Amerikai mesterlövész – Filmkritika

A film vetítésén végig úgy éreztem magam, mintha egy fülledt férfiöltözőbe zártak volna be. A tesztoszteron szinte lefolyt a vászonról, miközben azon tűnődtem, hogy vajon segítene-e a helyzeten, ha amerikai lennék, vagy legalábbis férfi.

Egy aktuálisan zajló háborús konfliktusról forgatott filmet óhatatlanul beleng a propaganda légköre. Főleg, ha a főszereplő önéletrajzi regénye alapján készült. Nem kevesebbet ígér tehát Clint Eastwood és Bradley Cooper vállvetve, mint hogy első kézből megtudhatjuk, milyen is ma egy harcos élete.

Nos, feltűnően hasonló a videojátékokhoz. Hogy ez utóbbiak realisztikus képi világát dicséri, vagy a film fantáziátlanságáról vall? Mivel személyes tapasztalattal nem rendelkezem harci cselekményekben, így nem tudom megítélni.

Ahhoz, hogy valaki katonának álljon és fel tudja dolgozni az ezzel járó lelki megterhelést, szükséges egyfajta fekete-fehér, egyszerűsítő gondolkozás. Van az ellenség, akiket meg kell semmisíteni, és vannak a mieink – bajtársak, család, nemzet –, akiket ezzel megvédünk. Annak azonban, aki nem ennek a paradigmának a mentén gondolkozik, esetleg a dolgok mögé nézne, nem sok támpontot ad az Amerikai mesterlövész. A film és karakterei is kétdimenziósak. A párbeszédeket mintha egy szuperhősös képregényből ollózták volna ki. A szereplőkről, érzelmeikről, gondolataikról, hátterükről minimális – és elég sablonos – információink vannak. Ahogy a teljes képről sem sok, bár itt mondhatjuk, hogy a készítők feltételezik a háttértudást, és hogy jártasak vagyunk az aktuálpolitikában.

Főhősünk, Chris Kyle Texasban nőtt fel, apja tanította a gyengék védelmére és arra, hogyan álljon ki a jó ügyért. A tévében látottak alapján jelentkezik egy toborzóirodában, mert hiszen meg akarja védeni Amerikát a rossz fiúktól. Rögtön a tengerészgyalogságnál landol, ahol mesterlövész lesz, annak is a legjobb. A haverjai által csak Legendának becézett Kyle állítólag több mint 160 embert lőtt le pályafutása során. Az Irakot négy küldetés alkalmával is megjárt katona hazatérve poszttraumás stresszel küzd. Ezt a ma nagyon is égető és valós problémát azonban gyorsan megoldják azzal, hogy más veteránokkal beszélget és lőni tanítja őket, amitől meggyógyul… Mindeközben a kiképzés alatt megismert felesége és az eltelt évek alatt született két gyereke várja otthon.

​

Az ellenségkép elmaszatolt. A távolban futkosó arabok barbárok és gyilkosok, de hogy miért nevezik őket annak, nem tudjuk meg. Az pedig egy percig sem merül fel szereplőinkben, hogy ők is ugyanúgy harcolnak és ölnek. Kyle kapott egy ősellenséget is az olimpikon mesterlövész, Musztafa személyében. Aki a legmegátalkodottabb gonosztevő, rengeteg amerikait lőtt le, vagyis végezte a dolgát, ahogy maga a főhős, Kyle arab tükörképe. Arra nem térnek ki, hogy mi is a különbség kettőjük között, ami miatt jogos lenne az egyik halála, amíg a másikat hősként tiszteljük.

Emellett civilként is feltűnik néhány furcsaság, például Kyle akció közben, a tetőn lapulva mobiltelefonál otthonlévő feleségével, sőt egyszer a telefonszex lehetőségét is felvetik. Vagy amikor szintén akció közben, megunva a lenti csapat bénázását, egyszerűen fogja magát, és ahelyett, hogy biztosítaná őket a tetőről, leslattyog, és megmutatja nekik, hogy kell házakat átkutatni.

Bradley Cooper erőfeszítése, amivel a valós Chris testalkatára gyúrta magát, valóban elismerésre méltó, azonban kár volt ezt és Clint Eastwood tehetségét egy képregények faék-egyszerűségű ideológiájával működő filmre vesztegetni.

Akinek a trailer vagy a plakát felkeltette az érdeklődését, bátran menjen el, és nézze meg: nem fog csalódni, pont azt kapja, amit ígér a mozi, mindezt profin kivitelezve. Azokat azonban, akik esetleg a bonyolultabb összefüggésekre vagy a rejtett mélységekre kíváncsiak a sztori mögött, ki kell, hogy ábrándítsam.

Értékelés: 5/10