Pandora’s Tower – Játékteszt

Úgy érzed, a barátnőd lassanként gonosz bestiává válik melletted? A mozi és a virág a múlté, etesd szörnyhússal!

A digitális letöltések korunk játékeladásainak már jó ideje combosabb részét képezik, s a legújabb konzolokon ez a mutató egyre csak növekszik. Ennek nagyrészt kényelmi okai vannak, de mi az amitől megéri esetleg adott címért kétszer is a pénztárcánkba nyúlni?

Nos, amellett, hogy a ritka vagy simán csak indokolatlanul drága játékokhoz pofonegyszerűen és lényegesen olcsóbban hozzájuthatunk, a Nintendo Virtual Console átiratai legtöbbször nem csupán ctrl c ctrl v stílusban odavágott, burkoltnak nem mondható extra profit generátorok, hanem okosan átgondolt, feljavított HD élményt nyújtó termékek. Nyilvánvaló, hogy évek vagy évtizedek távlatából jobban kiütköznek egy-egy klasszikus játék gyermekbetegségei, és ezt gondos japán barátaink igyekeznek is hatékonyan orvosolni.

A Pandora’s Tower 2012-ben jelent meg Európában kiegészítve a Xenoblade Chronicles és a The Last Story című zseniális jrpg-k hármasoltárát a Nintendo Wii-n.

A szerelem szépségét sajátos szemszögből bemutató történet szerint Aeron és Elena boldogan élnek Elyria királyságában, mígnem Elenát ki nem választják egy nyilvános énekes performanszra a szüreti fesztiválon, miközben a csinos lány váratlanul, egy gonosz átok mellékhatásáként, visszataszító csápos szörnyeteggé változik. Elena emberi formáját hamarosan visszanyeri ugyan, a szerelmeseknek menekülniük kell az utánuk kutató városi őrök elől. Egy Mavda nevű boszorka segítségével eljutnak egy tizenhárom toronyből álló erődhöz, melyet tizenkét vaskos lánc tart egy szakadék fölött lebegve.

Itt a boszorkány közli a felekkel, hogy a mellesleg vegetáriánus Elenát csakis a tornyokban található Tizenkét Mester húsának elfogyasztása menthei meg az átoktól. Miközben Aeron csapdákon, fejtörőkön és annál is több harcon túl a hús után kutat, Elena lázas látomások közepette elmélkedik az átok mögött rejlő sötét titokról egy szobában.

A pályákon hack ’n’ slash stílusban verekedhetjük át magunkat kardunk (avagy más utunk során talált kézifegyverünk) és egy hosszú lánc segítségével, kinek nosztalgikus Castlevania, kinek kellemesen bizsergető Scorpion utánérzést nyújtva. A képernyő alján eközben barátnőnk fertőzöttségi indexe kúszik vészjóslóan felfelé, figyelmeztetve minket az idővel való hatékony gazdálkodásra. Ez a mechanizmus a legtöbb játékban inkább idegesítő, mint mulatságos, ám a Pandora’s Tower időlimit rendszere tökéletesen kezelhető, hiszen a megfelelő helyeken lerövidítve utunkat, hamar visszaérhetünk szerelmünkhöz egy adag finom rémcsülökkel.

A mágikus lánc maga külön említést érdemel, hiszen nem csupán fegyverként kiváló, de nehezen elérhető helyekere is könnyedén átlibbenhetünk, amennyiben kitanuljuk a módját. Ám vigyázat: a nagy erő nagy felelősséggel jár! Arról nem is beszélve, hogy a főellenségeket, a Mestereket, csakis a lánc tudja igazán bántani. Ezen kívül cseles rejtvények színesítik a kalandot, egyre több bonyodalmat okozva a játék előrehaladtával.

Elenahoz fűződő viszonyunk szintén dinamikusan változik attól függően, hogy mit és milyen gyakran teszünk a kapcsolat érdekében. Amennyiben barátnőnket ajándékokkal halmozzuk el, és több időt töltünk vele, más és más endingre számíthatunk, akárcsak a való életben! Mavda pedig segítségünkre lesz fegyverünk tökéletesítésében, de tárgyakat is készíthetünk vele, megfelelő ellenszolgáltatásért, főként a tornyokban összeszedegetett kacatokért cserébe.

Egyértelmű, hogy az irányítás megkíván egy adagnyi gyakorlást, a kameraszög sem mindig optimális, de a játék bőségesen megjutalmaz fáradozásainkért. Az egyedi harcrendszer, a szívbemarkolóan groteszk történet, a csodásan felépített boss harcok, mind-mind kihagyhatatlan állomásként jelölik ki a Pandora’s Towert az összes jrpg kedvelő számára. A Virtual Console HD környezetében pedig mindezt az átlag fizikai Wii lemez árának töredékéért élhetjük át. 
Irány az eShop!

Értékelés: 8/10