Kategóriák: CikkekPC tesztek

Grey Goo – Játékteszt

10 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Grey Goo a Petroglyph új RTS-játéka, amely a túlzásba vitt micro helyett egy kényelmesen kezelhető, Command & Conquerre hasonlító játékélményt nyújt.

Manapság, ha multiplayer RTS-ről beszélünk, a Starcrafton kívül nem nagyon tudunk más nagyobb címet megnevezni, de talán a Grey Goo változást hoz majd ebben. Nem olyan gyors, pörgős játékmenettel szolgál ugyan, mint a Starcraft, inkább a Command & Conquer leszármazottjának mondanám.

A játék három frakciót tesz elérhetővé, amelyek teljesen elkülönülnek egymástól: ezek az Emberek, a Beta (egy amolyan alien/ember hibrid frakció) és a Goo. Mindhárom frakciónak megvan a maga erőssége és gyenge pontja, de mégis egy picit túl erősnek tűnik a Goo a többihez képest.

Az emberek bázisai egy elektromos hálózathoz hasonló rendszerrel vannak összekapcsolva, és azok látják el az épületeket energiával. A frakció gyenge pontját szerintem az jelenti, hogy amennyiben ez az energiaszolgáltatás megszakad, akkor a rákapcsolt épületek nem tudnak tovább működni, és ennek a hálózatnak a megvédése a játék vége felé igencsak nagy kihívással jár. Általában a terep sem könnyíti meg a dolgunkat, mert a legtöbbször hegyek és vizek állnak az építkezés útjában.

A Beta frakciónak nincsenek ilyen jellegű problémái. Ők bárhol tudnak építeni úgynevezett Hubokat, amire rácsatlakoztatva az épületeket már működnek is. Náluk két fontos dolgot emelnék ki: az egyik, hogy szerintem a legjobb védelmi erővel rendelkeznek a játékban (a falakra feltelepíthető egységeiket nagyon nehéz megsemmisíteni) és az egyik legerősebb super unittal rendelkeznek, ami egy mobil Factoryként szolgál (abban gyárthatjuk az egységeinket), emellett pedig "ráültethetünk" egységeket, amik plusz tűzerőt biztosítanak a mozgó bázisunk számára.

A Goo egy fő egységgel, a Mother Goo-val rendelkezik, ami egy nagy paca, és egyben a mozgó bázisunk is. Náluk nem kell a nyersanyagok bányászásával foglalkozni, maga a Mother Goo szívja fel a nyersanyagot és használja fel ahhoz, hogy osztódjon (egységeket gyártson). Talán ez a frakció volt a legviccesebb a három közül. Folyamatos mozgásban lehet vele lenni, nincs kötött bázishelye. A Mother Goo-nak nincs területi kötöttsége, így a hegyekre is gond nélkül fel tud kúszni. A legviccesebb dolog mégis az, hogy ha áthalad az egységeken, akkor szó szerint megeszi őket. Ezt a frakciót azoknak tudom ajánlani, akik nem szeretnek védekezni, hanem inkább offenzívan ostromolnák az ellenfeleiket.

A játékban található egy 15 pályából álló kampány mód (5-5 minden frakciónak), ami nagyon szép átvezető videókkal egészül ki. A sztorit nem mondanám kiemelkedőnek, és sok szempontból egy Starcraft-utánérzés.

A zene nagyon kellemes, és nem érezni azt, hogy a 30-40. meccs után már annyira monoton, hogy muszáj kikapcsolni. Nagyon jól illenek a zenék a harcokhoz, és egy kis plusz löketet is adnak a csatáknak. Grafikailag is nagyon rendben van a játék. Az egységek animációi és a térképek is kiemelkedően szépek.

A játékmenetben újdonságot vagy inkább fordulatot hozhat az a League of Legends-játékosok számára már talán jól ismert dolog, hogy a pályán vannak olyan helyek, ahol az egységeink "el tudnak bújni", mint például a fák lombjai alatt. Ezt úgy kell elképzelni, hogy akik ezeken a látást csökkentő területeken tartózkodnak, kifele támadhatnak és látnak mindent, azonban az ellenfél csak akkor tudja támadni őket, ha ő maga is bemegy ezekre a helyekre. Tehát amennyiben nem megfelelő felderítéssel rendelkezünk, nagyon könnyen megtámadhatnak minket az esetleges lesből támadó egységek.

Mostanság eltűnőben vannak az igazi, klasszikus RTS-játékok, de a Grey Goo nagy reményekkel szolgálhat a stílus kedvelői számára. Elsőre kicsit furcsának tűnik a játék, de amint egy kicsit több időt ráfordítunk, megláthatjuk, hogy egy nagyon erős címmé válhat. Bevallom, hogy valamiért soha nem tudtam igazán elmerülni a Starcraft-játékokban, mert amikor a multiplayer részre került a sor, általában szörnyen elvertek az ellenfeleim, és ez elég nagy negatívum volt a számomra. Ezzel ellentétben a Grey Goo-ban a kezdeti nehézségek és a mechanikával való ismerkedés után úgy éreztem, hogy végre nem csak az ellenfelem dominál, hanem én, a kicsit gyengébb RTS-játékos is képes vagyok nyerni és élvezni egy multiplayer-meccset. Ezt talán azzal tudom magyarázni, hogy az egységirányítás és a játék menüjének felépítése nagyon egyszerű és talán a logikus szóval jellemezhető. Bármit gondolkodás és keresgetés nélkül elérhetünk úgy, hogy akár csak pár perc tapasztalatunk van a játékkal.

Értékelés: 8/10

Legfrissebb bejegyzések

White Day: A Labyrinth Named School – játékteszt

A White Day: A Labirynth Names Schoolt a koreai Resident Evilként is említhetném, azonban a…

2024-11-13

Hollowbody – játékteszt

Mit kapunk, ha a szerelmünk a horror zsáner iránt sosem szűnt meg és ezt összekeverjük…

2024-11-11

Slime Rancher 2 – Korai Hozzáférés betekintő

A Slime Rancher folytatása korai hozzáférésébe történt betekintésünk alapján úgy tűnik, messze túl fogja szárnyalni…

2024-11-09

FORWARD: Escape the Fold – Játékteszt

Indie kártya-alapú dungeon crawler.

2024-11-07

Vlad Circus: Descend Into Madness – Játékteszt

Amikor nem nevet már a bohóc sem...

2024-11-06

Ország Játéka 2024: igazi játékbirodalom költözik az Elevenparkba

Tizenegyedik alkalommal rendezi meg a JátékNet az Ország Játéka versenyt, amelyre idén 65 játékot neveztek…

2024-11-02