1994-ben elvesztettük Kurt Cobaint, de gazdagabbak lettünk egy új Nintendo franchise-zal, a Mario vs. Donkey Konggal!
Bár a címben akkoriban még csupán Majom Uram neve szerepelt, így nagyjából öt játékkal lehet jó eséllyel összekeverni, ez a GameBoy-klasszikus még ma is elképesztő játékélményt nyújt, de kötelező darab a tíz évvel későbbi GameBoy Advance-kiadvány is, mely valódi lavinát indított el, ötvözve a SMB platformeres jellegét az egyképernyős óralepörgetős puzzle-játékokkal.
Sőt, a GBA-verziót beharangozó 2002-es E3-on a rajongóknak lehetőségük nyílt saját pálya tervezésére Gamecube-on, melyet a GBA link kábel segítségével küldhettek át a handheldekre. Ez azért több mint menő húzásnak számított. A DS-re fejlesztett March of the Minis sorozat pedig újabb csavart hozott az érintőképernyő kihasználásával, és immár kizárólag a felhúzható játékok terelgetésére fókuszál, kissé háttérbe szorítva a kezdeti aktív platformeres megközelítést. A 3DS-re és Wii U-ra érkező folytatás ezen az ösvényen halad tovább.
Adott pályán elhelyezett felhúzható játékbabát kell kvázi a Lemmings mintájára eljuttatni a kijárathoz hűséges stylusunk segedelmével, miközben buzgón építjük s bontjuk a hidakat-falakat, gyűjtjük az aranytallért és igyekszünk kiklopfolni a felbukkanó ellenfeleket. Újításként elmondható, hogy ezúttal nem csupán Mario-babák állnak rendelkezésünkre, de a többi szereplő funkciója nagyjából kimerül abban, hogy adott esetben saját kijáratokhoz kell eljuttatnunk őket. Talán nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy maradt bennem hiányérzet az újítás kihasználtságát illetően.
A világokban előrehaladva újabb trükkös elemekkel gazdagodik a játék arzenálja, és viszonylag hamar eljutunk a basic hídrakástól a tökéletes időzítést igénylő feladatokig. Lesz itt klasszik csőbemászás, ugrórugó, mozgólépcső és minden, ami egy felhúzós játék csudálatos életében előfordulhat. Teljesítményünket – attól függően, hogy mialatt mindenkit célba juttattunk, miféle kincseket harácsoltunk össze, valamint ehhez mennyi időre volt szükségünk – a játék bronz, ezüst és arany kupával díjazza. A pályák puzzle vonalon természetesen egyre nehezednek, a kaland vége felé már az ezüst is szépen csillog, de a bronz is büszkeséggel tölti el az egyszeri halandót.
Zeneileg-grafikában a megszokott csúcsminőséget kapjuk. 1983 óta az az érzésem, hogy a Mario- és a Donkey Kong-játékok a maximumot hozzák ki bármilyen konzolból, amin megjelennek. Aki még sosem kapta magát azon, hogy alfában Mario dallamot mümmög, az valószínűleg füllent. A Tipping Stars fedőnév pedig azt takarja, hogy immáron szabadon építhetünk pályákat magunknak vagy az internetnek, melyekért az arra tévedő elégedett játékos csillagokat adományozhat nekünk, ezzel is növelve a következő pályára fordítható költségvetést, hiszen Marióéknál egy marék cement sincs ingyen. Az arany Mario-robotember példának okáért egy laza ötezresért megy. Csillagban.
Mindent összevetve: míg a Mario vs. Donkey Kong: Tipping Stars azért nálam sarokkal leveri azt a bizonyos 1994-es és 2004-es megjelenések által felrakott magas lécet, óriási pozitívum, hogy a pályaszerkesztés szerelmeseinek örök élményt nyújt, valamint a fan made pályák erős közösségépítő ereje is vitathatatlan. Az újrajátszás puzzle- és SMB-szektásoknál garantált, a többi pár embernél talán nem, de minden sokórás repülőút elengedhetetlen kelléke a játék. Kivéve a Wii U-s verziót, de csak mert azt nem tudjuk használni a repülőn.
Értékelés: 7/10
A Rosszfiúk főszereplői ugyan jó útra tértek (de tényleg!), de olybá tűnik, hogy meggyűlik a…
Mit kapunk, ha különböző zsánereket egybeolvasztunk? Egy nagyon aranyos stratégiai játékot, amelyben király és királyné…
2025 májusában érkezik a hazai mozikba a második, immáron végső leszámolásos Mission Impossible-film, amelyben valószínűleg…
A videojátékok mint művészeti alkotásokként is jelen vannak a világunkban, és ennek ékes példája a…
Egy alkimista szimulátor szerepjátékos elemekkel, ez az Alchemist: The Potion Monger!