Manapság nem divat önálló szuperprodukciókban gondolkozni, a nagy stúdiók eleve legalább trilógiákat terveznek. Így aztán nem csoda, hogy még be sem mutatták a Jurassic Worldöt, már megérkezett a hír a folytatás előkészítésének kezdetéről.
A Jurassic World rendezője, Colin Trevorrow már tavaly elárulta, hogy szó van folytatásokról, és azt sem titkolta, nagyon drukkol, hogy a második rész elkészítését is rábízzák.
Közben a Universal stúdió egyik illetékese megerősítette, hogy valóban még három folytatás készül a Halálos iramban-sorozathoz is, azaz csak a tizedik résznél fognak megállni. A hetedik rész hamarosan a mozikba kerül, és iparági becslések szerint valamivel több mint 700 millió dolláros összbevétel várható (az 5-6. rész eredményei alapján saccolnak így).
Point and Click kalandjáték időutazással. Csak nehogy megváltoztassuk a jövőt...
A La Quimera egy látványos FPS Shooter ami a Crysis játékok nyomdokaiba szeretne lépni, azonban…
A Chains of Freedom-ot kapjuk, ha az XCOM-ot áthelyezzük Kelet Európába, és az űrlényeket body-horror…
Szabadság és felfedezés, kezünkben a sors és a túlélés.
Te mit tennél meg a munkahelyed megtartásáért?
A Phantom Brave: The Lost Hero a 2004-es Phantom Brave folytatása, és bár a sorozat…