a helyzetnek.
 Jobban is kihasználhatták volna a 3DS adta lehetőségeket, mert így erős a gyanú arra, hogy az igazi tartalom majd Wii U-nál jön majd elő. Nagy kár, mert így olyan érzése van az embernek, hogy ingyen is hozzájuthat hasonló tartalomhoz, akár a táblagépén is, akkor meg minek pénzt adni érte, ugye.

Ha úgy érezzük, van hova fejlődni, akkor lehetőségünk van gyakorolni is az edzőteremben, ami alkalmas plusz pontok gyűjtésére is. Az viszont már kevésbé jópofa, hogy a játék szinte rákényszerít a gyakorlásra, mivel rettentő tapasztalati pont igényes a rendszer, így sokszor kénytelenek vagyunk újra meg újra meg újra ugyan azt csinálni, csak hogy előrébb jussunk a lényegi részekben. Már ha egyáltalán akarunk.

És akarnánk? Őszintén szólva elég sovány lett a játék, így kevés ösztönző erő van egészben. Egy újabb köteg minijátéktól elvárná az ember, hogy olyan szórakoztató legyen, tele fantáziával, hogy megérjen pénzt adni érte, elvégre, mint fentebb írva vagyon, akár ingyen is kaphatunk hasonlókat, más platformokra. Így hiába a riói csili-vili köntös, az olyan apróságok, mint a lépésszámlálóból származó jutalmak, amelyek mozgásra ösztönzik a játékost, a Segának a Nintendo konzoljaira kihozott versenyzője elég soványka a külcsín alatt, és amit nyújtani tud, az nem elég a győzelemhez, sokkal inkább egy „futottak még” kategóriához.

Értékelés: 4,5/10