Kötéltánc – Filmkritika

1974-ben Philippe Petit végrehajtotta a lehetetlent, és egy vékony dróton átsétált a Világkereskedelmi Központ két tornya között – Robert Zemeckis pedig magára vállalta a feladatot, hogy forgasson belőle egy középszerű filmet.

Bár Robert Zemeckis nevét talán nem ismeri az átlagos magyar moziba járó, a filmjeiről biztosan hallott már: hisz ki ne látta volna a Forrest Gumpot vagy a Vissza a jövőbe trilógia valamely darabját? Ezekben az alkotásokban jól tükröződik, hogy Zemeckis fantasztikus rendezésre is képes, szóval adja magát a kérdés, hogy ez alkalommal miért nem tette jobban oda magát?

A film igaz történeten, pontosabban Philippe Petit To Reach the Clouds (Megérinteni az eget) című önéletrajzi könyvén alapul. A történet szerint Philippe Petit gyerekkora óta nagy rajongója a kötélen járásnak, és egyre-másra keresi a helyeket, ahova kifeszítheti kötelét. Egy nap aztán megpillantja egy újságban az építés alatt lévő Világkereskedelmi Központ tornyait, és ráeszmél, hogy nincs is jobb hely arra, hogy egy vékony dróton táncolva megkísértse a halált, mint két óriási acélépület legfelsőbb szintjei között.

A filmet három szegmensre tudnánk osztani: az első Petit gyerekkoráról és húszas éveinek elejéről szól, ahogy minden „tisztességes munkára” fittyet hányva eltökéli, hogy mutatványokból, zsonglőrködésből, kötéltáncból fog megélni. Hamar népszerű is lesz a járókelők körében (a rendőrök körében már kevésbé), s nemsokára találkozik Annie-val, aki nemcsak szerelmi érzelmeinek tárgya, hanem főcinkosa is lesz.

A második szegmensben New Yorkba utaznak, ahol egyre-másra botlanak olyan emberekbe, akik szíves-örömest segítenének nekik végrehajtani a „művészi bűncselekményt”. Ezt a részt leginkább egy heist movie hangulat lengi át, azzal a különbséggel, hogy most nem ellopni próbálnak valamit, hanem bejutni egy helyre, és ott alkotni valami világraszólót. A film harmadik szegmense pedig magának a kötélen járás megvalósításának van szentelve.

Az első része a filmnek számomra kifejezetten unalmas volt. Nem igazán kötött le Petit gyerekkora, sem az, ahogy rátalált a szenvedélyére, mert a kötélen járás, bármily látványos, olyas valami, amivel igen nehéz azonosulni. A szegmenset folyamatos narráció és borzasztó zöldhátterezés is megcsúfította, szóval vártam már, hogy tovább tudjunk lépni.

A második rész már sokkal élvezetesebb volt. Jó volt látni, ahogy Ocean’s Eleven-szerűen összeszednek egy csapatot, hogy végrehajtsanak egy törvénytelen, de ártalmatlan mutatványt. Ennek a szegmensnek volt a legjobb ritmusa, és a kiváló zene is feldobta az egészet.

A harmadik rész, a money shot, volt az, amiért a nézők érkeztek: Philippe Petit sétája a két torony között kifeszített drótkötélen. Bár alapjában véve utálom a 3D-t, ennek a filmnek az összélményét nagyon felhúzta: az ember tényleg érezte, hogy ott van több száz méter magasan, egy vékony kötélen táncolva; engem folyamatosan kerülgetett az a bizsergető érzés, hogy mindjárt lezuhanok a mélybe. (A rész végére teljesen le is izzadt a tenyerem.)

Szóval, mindezt figyelembe véve, miért is középszerű a film? Mert egyszerűen semmi kiemelkedő nincs benne. A karakterek nem emlékezetesek, a történet nem kifejezetten izgalmas, ráadásul az utolsó felvonás tele van tűzdelve tipikus hollywoodi hatásvadász „feszült pillanatokkal”, amiket egyszer-kétszer idegesítően hosszúra kinyújtottak. Maga a nagy séta is sokkal tovább tartott, mint kellett volna – kb. a fele után már azt kívántam, hogy lépne vissza a párkányra, és lenne vége. A film újranézhetősége körülbelül nulla, sőt, az egyszer-nézhetősége is megkérdőjeleződik, ha valaki a laptopja kijelzőjén tervezi megtekinteni. Ha nem IMAX 3D-ben látja az ember, akkor inkább bele se kezdjen a dologba – igazán jó filmekről pedig ritkán mondanak ilyet.

Summa summarum, a film nem pocsék, csak nem kiemelkedő: egy tűrhető másfél óra után egy baromi izgalmas negyed óra, azután pedig még pár tűrhető perc, és vége. IMAX 3D-ben mindenképp érdemes megtekinteni, mert a végső kötélen járós jelenet eszméletlenül látványos, ám ha valaki csak otthon tervezi megnézni egy unalmas szombat délutánon, akkor inkább töltse mással azt a két órát.

Értékelés: 6/10