Deadpool – Filmkritika

Mit vár el az ember egy olyan filmtől, ami egy olyan „szuperhőst” mutat be, aki még magát sem hajlandó hősnek nevezni, és emellett még szabad szájú is? A film teljes hosszán végigfutó nevetéscunamit vár el.

Történetünk ott indul, hogy Wade Wilson az ifjú ex-kommandós most zsoldos, aki a kis embereken segít. Egy megjavult prostituáltat akar elvenni feleségül, és éli világát egészen addig, amíg ki nem derül, hogy sok helyre áttétes rákja van. Ekkor előkerül a semmiből egy ember, akiről csak annyit tudni, hogy egy nem hivatalos programban dolgozik, ahol a rákot jó eséllyel gyógyítani tudják. Ide kerül Wade is. Az eljárás folyamán egy erős szérumot fecskendeznek a szervezetébe, amitől a mutációja egy bizonyos esemény hatására beindul, ekkor öngyógyító képességeket szerez, Olyan szinten képes az öngyógyításra, hogy még a saját kezét is le meri vágni, mert visszanő. És innen kezdődik az igazi lényeg, amit már nem is írok le, mert szeretném minél spoiler mentesebben tartani ez a kritikát.

A képi megvalósítás parádés, gyakran lassul be a kép, hogy drámaiabbá tegye a történéseket. Vagy éppen elmondjon egy viccet/vicces utalást. A verekedős jelenetek szintén rendben vannak, bár látszik, hogy nagy része animált. Rengeteg a vér, és agyvelő, vagy éppen az utcatáblára felkenődő ember. Néhány filmben, hallhattunk már a negyedik fal áttörésről, és láthattuk is azt, de ebben a filmben ez nem létezett, Rayn Reynolds karaktere akkor szólt a nézőkhöz, amikor ő úgy gondolta. Sőt bár ez már inkább erőltetettnek hatott, de olyan is előfordult, amikor a negyedik falat áttörve emlékezett vissza arra, hogy áttörte a negyedik falat. Majd ezt be is jelentette, ami az egész poénfaktort nagyjából eltűntette.  Az animálás rendben van nincs belőle túl sok, és nem is látszik összecsapottnak az egész.

A zene, a zene egy az egyben tükrözi azt a mentalitást, amit Deadpool képvisel, nem illeszkedik semmihez, teljesen váratlanul jön, de legalább vicces. Egyébként nagyon jól válogattak, azt az egy alkalmat kivéve, amikor hősünk elkezdett egy WHAM! Számot hallgattatni velünk. Nem először fordul elő, de említésre méltó, hogy egy csapat által még a kapcsolódó játékhoz készült zene is tiszteltét teszi a filmben, pont úgy, mint az „X Gon’ Give It To Ya” című zene, ami azt a következtetésemet vonja maga után, hogy a Kolosszus és tanítványa nem az első és utolsó X katona, akiket látunk majd a piros ruhás veszedelem mellett.

Összességében, egy tökéletes filmet tett le az asztalra a Marvel, aminek bár akad egy két apró kis botlása, mint amikor túl sok a poén, vagy ilyenek, de ezt elnézzük neki, mert a vetítés alatt nagyjából a teljes terem röhögött az 1 óra 48 percből 1 óra 46 percen át. Nem tudom, hogy mikor jön a második rész, (mert a cikk írásának pillanatában már megkapta a zöld lámpát.) de nagyon várom, és mindenképpen megfogom nézni, mert ennek az időszaknak toronymagasan a legjobb „szuperhős” filmje, egészen az Amerika Kapitány Polgárháború érkezéséig.

Értékelés: 10/10