Toren – Játékteszt

Játékot készíteni nem nagy ördöngösség. Jó és maradandó játékot készíteni az viszont nagyobb feladat. A brazil illetőségű Swordtales első játéka a nemrég megjelent Toren. Lássuk sikerült-e nekik az említett bravúr.

A történet egy égbe nyúló misztikus torony körül bonyolódik. A Nap, az emberek arra való makacs törekvését megbosszulandó, hogy elérjék az eget, megtagadta tőlük a fényt, ezzel nullára redukálva az életet a Földön. Főszereplőnk, a Holdgyermek (Moonchild) a névadó építményben kezdi meg életét és gyakorlatilag totyogós korától követhetjük végig a fejlődését. Az ő sorsa, hogy feljusson a torony legtetejére, és az őt terelgető mágus útmutatását követve, visszaállítsa a rendet.

A játékmenet gyakorlatilag platform és puzzle elemekből építkezik. Különféle feladványokat megoldva haladhatunk tovább a történetben. Amint leányzónk elér egy bizonyos kort, a mágus megajándékozza egy megbájolt fa magvaival, melyeket a közelben el is ültet, majd elindul a hosszúnak nem nevezhető kalandjára. Útját víziók és teleszkóppal megtekinthető misztikus csillagképet kísérik, melyekből további részletek derülnek ki a történetről.

Helyenként apróbb ellenfelek nehezítik meg az életünket, de komoly kihívást egyikük sem jelent, ráadásul ezek valahogy ki is lógnak a történetből. Nincsen elmagyarázva honnan jöttek vagy mi céllal. Hála a játék elején megkapott kardunknak és páncélunknak (ami inkább csak egy köpeny), könnyen átvághatjuk magunkat rajtuk. Egy fokkal keményebb dió a már a játék elején megismert sárkány. Előle inkább menekülni fogunk, mint megküzdeni vele. Kimondottan bosszantó ellenfél, mivel minden boss harc inkább puzzle, mint szemtől-szembeni párharc.

Grafikailag bizony elég felemás a kérdés. A megjelenítés stílusa kimondottan hangulatos, festményszerű, ezzel semmi gond sincs. Meseszép tájakon járunk, amik kellően változatosak is. A probléma a textúrák minőségével van: rendkívül alacsony felbontásúak, mind a környezeti elemek, mind a karakterek, ezzel lerontva az összképet. A zenék fülbemászóak, szép dallamúak és nagyon jól passzolnak az adott szituációkhoz. Bugok előfordulnak itt-ott, de többnyire inkább grafikai szétcsúszások vannak. Konkrét tereptárgyba beakadásba csak elvétve futottam bele.

Kicsit kanyarodjunk vissza a játékmenethez, vagyis inkább a karakterünkhöz. Sajnálattal vettem észre, hogy Moonchild (noha gyerekkorától követjük), semmiféle jellemfejlődésen nem megy át, pedig adott lenne, hogy megkérdőjelezze mégis miért pont Ő a sorsbeli gyermek, mi az igazi célja születésének. Nincsen kamaszkori lázadás, semmi, ami miatt emberibbé válna a karakter. Olyan, mint egy huzalon rángatott báb, aki csak sodródik az eseményekkel.

Összességében elmondató, hogy ez a cím is inkább interaktív film lett, mint tényleges játék. Leginkább a Journey-re hasonlít, csak több akcióval és ugrálással. A cikk elején feltett kérdésemre, sajnos nem tudok egyértelmű választ adni: noha nem váltott be minden reményt, valahogy mégis szórakoztató a maga módján. Arra a pár órácskára, ameddig tart.

Értékelés: 7/10