Oldal kiválasztása

Guns, Gore & Cannoli – Játékteszt

Guns, Gore & Cannoli  – Játékteszt
10 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Fegyverek, zombik, akár 4 fős helyi co-op és Cannoli. Röviden így lehetne leírni ezt a szesztilalom idején játszódó humoros zombi gyilkolászást.

A Guns, Gore & Cannoli az 1920-as években játszódik. Főszereplője Vinnie Cannoli, aki a szesztilalom alatt végbement, balul elsült kísérlet eredményeként született zombik ezrein harcolja át magát, annak érdekében, hogy megtalálja elveszett barátját és fényt derítsen a maffia sötét titkaira. Az út során egyre jobban összekuszálódnak a szálak és új rivális bandák kerülnek az utunkba (akiket az egyszerűség kedvéért mind egy szálig elteszünk láb alól).

A játék képi világa képregényszerű, de kiemelkedően szép, jól meganimált modellekkel. A környezet platform játék létére nagyon tág hatást kelt. Ugyan folyamatosan egy 2D-s vonalon haladunk, mégsem érződik annyira zártnak. A zene nagyon kellemesen társul a pályákhoz és követi a történet, valamint a helyszínek stílusát. Egy-egy humoros helyzeten is nagyon sokat emel a mellé társuló zenei aláfestés. Sok hasonló stílusú játéknál feltűnik az, hogy vagy a pályák hossza miatt vagy a gyakori halálok miatt egy-egy zene már zavaróan sokáig ismétlődik, de szerencsére ennél a játéknál nem ez a helyzet. Mire már elérnéd azt a pontot, hogy kezd kellemetlen lenni a dallam a füledben, már ugrassz is a következő helyszínre egy teljesen más hangzású zenére.

Fegyverkészletünk eleinte szűkös, de a játék végére egész arzenál áll majd a rendelkezésünkre. Úgy vettem észre, hogy minden ellenfél típusnak van egy bizonyos fegyvere, ami hatásosabb ellene, mint a többi. Például a pajzsos maffiózók hárítják a lövéseket szemből, de egy kis tűzzel őket is könnyen a túlvilágra küldhetjük. Ha már a típusokat említettem, akkor el kell mondjam, hogy elég sok féle van belőlük, de a készítőknek mégis sikerült kiegyensúlyozottá tenni őket. Ha valamiben egy ellenfél jobb, mint a többi társa, akkor biztos van valami, amiben hátránya van. Erre jó példa az amerikai foci mezbe öltözött melák zombi, aki időközönként nagy sebességgel fejjel előre ránkrohan, de ha megállt, akkor könnyen megtömhetjük ólommal, ameddig újra futásba kezdene. Arra is ügyelnünk kell, hogy a gyorsan támadó ellenfelek könnyen sarokbaszorítanak minket, és mivel a fegyvereinknek van újratöltési ideje, nem árt időről-időre újratölteni, hogy teljes tárral fogadjuk az esetleges veszélyhelyzeteket.

A játékidő nem túlzottan hosszú. Körülbelül 4-5 óra alatt végigvihető a játék (amennyiben nem bénácska barátaink vannak, még talán gyorsabban is). Emiatt egy story DLC vagy valami hasonló megoldás simán beleférne a játékba. Természetesen a több nehézségi fokozat és a sok easter egg felkutatása is növelheti a játékidőt, de mivel nagyon hangulatos, ezért jó lenne majd a későbbiekben további tartalmat látni benne (akár külön pénzért is).

Összegezve az eddig elmondottakat a Guns, Gore & Cannoli nagyon jó választás lehet egy hétvégi játékhoz a haverokkal. Jól megírt poénok, fülbemászó zene kíséri majd a gyilkolászást. Negatívumként felhoznám az online multiplayer hiányát, amit igazából nem is értek, mivel a 4 fős helyi többjátékos mód teljesen jól működik. Aki billentyűzettel és egérrel szerené irányítani a játékot, azt is megnyugtathatom, mert könnyedén kezelhető a program úgy is.

Értékelés: 8,5/10

 

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »