Kick & Fennick – Játékteszt

A Sonynál szeretik párban megoldani a feladatokat. Ez általában úgy néz ki, hogy a két fő karakter fizikai és mentális tulajdonságaiban mások, de éppen az ellentétek miatt kiegészítik egymást.

Ott van például Ratchet and Clanck, a Jak and Dexter-sorozat vagy éppen a The Last of Us, és nincs ez másképp tesztünk alanyánál, a február havi PS Plusszal debütáló Vita-exkluzív kalandjátéknál a Kick & Fennicknél sem. Egy holland székhelyű csapat, a Jaywalkers Interactive munkája, akik viszonylag fiatal kompániának számítanak. Hét évvel ezelőtt döntöttek úgy, hogy videojátékokkal szeretnének foglalkozni (van egy Oculus Rift-es pojektjük is, de az még a jövő zenéje).

Egy olyan világban mászunk ki az inkubátorunkból üde és energikus, szőke, kékszemű ifjonc karakterünkkel (Kick), ahol valamiért a modern izolált külvilág leamortizálódott. Hidak omlottak össze, falak törtek be, és mindezt elkezdte visszahódítani a természet (azért ne úgy képzeljük el, mint mondjuk a fentebb említett The Last of Usban). Tetszetős környezet és játéktér ez, ami 2D-ben bejárható. Pár métert előrehaladva karakterünkkel máris belebotlunk egy lemerült, repülni képes ki droidba, ő lesz a legfőbb útitársunk… Fennick. Ugyanitt találjuk meg a földön azt az eszközt, amire az egész játék épít. Hívjuk „jumpgun”-nak. Rövid instrukciós ablakokra tapogatva a Vita érintőkijelzőjén megtudjuk, hogyan is működik. A „jumpgun” kétfunkciós: elsőként is lőhetünk vele a rosszakaróinkra, amik a StarCraft univerzumból ismert Observer ideimplantált változatai. Nem csak itt tapasztalható hasonlóság a karaktermodellek terén, de haladjunk tovább. Tehát a fegyverünk tudását tekintve fontosabb a második képesség, ami az ugrás. A talaj felé célozva és a ravasz meghúzásával érhető el, de a levegőben is használhatjuk. Sőt még víz alatt is. Ez lesz a kulcs a játék további platformerfeladataihoz. Ennek az irányítása végtelenül egyszerű: abba az irányba toljuk az analóg fejecskét, ahová ugrani vagy éppen landolni szeretnénk. Csak kettő darab lőszert durranthatunk el egyidejűleg. Aztán földet érve a tár újratöltődik.

Tehát együtt a két fő karakter, de mégsem lesz itt boldog mindenki. Mert pont ekkor jön egy hatalmas „mecha” (nagy robot), akinek az egyetlen pirosan világító szeme csak ránk mered. Támadásba is lendül ellenünk, de Fennick hirtelen bekapcsol, és neki hála megmenekülünk egy veszélyes kitérővel. A mozdulatsor után szomorúan konstatáljuk, hogy Fennick energiamagja megsérült. Kétségbeesetten próbál Kick a közelben keresni egy másikat, még az újdonsült durrogtatóját is szétszedi, de sajnos semmi olyasmit nem talál, ami kompatibilis lenne társa energiaellátó egységével. Ekkor a kamera átzoomol a törmelékeken, és megpillantunk egy hatalmas tornyot, amelynek a tetején ott van egy pont ugyanolyan alkatrész, amitől társunk újra a régi lehet (Half-Life 2). Nos, akkor meg is van a cél, az előrefelé hajtó erő. Mi is segítsünk a segítőnkön.

​

A végcélhoz mindenféle izgő-mozgó, szívó-fújó és fel-le ugráló akadályokon kell átlendülnünk. Esetünkben ugranunk. De ha éppen ez nem sikerül, például elszámítunk egy ugrást, akkor hűséges követőnk ismét visszateleportál az adott szakasz elejére. Persze nem hibázhatunk a végtelenségig, ugyanis Fennick energiája a sérülésnek hála véges, és ha elfogy, akkor kezdhetjük elölről a térképet. Hozzáteszem, nem egyszer fordult velem elő ilyen eset. Párunk elhasznált energiáját ideiglenesen vissza tudjuk tölteni a kis lebegő fogaskerekek gyűjtésével. Nagy mechanikus alkatrészekbe is belefutunk, amiket felszedve több energiát adunk vissza társunknak, és ezekkel oldhatunk fel magunknak új ruhákat, mert az öltözködés és a külső ebben a játékban is kiemelten fontos.

Összesen 45 helyszínen kell átvergődnünk a történet lezárásáig. Na jó, ez azért korántsem lesz vergődés. Élvezhető ez a kis játék. Igényesen vannak benne megalkotva és kiszámítva a dolgok. Tehát dizájn terén rendben vagyunk, pofásan néznek ki a hátrafelé zoomolások, amikor belátjuk az egész terepet. Külön tetszett az a megoldás, amit a víz alatti részeknél tapasztalhatunk. Itt az oxigénellátást Fennick biztosítja, mégpedig úgy, hogy búvármaszkszerűen ráfonódik a légzőszerveinkre. Viszont ami relatíve nem tetszett, az a szakaszosan felépített játékmenet. A gyakorlatban ez úgy fest, hogy a szakaszok végén a játék csillagokkal értékel, annak függvényében, hogy mennyi fogaskereket találtunk meg (50/szint). Aztán tapi a folytatásra, és jöhet a következő. Sőt, egy technikai hibába is belefutottam. Egy komplexebb feladat közepén jártam, amikor a játék hirtelen leállt. De a játéktámogatást dicséri, hogy azonnal bejött a hibajelentő kis ablak. Ez csak egyszer fordult elő. Végleges verdiktem a produktumról, hogy könnyed és gördülékeny kikapcsolódás lehet, ha éppen nincs más, amivel próbára tehetnéd a platformeres tudásodat. Vagy ha éppen utazol.

Értékelés: 7/10