Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban… A mondat, ami ha elhangzik, emberek milliói kerülnek extázisba.
A fenti mondat és John Williams klasszikusának első taktusai elég okot szolgáltatnak bármilyen rajongónak, hogy három évtizeddel az eredeti trilógia és egy évtizeddel az előzmény trilógia megjelenése után a moziban ülve könnyes szemmel üvöltsön fel örömében. Nem tagadom, én azok közé tartozok, akik kiskoruk óta kezdve imádják a filmsorozatot, rengeteg könyvet olvastak, az animációs sorozatokkal is ki vannak békülve, de ország-világ előtt felvállalom azt is, hogy én bizony szeretem Jar-Jart és az előzménytrilógiát is, úgy ahogy van. Minden esetre azonban mégis a klasszikus mesterhármas a szívem csücske, Han Solo-val, Luke Skywalkerrel, R2-D2-vel és a Millenium Falconnal. (Én biza fel nem sorolok most mindenkit, mert a nap is lemegy.)
Kétségtelen, hogy hatalmas várakozás övezte a hetedik rész eljövetelét, ami egyébként az első olyan film a Star Wars történetében, aminek a sorszáma megegyezik az epizód sorszámával is. (Hetedik rész, hetedik film, ugye.) Ha valamihez nagyon értettek a Lucasarts és most a Disney háza táján is, az a merchandising és a star wars hangulat végletekig terjedő fokozása. Elejtett információmorzsák, temérdek star wars termék, szinte ki se lehetett mozdulni úgy az ágyból, hogy ne találkozzunk valami Star Warsossal. Ezzel párhuzamosan nőttek az elvárások is a filmmel kapcsolatban, így J.J. Abrams rendezőnek és az új szereplőknek nem volt könnyű dolguk. (El nem tudom képzelni, mekkora stressz volt ezt végigcsinálni.)
Na de lássuk a filmet. A történet szerint cirka harminc évvel járunk a Jedi Visszatér után. Luke Skywalker eltűnt, a Jedik továbbra is legendaszámba mennek a galaxis egyes tájain, a sötét oldal Első Rendként ébredt újjá, élükön Kylo Rennel és egy titokzatos, eddig csak holokivetítőn látott főgonosszal, a lázadók pedig újfent bújdokolva, de a köztársaság által támogatva próbálja felvenni velük a harcot és természetesen mindenki Luke Skywalkert keresi. Ennek a sűrűjébe cseppen bele két főhősünk, Rey és a rohamosztagosoktól dezertált Finn, hogy a kis droidnál lévő térképet – mely Skywalker rejtekhelyét mutatja – eljuttassa a lázadókhoz.
A történet számos korábbi elemből dolgozik, ügyesen hasznosítva őket újra. Nehéz dolga volt a készítőknek és a filmnek is, kicsit olyan érzésem volt, mintha egyszerre szeretne egy új trilógiát elindítani és tisztelegni a régi nagyok előtt. Na most a kettő együtt nagyon nehezen ment neki, de szerencsére kisebb nagyobb csúszákkol, de sikerült. Han Solo továbbra is nagyon laza, talán az univerzum legvagányabb karaktere és számos megmozdulása, egysorosa képes mosolyt csalni a régi rajongók arcára. Chewbacca talán nem kapott most olyan sok szerepet, mint a régi filmekben, de amikor ,,szóhoz" jutott, akkor Hannal kiegészülve szintén megmelengette rajongói szívemet.
Az új karakterekkel már a filmet megelőzően is szkeptikus volt a nagyérdemű. Szerencsére sikerült kellően jó színészeket találni és jó karaktereket írni a készítőknek, de az első rész olyannyira Han Solora fókuszált, hogy a nagy öreg árnyékában nem tudtak teljesen kibontakozni. Rey, a fosztogató (mármint régi alkatrészek és egyéb használható dolgok, nem rosszfiú, akarom mondani lány) életmódból kitörve, amolyan ezermester pilóta, pontosan Han Solo női megfelelője, nem is csoda, hogy ilyen jól kijöttek az első perctől kezdve. Finn pedig a tipikus laza srác, akinek helyen van a szíve, jó poénokkal szolgál de a harcban is megállja a helyét. Ezenfelül a pokolba kívánja az egész hábórúskodásosdit, de mit van mit tenni, egy gyönyörű nőért mindent. (Igen ez lenne Rey, reméljük róluk nem derül ki, hogy testvérek, bár erre genetikailag is elég kicsi esély van).
A Force Awakens főgonoszával kapcsolatban azonban már elég vegyes érzéseim voltak. Sokan tartották egy hisztis jellegtelen tinédzsernek, aki csak haragszik a világra és ezt az álláspontot meg tudom érteni. Megint mások a karakterfejlődést hangsúlyozták, ami megint igaz. (Spoiler veszély végett ebbe nem mennék bele). Az azonban tagadhatatlan tény, hogy míg a sisakkal a fején Kylo Ren egy badass, dühkitöréses főgonosz, akinek Darth Vader a példaképe és van benne valami misztikus rejtély, addig a sisakot levéve meglepetten vontam fel a szemöldököm, hogy ki a fene ez a kölyök? Félreértés ne essék, a színésszel semmi problémám nincs, tökéletesen alakítja az érzelmi hullámok és a világos és sötét oldal között gyötrődő fiút, de annyira nem illett nekem az arca egy sötét nagyúrhoz, hogy teljesen kizökkentett a filmből egy pár percre. Talán majd a második részre, amikor már több ideje lesz a készítőknek az új karakterekre fókuszálni, az ő karakterét is még jobban el tudják mélyíteni. De a jelenlegi játékidő erre sok lehetőséget nem adott.
A látvány terén sem lőttek mellé a készítők, IMAX 3D-ben a film gyönyörű, egyszerűen nem lehet mást mondani rá. A rendezés nekem különösen bejött, egy X-szárnyú pilótafülkéjéből átélni egy légi összecsapást pedig az egyik legjobb élmény volt a film alatt. John Williams örök klasszikusai természetesen visszatérnek (mertek volna más zenét hozni) és a speciális effektek is a helyükön vannak.
Akkor mi a gond? Mik a kisebb-nagyobb csúszások? Nos van néhány momentuma a filmnek, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Az alábbi bekezdésben nagyon minimális mértékű SPOILER található, így aki még nem látta a filmet, de szeretné megnézni, talán átugorhatja a következő részt és visszatérhet később, hátha olyan tartalommal szolgálok, ami a kedves olvasónak nem jutott eddig az eszébe, vagy nem tűnt fel.
SPOILER
Első problémám a filmmel, hogy keveset magyaráz. Nem hittem volna, hogy ezt pont én fogom kimondani, de ez az igazság. Szinte semmit nem tudunk meg az elmúlt 30 évről, fogalmunk sincs, hogyan volt képes a sötét oldal megint erőre kapni, hogyan kerültek a lázadók megint a bújkálás keserű sorsára, mi történt pontosan Luke-kal (gyanítom a második rész fog erről szólni), hogy a fenébe vesztette el Han Solo a Millenium Falcont és miért nem ment utána? (De most komolyan, el tudja bárki képzelni, hogy Han-tól ellopják imádott űrhajóját és nem megy a világ végére is utána, hanem véletlenül belebotlik az űrben?) Szóval rengeteg kérdés van, nagyon kevés válasszal.
A második a Jedik. Értem én, hogy olyan ritkák mostanság, mint a nők az eredeti trilógiában, de azért kérem szépen, kevesebb, mint száz év alatt az emlékük is elveszik a galaxis nagy részében? De ez még a kisebbik baj, hiszem ha látom, stb. A nagyobb gondom az, ahogyan a lézerkardokat kezelik. Már az előzmény trilógiánál is furcsán néztem, hogy Grievous tábornoknál rögtön négy darab fénykard van, de az hogy, egy egyszerű rohamosztagos szinte Jediként forgassa, az már sok volt. Számomra a fénykard az mindig is olyan különleges dolog volt, a Jedik sajátja, amit csak nálunk láthatunk. Külön furcsaság volt az is, hogy egy hadosztály vezetője, Kylo Ren nem képes az erőt használva simán kifilézni Finn-t, hanem komoly párbajt vívnak a hófödte bolygó erdejében. Még Rey esetében elnézem annak, hogy az Erő tört felszínre belőle, de Finn, azért már sok.
A harmadik nagyobb kérdőjel pedig a film végén merült fel, amikor Chewi és Rey leszállnak a hajóról, és Leia első reakció nem az, hogy évtizedes szőrős barátját ölelgeti meg, hanem az alig néhány órája megismert idegen lányt. Ha valóban idegen. (Azt a kérdést már fel sem teszem, hogy Luke miért nem képezte ki Leiát Jedilovagnak.)
SPOILER VÉGE
Schuerue spoileres véleménye
Nem mennék bele egy vitába arról, hogy ki mennyire rajongója a Star Wars univerzumban játszódó mozgó- és állóképes, valamint írott történeteknek. Néhány komoly különbség azért akad közöttünk Rick kollégával. Először is nekem az ágyamból sem hiányzik Csillagok háborúja, a takarómon egy rohamosztagos őrzi az álmom. Másodszor Jar-Jar Binks-et az SW univerzum szégyenének tartottam…
…egészen addig, míg nem szembesültem az Ébredő Erő legfőbb gonoszával, Snoke fővezérrel. Vagy szólítsuk inkább leánykori nevén Gollamnak? De most komolyan. Egy nyúlszájú, meztelen hobbit felnagyított hologramja tartja markában a fél galaxist, és rettegésben a másik felét, hogy a birodalom ellene háborút megnyerő, a köztársaságot visszaállító szövetséges erők továbbra is lázadókként kényszerülnek bujkálni? Az még simán elfogadható, sőt még bele is illik a képbe, hogy Kylo Ren, egy indulatkezelési problémákkal küzdő, skizoid tüneteket mutató, megszeppent kamasz. Vadernek is kellett némi idő, amíg azzá a valódi Sith lovaggá vált, akit sokan választottak példaképül és aki „nem haragszik Needa kapitányra”. Az viszont nagyon erőltetetett, a legalacsonyabb intelligenciájú mozilátogatók értelmi képességeire kalibrált képi aláfestése annak, hogy Palpatine-Sidious nagyon gonosz és elég csúnya volt, de Snoke sokkal csúnyább és ezért gonoszabb is. Egy szépséges, elegáns és karizmatikus gonoszról sokkal könnyebben el tudnám hinni, hogy a birodalom romjain létre tudja hozni az első rendet, de ezzel a legfőbb-vezér alakkal nagyon hiányzik nekem a magyarázat, hogy miként is sikerült ez.
Ahogy a technikai fejlődés vizuális megjelenítésre, amit szépen ellenpontoznak a galaxist alaposan feldúló háború lassan rozsdálló mementói, szóval a többségében digitális, de részben megépített díszletekre nem nagyon lehet panaszunk. A nagyobb-gonoszabb-félelmetesebb logikai vonal mentén kitalált szuperfegyver, ami immár nem hold méretű űrbázis, hanem egy fegyverré alakított napokat zabáló és hipertérbe lövöldöző bolygó simán elfogadható, ha nem is ésszerű technológiai fejlesztés. Az viszont, hogy hogy Han hirtelen kitalálta, miként kell megkerülni a pajzsokat és manuálisan, ösztön alapú időzítésben képes a pajzs mögött, de még a felszín előtt kilépni a hipertérből nálam kiverte a biztosítékot. Miért kellett a Falnconnal négyükenk előre menni és „kikapcsolni” a pajzsokat? Azok a fene jó lázadó pilóták nem tudják ezt megcsinálni, csak Han Solo képes rá? Akkor mire fel kellett az a bohóckodás az Endor holdjánál a drága pénzen vett birodalmi komppal? Egyáltalán miért kellet egy egész flottával támadni, mikor elég lett volna egy robbanóanyaggal talapokolt korvettel a hiperűrből egyenesen a reaktortérben kilépni és a szeretetcsomagot otthagyva továbbállni, aztán már indulhatott volna a fiesta az ewokoknál.
Az idegen létformák megalkotásában pedig úgy érzem, végképp elfogyott a kreativitás, mert ha már ragaszkodtak az Új remény (ep. IV.) kantin jelenetének újraforgatásához, és a rendező nem akarta a korábban „megismert” űrlényeket szerepeltetni, akkor legalább olyan szabadon el kellett volna ereszteni a fantáziát, nem megállni az óriásszúnyogok, meg a szarvait az állán hordó Pokolfajzat epigonnál és jobbára csak a sminkesekre hagyni az egészet.
Nem kevés bajon van hát a folytatás trilógia első epizódjával, de ennek ellenére az Ébredő Erő régóta várt élmény, rajongói lelkemet megszólítani képes film lett, amit megnézek még néhányszor a nagy vásznon és biztos helye van a házimozim fontos filmeknek fenntartott polcán is. Azt viszont nagyon remélem, hogy J.J.Abrams nem csak a munkaadói iránti lojalitásból nyilatkozta, hogy a VIII epizód forgatókönyvének elolvasás után bánja, hogy annak nem ő lesz a rendezője. Talán van remény egy kevesebb ismétlést és a klasszikus Star Warshoz méltó mesére. Mert lappangó titkokat és feltárásra váró eseményekre tett utalásokat bőszen hagyott maga után az Ébredő erő története.
Ilyen és ehhez hasonló apróságok akadnak bőven a filmben (C-3PO-ról és R2-D2-ről nem is beszélve), de ezek semmit nem vonnak le a hetedik részből. Méltó folytatása az eredeti trilógiának, méltó Star Wars filmnek és méltó annak, hogy egy lapon emlegessük a régi klasszikusokkal. Minden rajongónak kötelező megnézni akár többször is, mert sok apró utalásra talán csak másodszorra ébrednek majd rá. Nálam minden esetre jött, látott és győzött. Örömkönnyekkel ültem be a vetítésre, amik az első másodpercekben előtörtek és ugyancsak könnyekkel küszködve álltam fel a székből. Ami nálam még sosem fordult elő. Köszönöm.
Rendhagyó módon az értékelés egy rajongói és egy objektív részre van osztva.
Rajongói: Értékelés: 10/10 Objektív: Értékelés: 8/10
A videojátékok mint művészeti alkotásokként is jelen vannak a világunkban, és ennek ékes példája a…
Egy alkimista szimulátor szerepjátékos elemekkel, ez az Alchemist: The Potion Monger!
A Knights Within egy ígéretes roguelite játék, mely remek játékokból merít ötleteket, és azokat jól…
Az Oxide games műhelyéből érkezett egy 4X játék, ahol a győzelemnek nem feltétele az, hogy…
Az ATLUS 35 évnyi tapasztalattal, a Persona és Shin Megami Tensei sorozatokból merítve és rengeteg…