Calvino Noir – Játékteszt

Ha lenne egy top 10-es listám arról, hogy mik azok, amivel azonnal el lehet nekem adni bármit, biztos hogy a platformer játékok és a noir stílus az élén lennének a listának. Jelen esetben még ez a két dolog együttes jelenléte sem elegendő a sikerhez.

Amikor legelőször láttam a játék trailerét, azt mondtam, ez igen, ez lesz az a játék, ami must have a nyáron. Nem is tévedtem igazából nagyot, de mégis inkább csalódásnak könyvelném el az élményt, ami úgy egy fél óra után ért a játékban.

A program egy nagyon kellemes képpel nyit, mellé pedig meghalljuk a játék legerősebb pontját, a zenéjét. És lényegében el is mondtam minden jót, amit a játékról el lehet mondani és még akkor nem is túloztam. Nagyon komoly problémáim voltak az FPS számmal már rögtön a játék legelején, ahol még igazából semmi nem is történik a képernyőn. Amint bemegyünk a bárba, meghalljuk, hogy a szinkron munka is nagyon minőségi darab. Wilt-nek van az egyik legjobb hangja, amit hasonló játékokban hallottam. Na de ami ezután következik, azt nem tesszük zsebre. Találkozunk Siska-val (aki később a csapatunk tagja lesz, mert képes zárt ajtókat feltörni), és beszélgetésünk során szembesülünk vele, hogy neki valamiért nagyon szörnyű szinkront sikerült találni. Annyira erőltetetten próbál egy akcentust a karakterre erőltetni, hogy abszolút elveszti a varázsát.

Az irányítás is borzalmas (legalábbis az általam, PC-n játszott változat). Számtalan esetben haltam meg amiatt, hogy percekig próbáltam lemenni egy lépcsőn! Nem tudtam a karakterünket rávenni, hogy nem elsétálni akarok mellette, hanem szimplán lemenni és nem meghalni az őröktől. A liftek pedig abszolút használhatatlanok. Nem tudjuk anélkül kiválasztani a kívánt emeletet, hogy karakterünk ne járkálna jobbra vagy balra. Volt olyan, hogy az első emelet kiválasztása azzal járt, hogy félig felment a közvetlenül mellette lévő lépcsőn, majd miután kiválasztotta a szintet, visszalopakodott a liftbe és elment a liftben. Ez a mutatvány három halálomba került. Most jön az izgi része a dolognak. A checkpoint rendszer kb. a legelső hasonló rendszerű játékokat idézi: szinte soha sincs belőle egy sem, egy halál és vissza a pálya elejére. Ez még nem is lenne olyan rossz, ha nem kellene több karaktert irányítanunk egyszerre.

Itt jön a következő nagyon rossz tervezés a játékban. A karakterek alapból is úgy mozognak, mint a döglött csiga, az a tény pedig, hogy több karaktert kell folyamatosan ugyanazon az útvonalon végigsétáltatnunk és konstans backtracking van minden egyes pályán, csak tovább rontja, az alapból is lassú játékmenetet. Volt olyan is, hogy mire végig értem volna egy szekción, egy olyan ajtón jött fel ember és lőtte le az utolsó, mozgatásra váró karakteremet, amit azt sem tudtam, hogy nem a padló része, hanem egy lezáródó pinceajtó.

A történet és a környezet, amit felállít magának a játék nagyon szuper. Csavaros sztori, tele alvilági dolgokkal és árulással. Minden, ami egy ilyen stílusú storyba kell. De ilyenkor jönnek a kérdések: ennyire rossz játékmenet mellett érdekel egyáltalán a történet? Akarom én tudni a végét? Megér ennyi szenvedést? Jelen esetben a válasz nem.

Összefoglalva az eddigieket a Calvino Noir egy nagyon hangulatos játék, de a kivitelezés nagyon rossz irányba ment el. Egy nagyobb patch előtt nem tudom jó szívvel ajánlani senkinek sem. Nagyon remélem, hogy a készítők a negatív visszajelzések alapján javítanak a játékmeneten, és akkor egy igazán jó noir játékot kaphatunk belőle.

Értékelés: 4/10