Hatred – Játékteszt
9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).
A Hatred egy Unreal Engine 4-el futó tömegmészárlás szimulátor, ami már az első hírek hallatán is heves bírálatokat kapott a médiától. Vajon van ennél több is a játékban?
Aki még nem hallott volna idáig a játékról vagy csak szimplán egy barlangban élt az elmúlt pár hónapban, annak elmondom, hogy a játék egyetlen célja az emberiség teljes kiirtása. Nagyon sokan bírálták amiatt, hogy ártatlan civileket kell ezer számra gyilkolni. Emellett még rendőröket is ölhetünk, amit mivel senki nem említett, gondolom etikus dolog (ne vegyétek komolyan). Ennek kapcsán felmerül a kérdés, hogy egy sikoltozva szaladó pixel figuránál számít-e, hogy családja van, fegyvertelen vagy épp ártatlan? Erre mindenki saját maga próbáljon választ adni.
A játék alapvetően egy átlagos twin stick shooter. Az irányítás néha elég furán tud viselkedni, ami ennél a játékstílusnál manapság nem megengedhető luxus. Sokszor szorultam be sarkokba és tereptárgyakba, mert egyszerűen nem tudtam a mozgás irányát helyesen belőni. A célzásra két mód van: csípőből és egy fura kamerapozícióval ellátott beközelítéssel. Az utóbbit inkább nélkülöztem, mert sokszor inkább hátrányom származott belőle. A legjobb kombinációt a guggolás és az alap lövés adta számomra.
Grafikailag semmi kifogásolható nincs a játékban. Az Unreal Engine 4 hozza a tőle elvárt látványvilágot (az Epic Games el is határolódott a játéktól még egy korábbi nyilatkozatukban), de sajnos valamiért elég alacsony fps számmal dolgozik. Ütős configokon is gyakori a 30-35 fps üres utcákon. A színek nagyon hangulatosak. Minden fekete-fehér, kivéve a vér, a tűz és néhány reklámtábla meg küldetéshez kapcsolható díszlet. Ez megadja a kellő hangulatot a játék komor világához. Emellett ki kell emelnem még a játékban található fizikai motort is, ami gyönyörűen dolgozik a gránátok és gázpalackok felrobbantása okozta lakberendezés során. Egy jót nevettem, mikor 50 robbanóanyag felrobbantása után megkaptam a „Bay Would be Proud” achievementet.
Történet nem túl mélyenszántó. Főhősünk, Not Important egy embergyűlölő pszichopata, aki fejébe vette, hogy a világ megérett a pusztulásra és mivel neki is meg kell halnia, magával visz a sírba annyi embert, amennyit csak tud. Itt igazából vége is a történetnek. Minden pályán annyi feladatunk van, hogy egy X számú embert/rendőrt gyilkoljunk meg, majd meneküljünk el a helyszínről. Mellékküldetések gyanánt bedob a játék mindig pár helyet, amit meglátogathatunk egy kis vérfürdő reményében, és respawn tokenekért cserébe.
A respawn tokeneket arra használhatjuk, hogy ha lelőttek minket, akkor a pálya újrakezdése nélkül egy megadott helyen újraéledjünk és tovább folytathassuk az emberirtást. Érdemes felpakolni belőle, mert nagyon kegyetlen a játék. Nagyon sokszor találjuk majd magunkat abban a helyzetben, hogy a monitoron kívülről lőnek le minket, vagy épp elfutva egy autó mellett ránk robbantják azt.
A játék maga nagyon rövid. Mindössze 6 pálya az egész, ami nem is gond, mert nagyon hamar monotonná és unalmassá válik. Ugyanígy van ez a kivégzések esetében is. Az első kb. 10 alkalommal még megnézzük a videókat, utána pedig az options alatt kikapcsoljuk a videókat. Az egyik YouTube csatorna összegyűjtötte a kivégzések animációit, és a videó hossza is elárulja, hogy nem sok különböző van.
A zenék és a főszereplőnk hangja nagyon jól el lett találva. Egy picit talán beteges módon, de vicces szövegei vannak a karakterünknek. Minden kivégzéshez társul egy poénos beszólás, de ez természetesen a játékos személyiségétől függ, hogy mennyire vevő rájuk.
Összegezve az eddigieket, a játék lehet, hogy semmi nem lett volna, ha ezt a sok negatív sajtót nem kapja meg. Egy teljesen átlagos twin stick shooter nagyon szép grafikával és rombolással. Remélem, hogy a stúdió ezt a technológiáját egy későbbi játékánál felhasználja majd, amiben a tömegmészárlásnál kicsit mélyebb story is akad.
Értékelés: 5/10
