Rainbow Six: Siege – Játékteszt

Megérkezett a Ubisoft-féle CTU, amiből igazából csak Jack Bauer hiányzik. Puffogtatással sűrűn tűzdelt teszt következik.

A Rainbow Six sorozat hosszú és változatos múltra tekint vissza, aminek részletezése egy több fejezetes cikksorozatot is eredményezhetne, így ettől most eltekintenék. Legutóbbi pozitív élményem a sorozattal a Vegas alcímű duó, ami bár nem volt hibátlan alkotás, igazán kellemes móka volt. Eltérően az előző néhány epizódtól, a Siege most egy kötött, multiplayer központú játék lett, ahol történet kvázi nincs és a lényeg az aktuális, véletlenszerűen dobott feladatok teljesítése.

Az alapfelállás igen egyszerű.  Öt az öt elleni védekezésre vagy támadásra épülő játékmenetről beszélünk, ahol a legnagyobb fontosságot a csapatmunka adja. Egyelőre 3+1 felállás közül választhatunk. Vagy öt az öt ellen játszunk online, élő, lélegző játékosokkal karöltve (ez lenne a kompetitív mód) vagy kooperatív módon négy társunkkal karöltve oldjuk meg a különböző feladatokat az AI ellen harcolva. Utóbbi módot a rátermettebbek szólóban is megpróbálhatják, illetve helyet kapott egy szintén szólóban játszható situation mód, ami lényegében a játék tutorial módja.

A játékmenet elég egyszerű: vagy túszokat kell mentenünk, vagy bombákat hatástalanítanunk, de előfordulhat ezek védelme is, de még az ellenséges terroristák egyszerű likvidálása is szóba jöhet. Ami igazán élvezetéssé teszi a missziókat az a tervezés. Sajnos a meccsek elején nem tudjuk, hogy milyen pályának és feladatnak nézünk elébe, így az előzetes tervezés sem megoldható, ami egy taktikai csapatjátéknál, ahol ráadásul egy terrorelhárító szervezet tagjait alakítjuk, kicsit fura. Természetesen egy idő után bele lehet tanulni az épületek felépítésébe és az okosabb játékosok még egy táv irányítható gurulós kamerát is beküldhetnek előre, hogy pontosan felmérjék a szituációt, illetve hogy pontosan meghatározhassák, merre kell menniük. Így már egy fokkal rózsásabb a helyzet, de egy Payday féle térképet elviseltem volna a felszerelés-választási képernyőn.

Természetesen a jó terrorelhárítók mindig onnan támadnak, ahonnét az ellenség a legkevésbé várná, és a legjobb ismérvük a pár pontos lövéssel befejezett, rövid bevetés. Ideális esetben, ha mindent jól csinálunk, az ellenfélnek reagálni sem marad ideje, holtan rogy össze a földön. Ha azonban kicsit szemfülesebbek a terroristák, vagy mi nem vagyunk elég ügyesek, gyorsan elszabadul a pokol és könnyen vérengzésbe csaphat át a misszió. Szerencsére a környezet elég jól rombolható és egy-egy szorult helyzetből könnyen ki (vagy akár be) robbanthatjuk magunkat a falon, plafonon keresztül, sőt volt arra is példa, hogy úgy tudtam megmenteni egyik társamat, hogy a fal túloldalán álló delikvenst, aki tűz alatt tartotta őt, egy tárral végeztem ki, a falon keresztüllőve. Számos apró taktikai lehetőség van és ezek felismerése életet menthetnek.

Szerencsére a játék nehézsége ideálisan lett belőve a játékmenethez, már normal fokozaton is igen könnyű elhalálozni, a hardcore mód pedig egyenes arányban bünteti a hibákat. Elég egy óvatlan mozdulat, hogy azonnal a padlóra kerüljünk és a legtöbb esetben ilyenkor már nincs segítség. Ezen a szinten életbevágó a csapat munka, s míg normal fokozaton el lehet boldogulni egyedül, itt egy-egy szituációban, aki nem játszik csapatban, szinte biztos, hogy fűbe harap.

Külön figyelmet érdemelnek a játék hangjai. A meccsek alatt semmi felesleges zörej nincs, csak amit élőben is hallanánk. Ez sokszor életmentő lehet, hisz elárulhatja egy-egy ellenség vagy csapda helyzetét, még mielőtt szemtől szemben találkoznánk velük. A bombák halk pittyegése szinte azonnali megállásra kényszerít, és egy-egy bomba falra szerelésének zaja felkészítheti a védőket a behatolás kivédésre. Amikor pedig felpörögnek az események és kitör a káosz, ember legyen a talpán, aki hidegvérét megőrizve cselekszik a hangzavarban.

Azonban a Siege-nél sem minden fenékig tejfel. Először is a játékmódok nem elég változatosak véleményem szerint és a játék képes arra, hogy hamar unalomba fulladjon. Bár a húsz különböző operator feloldása nem kevés időbe fog telni, pláne ha mellé még a fegyvereket is fejlesztjük, a programnak nem igazán van meg a képessége, hogy a kezdeti varázs elmúltával is magába szippantson. Ezen felül van néhány olyan küldetésfajta, ahol nem értem, a különböző designeri döntéseket. Például a túszmentésnél hiába viszem ki a szerencsétlen túszt a kezdőpontra a rendőrautók mögé, kb. annyit érek vele, mintha otthagynám a házban, mivel a túsz kimentése csak megadott ponton lehetséges (természetesen az úton rengeteg ellenséggel). Ezen felül se a túszokat se a bombákat nem tudják a terroristák előre bántani / felrobbantani így nem igazán van meg a rizikófaktora a bevetéseknek. Mindjárt kevesebb „vérpistike” rohangálna be Rambo módjára a különböző épületekbe, ha az első leadott hangos lövés a túsz kivégzését és sikertelen küldetést vonzana magával.

És itt a játék másik kritikus pontja is: a csapat. Ha van, akkor remekül működik és nagyon jó élmény játszani, ha nincs, akkor többet fogunk szenvedni, mint egy nyolc évesekkel lejátszott LOL vagy DOTA meccsen. Szerencsémre rögtön az első multiplayer játékomnál négy olyan emberrel kerültem össze, akik azonnal felhívtak és mind az öten képesek voltunk egymással kommunikálni, így kb. megállíthatatlanok voltunk. Sajnos azonban ez ritka. Volt olyanra is példa, hogy valaki azzal kezdett, hogy lelőtte a csapattársunkat (igen, van friendly fire) mert az olyan karaktert választott, amivel az illető, vélhetőleg nem túl idős játékos szándékozott lenni. Hál istennek ezeket az embereket a Ubisoft komoly büntetésben részesíti, így idővel nem sok fejfájást fognak okozni.

Összességében a Siege egy kellemes multiplayeres játék lett, amit csapatban fenomenális játszani, de ennek hiányában hamar unalmassá, ha nem frusztrálóvá válik. A rombolható környezet és a tizenegy különböző pálya az első pár hónapban elég lehet, de ajánlatos az Ubisoftnak hamar előjönnie egy tervvel, amivel fenntartja az érdeklődést a játék felé. A Siege üde színfolt a megyek és lövök típusú multis játékok világában.

Értékelés: 8/10