Bloodborne – Játékteszt
A From Software játékai rendszeresen megosztják a játékosokat, hiszen ha valaki azt állítja, hogy a Dark Soulsban egyszer sem akadt ki a nehézség miatt, az bizonyára nem mond igazat. Most itt a Bloodborne, amely a rémálmok világába kalauzol el bennünket.
Na de kezdjük is az elején, a Bloodborne a Sony idei második nagy exkluzív címe, melyet személy szerint úgy vártam, mint mások a Messiást. A történetről dióhéjban annyit, Yharnam városában irányítunk egy vadászt, akinek célja egy bizonyos varázsital megkeresése, melyet valahol a falak között rejtettek el. Elsőre ez könnyűnek hangozhat, de ismerve a fejlesztőket, még ne örüljünk előre.
Az eddigiekhez képest még részletesebben személyre szabhatjuk a játékbeli alteregónkat. Karakterünk rendkívül mozgékony, éppen ezért a legszembetűnőbb dolog a harcrendszerben lelhető, hiszen a Dark Soulsból jól ismert pajzsok eltűntek, helyette folyamatos mozgásban kell maradnunk, persze csak akkor, ha nem szeretnénk hosszasan nézni a töltőképernyőt, mivel a játéknak kevés hátránya van, de azért akad, és az egyik ilyen, hogy egy-egy halál után hihetetlen sokat tölt, amely az alapból is elég hosszú történet során (minimum 40 óra) elég lehangoló tud lenni. A már jól megszokott checkpoint-rendszer itt is visszaköszön, pusztán annyi különbséggel, hogy tábortűz helyett most lámpásokat kell meggyújtanunk.
A játék legelején három közel- és kettő távolharci fegyver közül választhatunk egyet-egyet, melyek különbözően nehezek, és egyik nagyobbat tud csapni, mint a másik, természetesen, ahogy ez lenni szokott, karakterünk a súlyosabb fegyverrel nagyobbat tud ütni, viszont ezáltal lassabban támad, ami bizonyos helyzetekben hátrányt jelenthet. Lehetőségünk van fegyverünket kétkezessé alakítani pusztán egyetlen gombnyomással, melynek következtében távolabbról is lecsaphatjuk a ránkzúduló ellenfeleket, viszont természetesen ilyenkor lőfegyverünket nem tudjuk használni.
Az életerőn is változtattak a fejlesztők, hiszen elvesztett életünket visszakaphatjuk, ha elég gyorsan és ügyesen támadunk vissza a rémségekre, ezenkívül a Dark Souls-játékokhoz hasonlóan egy állóképesség-jelzőt is kapunk, melyre nagyon oda kell figyelnünk, nem rohanhatunk be csak úgy egy tömegbe, hiszen ha ez elfogy, könnyedén pórul járhatunk.
A Bloodborne egyszerűen lehengerlően szépen néz ki, és itt gondolok mind az ellenfelek kidolgozottságára, mind a viktoriánus kori gótikus városra, de még a talajon található víztócsákra is, melyekről visszatükröződik a fény, vagy a ruhánkon található vér néhány rosszakarónk elintézése után. Ezek mindegyike egytől egyig eszméletlen jól meg lett csinálva.
A From Software új alkotásánál bizony volt, hogy elment a kedvem a játéktól, de ez csak saját ügyetlenségemnek volt betudható, viszont nem sokkal később máris késztetést éreztem, hogy újra játsszak vele, mert egyszerűen a játék majdnem tökéletes, az atmoszférája magával rántja a játékost, és nem ereszti. A Bloodborne rengeteg türelmet igényel, viszont ha ezt belefektetjük, rendkívüli szórakozásban lehet részünk.
Egyik újítás a fejlesztők eddigi címeihez képest, hogy az online többjátékos mód már 5 főt is támogat, így barátainkkal vagy akár vadidegenekkel is végigtolhatjuk a játékot. Ilyenkor a játékosok egymásra vannak utalva, s értelmes társakkal ez rengeteget tud hozzátenni az élményhez.
Akik szerették a From Software előző játékait, azok a Bloodborne-t is imádni fogják, hiszen a fejlesztők a már jól bevált módszert alkalmazták, és nem kockáztattak túl sokat újítások bevezetésével. Kapunk egy lehengerlően óriási bejárható területet, gyönyörűen kidolgozott ellenfeleket (mind mozgás, mind pedig külső szempontjából remekül néznek ki, természetesen a maguk szörnyű módján), valamint rengeteg órányi „szórakozást”. Kérdezem én: kell ennél több?
Értékelés: 9/10