The Witness – Játékteszt

Idejét se tudom, hogy mióta sírok egy olyan játékért, ami túlmutat az egyszerű „leülök és befogadom az élményt” típusú alkotásokon, és megint komolyan megdolgoztatja az agyamat. Hát most megkaptam.

A The Witness elhozta számomra azt az élményt, amit nagyon régóta keresek a játékokban. Gondolkodni kell. Bizonyára sok régi-motoros játékos egyet ért velem abban, hogy a mai játékok túlnyomó többsége elviselhetetlenül egyszerű, s a régi napokig ülök egy megoldást keresve típusú élmények eltűntek a kínálatból. Ezt hivatott jelen cikkünk tárgya visszahozni. Ha röviden össze szeretnénk foglalni, akkor a The Witness egy fps nézetű kalandjáték, melyben a játékos feladata egy szabadon bejárható szigeten megfejteni a több mint 700 feladványt, ami az útjába kerül.

Azt, hogy ennek mi értelme van, nem fogom lelőni előre, de higgyétek el nekem, ideje korán kiderül a játékos valódi célja, de erre mindenkinek magának kell rájönnie. Nem fogja a The Witness a szánkba rágni, hogy kik vagyunk, mit csinálunk, mi ez a sziget, saját magunknak kell felfedeznünk. Ehhez párosul az elképesztően stílusos és egyedi megjelenítés, illetve a zenék teljes hiánya, ami elsőre bár fura volt, egy idő után egyáltalán nem zavart, sőt.

Az irányítás tekintetében sem kell semmi bonyolultra számítani, lényegében a mozgáson kívül egy gombot fogunk még használni, amivel interakcióba léphetünk a világ különböző tárgyaival. Az adott gombot bármikor lenyomva a játékos megáll egy helyben és egy apró kurzorral választhatjuk ki, hogy a látott tárgyak melyikével szeretnénk foglalkozni.

A játék szívét-lelkét az említett fejtörők adják, nincsenek ellenfelek, a pulzusunkat csak az esetlegesen felmerülő, elsőnek megoldhatatlannak látszó fejtörők pumpálhatják fel. Szerencsére azonban ezek a puzzle elemek elképesztően nehezek tudnak lenni, viszont a sziget mindig a kezedbe adja a megoldást, csak meg kell találnod. Spoiler nélkül egy példa: a játék elején egy zárt ajtón vezetett tovább az utam (gondoltam én), azonban az ajtót lezáró szerkezet feloldásának szabályaira nem tudtam rájönni és így nem is tudtam kinyitni az ajtót. Pár perc sikertelen próbálkozás után azonban tovább álltam, hogy körbe nézzek másfelé, amikor egy mezőn az említett zárszerkezetből többet is megtaláltam, egymás mellett. Csupán az első volt aktív, melyet anélkül, hogy tudtam volna hogyan azonnal kinyitottam, mire a második, kicsit bonyolultabb zár is aktiválódott. Körülbelül öt percnyi próbálkozás után aktiváltam az összes, egyre nehezebb kihívást jelentő zárszerkezetet a mezőn, s mire végeztem rájöttem azokra a szabályokra, amik szükségesek voltak a korábban lezárt ajtó kinyitásához.

A The Witness épp ettől az aspektusától lesz olyan jó móka. Szinte bátorít, hogy ne ragadj le egy feladványnál, hanem nézelődj tovább. Sőt, néha ez a legjobb megoldás a megfejtés érdekében. Sokszor nem is gondolnánk, de a segítség, a hogyan kérdésre adott válasz ott van a szemünk előtt, mégsem látjuk. A játék az első két-három órában könyörtelenül hasba vág mindenkit, s gyorsan jön a felismerés, hogy mennyire elszoktunk attól, hogy játék közben gondolkodjunk. Miután azonban rájöttünk erre és elfogadjuk a kihívást, elképesztő élményt fog adni, nem beszélve a felemelő érzésről egy-egy bonyolultabb fejtörő megfejtése után. És ez a The Witness erőssége, ez az, ami a játékost tovább hajtja.

Az arra fogékonyak könnyedén beleölhetnek 80-100 órányi játékidőt a sziget összes titkának megfejtésébe. Jómagam ehhez képest szinte még sehol nem tartok, pedig túl vagyok már egy s máson. Néha egy-egy esti agytorna után úgy érzem, a sziget még a fejemben zsong tovább és az aktuálisan helyben hagyott fejtörő képével álmodok, persze a megfejtés nem ilyenkor szokott megszületni. Bátran ajánlom mindenkinek a The Witness-t, a kalandjátékosok garantáltan letérdelnek majd a fejlesztők előtt és imákat rebegnek hozzájuk, de nyugodtan próbálkozzanak azok is, akik nem ismerik ezt a zsánert. A Játék fair, tanít, és soha nem állít lehetetlen kihívás elé.

Értékelés: 10/10