Total War: ATTILA – Játékteszt

A Total War: Attila egy „DLC” helyett továbbfejlesztette a Rome II erős részeit, és hibáktól mentesen megkaptuk azt, amit a Rome II kiadásakor elvártunk volna. Ezenfelül számos újítást is elérhetővé tett, amik még színesebbé teszik a hadjáratainkat.

A történetünk minden frakció esetében Krisztus után 395-ben kezdődik. Róma már csak árnyéka az egykori önmagának, és a hunok elől menekülő törzsek fosztogatnak mindenfele. A hadjáratok frakciónként változó szempontokkal és játékstílusokkal rendelkeznek, és mindegyiknek van egy kis bevezető animációja, ami ugyan nem éppen mozifilmes minőségű, hanem a játék motorjával készült videó, és felvázolja a világ jelenlegi helyzetét.

10 egymástól nagyon jól elkülönülő frakció közül választhatunk, és 3 viking frakció DLC-ként elérhető (bár azok elég egyformának tűnnek). Ezek között találhatóak nomád népek is, akik nem rendelkeznek önálló fővárossal, és fosztogatva vándorolnak a világtérképen. A velük folytatott játék nagyban különbözik az eddig megszokottaktól. Nincsenek városaik, amiket meg kellene védeni, hanem az egységek le tudnak sátorozni szinte bárhol a világban, és kis közösségként tevékenykedhetnek a csaták között. Ezekből a táborokból tarthatjuk fent a gazdaságunk, toborozhatunk hadsereget és vészelhetjük át azt a fránya telet, ami mindig megnehezítette a hosszú ideig tartó hadjáratokat.

Minden nomád törzs kezdetben nehezen irányítható, még akár az igazi Total War-veteránok számára is, ugyanis mivel folyamatosan vándorlunk, csak kis időközönként telepedünk le, és ha nem figyelünk oda megfelelően az épületeink kiválasztásakor, akkor könnyen csődbe mehetünk még a folyamatos fosztogatások közepette is. Ha már a fosztogatásnál vagyunk, meg kell említeni, hogy egy város elfoglalásánál a "Raze" opciót választva olyan mértékben égetik fel egységeink az adott területet, mintha egy atombomba csapódott volna be oda, és a világtérképünkön szépen animálva halad a láng minden irányba, miközben épületek, fák, termőföldek égnek porrá a szemünk előtt. Amennyiben az egyik viking frakciót választjuk, nyugodtan kiélhetjük piromán vágyainkat, mert szép bónuszt adnak a felégetett területről összeszedett pénzhez.

A játék kezelőfelülete ismét változásokon ment keresztül, melynek köszönhetően sokkal jobban átlátható minden éppen aktuális információ, ami a számunkra szükséges. A családfa rendszere elsőre kicsit nehezen átlátható, de amint ráérzünk a lényegére akár brazil szappanoperákba illő családi történeteket is kialakíthatunk. Egy furcsa dolog volt ebben a rendszerben számomra, hogy más családból beházasított embereket nem lehetett megöletni a családon belül, ezért a számomra ellenszenvessé vagy veszélyessé vált családtagok elég gyakran próbáltak egyedül városokat megostromolni (és ez sajnos mindig a halálukkal végződött :)).

A politika nagyon fontos szerepet játszik, főleg a játék későbbi szakaszaiban, ahol az ügynökök megfelelő használatával kombinálva komplett államokat tehetünk tönkre komolyabb harcok nélkül. Bár a Rome II-vel ellentétben az ügynökök a játék elején nem túl sokat érnek, de a folyamatos tapasztalatszerzés során hatalmas pusztítást tudnak okozni az ellenséges frakciókban.

Nagy újítás még a harcban a valós idejű tűzszimuláció, ami főleg az ostromok alatt keseríti meg a védekezők életét és az esetleges állóharcokat folytonos mozgásra készteti. A gyengébb gépekkel rendelkező játékosok nem biztos, hogy örülnek majd az újításnak, de úgy vettem észre, hogy még ha nagyon alacsony grafikán is játszik az ember, akkor is nagyon szép látványt nyújt.

Összességében határozott technikai fejlődésen ment keresztül a játék, mind grafikailag, mind a játékbeli hibák számának szinte nullára csökkentése tekintetében. Még mindig képes fenntartani a nagyon hosszú játékidőt kampányonként, és a nomád népek bevezetésével új játékélményben is lehet részünk. Sajnos a számos népcsoport körönként még mindig nagyon sokáig gondolkodik egy-egy kör végén, ami a sok órányi játék után már zavaró tud lenni. Afölött sem szabad elsiklani, hogy a térképnézetben, ha automatikus csatalejátszást választunk, akkor sajnálatos módon elég silány minőségű animációkkal találkozhatunk. A legnagyobb csalódást számomra a lovas hunok animációja jelentette, ahol egy csak lovasokból álló hadsereg egy gyalogos íjászként lábon szúrta az ellenfél generálisát. Ezt nem nagyon tudtam hova tenni. Ezt a két apró gyengeséget leszámítva a nyugodt szívvel ajánlom a Total War szerelmeseinek és azoknak, akik még csak most ismerkednek a műfajjal.

Értékelés: 9/10