Titan Souls – Játékteszt

Ha a Dark Soulsnak és a Shadow of the Colossusnak gyereke születne, akkor a Titan Souls lenne az. A játék, ami egy prototípusként indult a Ludum Dare Game Jam-re, feljavított képi és hangvilággal került kiadásra.

A Titan Souls nem a casual játékosoknak ajánlott játék, ezt már a játék kézhezvétele előtt tudtam, ugyanis a készítők a kulcs mellé mellékeltek egy kis üzenetet: „Oh…last one thing, you are supposed to die a lot. That is not a bug.” Itt már tudtam, hogy idegőrlő pillanatokra kell majd számítanom. Miután letöltődött a program és elindítottam, egy hangulatos menü várt, ahol a játékot elkezdve azzal szembesültem, hogy nincs HUD, nincsenek élet csíkok, látok a hátamon egy íjat, de ahhoz sem látok lőszer mutatót. 

A semmi közepén találjuk magunkat egy labirintusszerű építményben. Ha elkezdünk sétálni előre, falra vésve látjuk a lövés gombját. A mellette lévő lépcsőn feljutunk egy ajtóhoz, amin egy nagy, furcsa szem követ minket. Tekintve, hogy az ajtó alatti falon a lövés gomb volt látható, így elég valószínű, hogy meg kell lőjük a szemet. Voilà, a szem becsukódik és kinyílik az ajtó. Ez az az asszociációs technika, amire az egész játék során szükségünk lesz, ugyanis egy pár lépés után még a dodge roll gombját mutatja meg nekünk a játék, ezzel a tutorial rész végére érve. Magunkra hagy és folyamatosan figyel bennünket, ahogy újra és újra meghalunk, de mégsem adjuk fel és megint belevágunk 99. alkalommal is, hátha majd a 100. összecsapásból végre mi kerülünk ki győztesen.

Az egész játék bossfightokból áll. Szerintem ezzel nem árultam el nagy titkot. Nincsenek felesleges npc-k, nincs szintezés. Csak mi és az íjunk állunk a monstrumokkal szemben. Minden bossnak megvan a maga saját taktikája, ahogy le lehet őket győzni. Erre utalást a játék a legenyhébb módon sem tesz, úgyhogy teljes mértékben a saját tapasztalatainkból kell rájöjjünk mindenre. A játék alatt nincs két olyan boss, amit hasonló technikával kéne megölnünk. Mindegyiket sikerült egyedivé tenniük nem csak mozgási sémájuk alapján, de a zenék és a látványvilág terén is. Azért a rideg, trial and error játékstílus ellenére akad egy vicces boss, ami néhány röpke pillanat erejéig megmosolyogtat minket, a számos halálunk között. Ez a boss a jeges zónában található. Ránézésre pont olyan, mint egy yeti, ezért én rá is ragasztottam ezt a nevet. Három fő dolgot csinál: megdob hógolyókkal, jégesőt zúdít a fejünkre, végül egy gömb képében nekünk pörög. Ekkor megpattan a falon és körülbelül a térkép közepére pottyan vissza, háttal nekünk. Ekkor talán 1-1.5 másodpercre kivillan a feneke, aminek a közepébe egy nyilat eresztve győzhetjük le a titánt. Amennyiben nem sikerült beletalálnunk a farpofái közé, a séma újraindul és megpróbálhatjuk megint (ha túléljük az első ciklust :D).

A játékban lévő trial and error dizájn egy két élű kard. Nem biztos, hogy minden játékos tolerálja majd, amikor többszáz haláleset után, de még mindig nem találta meg a titán legyőzésének módját. Viszont aki szereti ezt a játékstílust, annak ez a mechanika és a történet, valamint anarratíva teljes hiánya adja meg a tökéletes hatást, amit ez a játék megkíván. Sokan kritizálják még a pixeles, 2D-s grafikát is, de szerintem jelen esetben ez is hozzá tesz a játékhoz, mert a perspektíva még több boss mechanikát tesz lehetővé. 

A Titan Souls egy sokat látott, mégis egyediségét megőrző játékstílust volt képes létrehozni. Minden felesleges dolgot mellőz, amit általában a készítők a játékidő kitöltésére használnak és csak a nehéz titán harcokra koncentrál. A végeredmény pedig egy kiemelkedő professzionalizmussal kivitelezett alkotás.

Értékelés: 8,5/10