Gryphon Knight Epic – Játékteszt

9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Kihaló félben van már az arcade stílusú shootem up játékstílus, de időről-időre megjelennek olyan játékok, mint a Gryhon Knight Epic, amik megpróbálják feléleszteni azt. Vajon ennek most sikerül?

Aki nem ismerné a stílust, annak úgy lehetne bemutatni, hogy a képernyőn oldalra mozogva lövöldözünk mindent, ami él, miközben mi magunk is kerülgetjük az ellenfeleink támadásait.

Ebbe hoz egy elég érdekes csavart a játékunk mechanikája, hogy egy gombnyomással meg tudunk fordulni és a másik irányba mehetünk tovább. Ezzel már a játék elején megismerkedtünk a tutorial szekcióban, ahol a történetbe is betekintést nyerünk. A történet gyerekkorunk meséibe illő: Sir Oliver legyőzte a sárkányt, megmentette az egész királyságot, feleségül vette a hercegnőt. A sárkány megölése után mindenki magával vitte az általa választott fegyvert és pénzt, amennyit csak tudott, de főhősünknek már csak egy béna amulett maradt. Pár évet előreugrunk az időben és mivel békeidő van, a hősöknek most nincs dolguk, ezért eléggé le van égve. Kiderül, hogy az amulett és a többi fegyver mind el voltak átkozva és a béke rögtön szertefoszlik, mi pedig felkerekedünk, hogy számszeríjunkkal és griffünkkel rendet tegyünk a világban. Meg kell mondjam, hogy egy ilyen játéktól nem sok történetet vártam, de a karakterek és a bevezető történetek elég jól össze vannak rakva.

Ahogy az előbb már említettem, az egysíkú mozgásunkat megtöri a gyors irányváltás. Ez olyan helyzetekre ad lehetőséget, ahol például előre haladva körbezárnak minket az ellenfelek. Egy picit nagyobb hatásra vártam személy szerint, és úgy érzem, hogy nincs teljesen kihasználva a több irányba való közlekedés és a forgás nyújtotta potenciál. Esetleg, ha alternatív útvonalakat, vagy rejtett ösvényeket találhatnánk az egyes irányokban, az még tovább fokozta volna a játékélményt és vele együtt az újrajátszhatóságot is.

A fegyver kezelés nekem Mega Man-re emlékeztet, ami már rosszat nem jelenthet. Két féle fegyverünk van: a távolsági számszeríj, ami távol tart a gonosz ellenségeinktől és egy másodlagos fegyver, amik nagyon változatosak, de vannak, amiket csak a megfelelő szituációban fogunk használni (vagy akár sohasem, mert nem illik a játékstílusunkhoz). Ezen kívül még lehetnek kis segítőink is, amiből szerintem az élettőn kívül semmi mást nem szeretnénk majd használni. Ezen felül tárgyakat is használhatunk, amiből szintén a legfontosabb társunk az élet töltő flaska lesz.

Ellenfeleink „spritejai” és a háttérvilág nagyon szépen van elkészítve. Talán a játék legerősebb pontja a látványvilága. Az ellenfelek (és főként a bossok) animációi nagyon aprólékosan ki vannak dolgozva és nem érződik úgy, hogy egy akadozó pixeltömb köpködi ránk a számtalan különféle lövedékét. Ugyan néha újra-újra előjönnek már máshol látott ellenfelek, de a lövésük stílusa megváltozik, így nem tudjuk betanulni, hogy mit kell reagáljunk, ha meglátjuk őket. A grafikán felül nagyon hangulatos és szintén igényesen megkomponált zene kíséri a pályákat.

A karakterek kiszámítható hitbox-al rendelkeznek, az ellenfeleinket tekintve, de ezzel szemben a sajátunk már kicsit trükkösebb. A griffünk teljesen immunis mindenféle bejövő sebzésre, így egyedül a rajta ülő lovagunk az, ami sebződik. Sok húzós helyzetet meg tudunk úszni a karakterünk keskeny és hosszúkás modellje miatt. Egyszer-kétszer viszont bele fogunk futni olyan helyzetekbe, ahol mivel elég lassacskán halad a karakterünk (a stílustól megszokotthoz képest), könnyen megüthetjük a bokánkat, ha nem a megfelelő ellenfelet iktatjuk ki elsőre.

Összesítve egy nagyon igényesen kidolgozott shoot’em up játék, ami ráadásul ilyen áron a stílus kedvelőinek bátran ajánlható. A megismert mechanikákat jobban ki lehetett volna használni, de ennek ellenére mind látványvilágban, mind játékmenetben megkapjuk az elvárt szintet.

Értékelés: 7/10