A kis stúdiók első játékainál általában két véglet létezik: vagy nagy siker, vagy nagy bukás. A Mara sajnos az utóbbi.
A játék ismertetőjében azt állítja a játék, hogy egy 2.5D platformer játék, amiben egy szerzetessel játszva keressük a helyünket a modern társadalomban, miközben végig utazunk a betondzsungelen. Hát ebből körülbelül a 2.5D és a beton a helytálló, a többi más lehet hogy igaz, de semmiféle említés nincs róla.
Az egész játéknak lényegében semmi története nincs, vagy ha van, akkor én nem találkoztam vele. Összesen 3 pályából áll a játék, amit egy fura pályaválasztó keretében tudunk kiválasztani. Három világító szobor közül az egyiket kell lényegében megfejeljük, és akkor mehetünk az adott pályára.
A pályákon csapdákat és ellenségeket kell átugrálnunk vagy megölnünk. Az ellenségeink nagy fekete golyók, amikre egy maszk van erősítve. A nevük pedig: „Selfie”. Fegyverünket, a csillagokra hasonlító valamit, amit a fura animáció miatt úgy tűnik, hogy karakterünk szájából köpköd kék színű csillagok felszedésével kapunk. Ilyenkor mi magunk és kék ruhára váltunk.
A pályák kinézete szép, városias hatást kelt. A pályák szerkezete viszont már nem ennyire jó. A kamera még vízszintesen is szokatlanul mozog, de amennyiben felfele vagy lefele próbálunk ugrani a jelenlegi helyzetünktől, a kamera mindaddig nem mozdul el, még az ugrás végére nem értünk. Tehát olyan ugrásokat kell tennünk a mélybe általában, hogy nem tudhatjuk előre, hogy csapdában landolunk vagy sem. Ez egy platformer játéknál elég súlyos hiba. Maguk a csapdák sem teljesen ésszerűek, sőt ki sem vehető feltétlen, hogy hol vannak a határaik. Volt olyan, hogy ránézésre simán átugrottam a csapdát és pont mögötte értem földet, de a játék szerint meghaltam. Itt jön a képbe az újabb probléma. A játék ellenőrző pontokkal rendelkezik. Akárhányszor „meghalunk”, mindig azonnal visszatesz minket az előző pontra. A halálunkra semmiféle visszajelzés nincs, semmi animáció vagy idő, hogy észrevegyük, hogy már a pontra visszatértünk. Van egy kis áttűnés a képnél, ami lehet, hogy jól mutat, de mivel instant ott állunk a ponton, ha épp arra jön egy ellenség, akkor mire vége az áttűnésnek már ismét meghaltunk. A portáloknál szintén ugyan ez a helyzet.
A játékban lévő négy achievement közül a játék végigjátszása során egyik sem oldott fel.
Sajnos ezt a játékot jelenlegi formájában nem tudom magasabb pontszámmal értékelni, de ha esetleg újragondolnák a játék szerkezetét, akkor ismét adok a játéknak egy esélyt és újra gondolom majd az értékelést. Remélem egyszer kiderül majd az is, hogy mi célt szolgál a jobb felső sarokban lévő piros elefánt szimbólum.
Értékelés: 3,5/10
A Rosszfiúk főszereplői ugyan jó útra tértek (de tényleg!), de olybá tűnik, hogy meggyűlik a…
Mit kapunk, ha különböző zsánereket egybeolvasztunk? Egy nagyon aranyos stratégiai játékot, amelyben király és királyné…
2025 májusában érkezik a hazai mozikba a második, immáron végső leszámolásos Mission Impossible-film, amelyben valószínűleg…
A videojátékok mint művészeti alkotásokként is jelen vannak a világunkban, és ennek ékes példája a…
Egy alkimista szimulátor szerepjátékos elemekkel, ez az Alchemist: The Potion Monger!