9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Úgy ültem le a KONAMI új focis játéka elé, hogy eltöltök vele néhány órát és ennyi, mondván, hogy láttam milyen lett a FIFA 16, s az előző évek tapasztalatai alapján lehetetlen, hogy a PES 2016 jobban sikerült. Nos, be kell vallanom, hatalmasat tévedtem.

A japán csapat pontosan 20 éve jelentette meg az első labdarúgással foglalkozó játékát, Goal Storm (a sziget országban Winning Eleven) néven 1995-ben, amelynek a mai tesz alanyunkat is köszönhetjük, a Pro Evolution Soccer 2016-ot. A legelső PES játékra (ami kizárólag Európában kapta ezt a nevet) 2001.október.25-ig kellett várnunk, amely kizárólag PlayStation illetve PlayStation2 konzolokra jelent meg.

Ahogy azt az utóbbi években már megszokhattuk az idei PES is a KONAMI saját készítésű motorját, a Fox Enginet használja, amely rendkívül jól végzi a dolgát, a látványra egy csepp panaszunk sem lehet. Olyan apró részletekre is oda figyeltek a japán stúdiónál, hogy egy keményebb belépő után ellenfelünk reklamálni kezd a játékvezetőnél, vagy egy védelmi malőrből keletkezett gólt követően a kapus elkezd veszekedni, a hibát elkövető társával. A készítők célja a minél realisztikusabb játékmenet megalkotása volt, ami majdnem maradéktalanul sikerült is, a játékosok mozgása illetve a labdafizika egyaránt hatalmas mértékben hajaz a valóságra, egyetlen apró negatívum talán a hálóőrökben keresendő, ugyanis néha olyan labdákra is odaérnek, amikre az igazi labdarúgók nem lennének képesek, de van, hogy a másik véglet is tiszteletét teszi, mikor a leggyengébb labdák is átcsorognak ezük/lábuk között.

Mikor először belépünk a játékba, egy rendkívül letisztult és átlátható menürendszerrel találkozhatunk, és ami különösen tetszett az az, hogy a játék mindenért jutalmaz, és ez egyáltalán nem túlzás, hogy mindenért, ha az évszázad szerelését hajtottuk végre, pontrúgásból találtunk be vagy éppen egy akkora gólt lőttünk, hogy a legnagyobbak is megirigyelnék, GamePointokat kapunk, (A játékban található fizetőeszköz) amit csapatunk fejlesztésére fordíthatunk a MyClub módban.

Ha már így megemlítettem a MyClubot akkor térjünk is rá néhány szó erejéig. Mikor belépünk, a játék felajánlja, hogy választhatunk egy játékost 10 meccs erejéig, hogy erősítse csapatunkat, itt olyan labdarúgók találhatóak, mint Franck Ribery, Robin van Persie, Sergio Agüero vagy Gareth Bale. Miután ezen a döntésen túl vagyunk kapunk egy viszonylag gyenge alap csapatot kiegészülve az általunk választott kölcsönjátékossal, majd kezdődhet is a móka. Azt előre lekell szögezni, hogy egyfajta „szerencse” is szükséges álomcsapatunk megalkotásához, hiszen nem tudhatjuk milyen játékosokat, fogunk pörgetni a megkeresett GP-ból, viszont pont ettől lesz izgalmas klubunk építése.

Az új PES-ben négy nagy kupasorozatot kapunk a számtalan kisebb mellé, a Bajnokok Ligája, az Európa Liga, az UEFA Szuperkupa illetve a 2016-os Európa Bajnokság is helyet kapott a játékban. Lehetőségünk van egy általunk kreált amatőrből profi játékost faragni a Become a Legend játékmódban, de akár menedzseri feladatokat is elláthatunk a Master Leagueben.

Találunk egy Edit módot, ami egy rendkívül jó szórakozási lehetőség, ha már görcsöl a kezünk a sok futball mérkőzés után, itt stadionokat, csapatokat nevezhetünk át, valamint létező vagy általunk készített játékosokat szabhatunk személyre, ha valós labdarúgók külsejét alakítjuk át, ők utána az általunk készített kinézettel lépnek pályára a csapatukban.

Akármelyikkel is játszunk a felsoroltak közül, minden egyes kapuba találásunk után a játék készít egy rövid visszajátszást, amit egy gombnyomással el is menthetünk, majd a Highlights menüpont alatt bármikor visszanézhetjük őket. Azonban ennek megvan a negatív oldala is, mivel néha későn töltenek be a játékosok, ami elég illúzióromboló hatást tud kelteni. 

Ha már a negatív dolgoknál tartunk, a fejlesztőknek a sorozat korábbi részeivel azonosan továbbra sem sikerült megoldaniuk a licenc problémákat bizonyos csapatokkal, így például a Premier Leaguet „English League” néven találjuk, vagy az Arsenal helyett „North London FC” köszön vissza. A játék megjelenésekor a fejlesztőknek nem sikerült maradéktalanul frissíteni a nyári átigazolások alapján a PES 2016-ot, viszont ígéretet kaptunk, hogy ez még ebben a hónapban orvosolva lesz. Ha belevágunk egy bajnokságba, kilépés előtt mindenképpen mentsük el az aktuális állást, ellenkező esetben ugyanis, a játék nem mindig jegyzi meg hol tartottunk és elég bosszantó tud lenni, ha a BL döntőtől kell újra kezdeni a teljes kupát.

A PES 2016 nem lett maradéktalanul tökéletes, de az előző részhez képest rendkívül sokat javult. Az apró hibák ellenére is bárkinek tudom ajánlani, aki csak egy kis mértékben is érdeklődik a foci iránt, mivel ezek a későbbi javításokkal, nagy valószínűséggel korrigálva lesznek, és a KONAMI egy méltó játékkal rukkolt elő a 20. Évfordulóra, amire nagy eséllyel évek múlva is emlékezni fogunk.

Értékelés: 9/10

 

Legfrissebb bejegyzések

A World of Warships: Legends új, ünnepi tartalmai

A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…

2024-12-20

Worshippers of Cthulhu – Korai Hozzáférés betekintő

A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…

2024-12-17

Jön a Wargaming új mech shootere, a Steel Hunters

Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…

2024-12-13

Temporal Purge: Z – Korai Hozzáférés betekintő

A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…

2024-12-13

Dimensionals – Korai Hozzáférés betekintő

A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…

2024-12-12

New Arc Line – Korai Hozzáférés betekintő

Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…

2024-12-11