Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) – Filmkritika

Érezted már azt, hogy mellőznek? Egy ideig tündököltél, majd egyszer csak elfeledkezett rólad mindenki? Minden emberben megvan a vágy, hogy a középpontba kerüljön. Te meddig mennél el?

Riggan (Michael Keaton) egykoron népszerű színész volt, lényegében a mai divatos képregényfilmek ősapjának is nevezhetnénk. Ő formálta meg Birdmant. De hogy ki lett belőle mostanra? Egy lecsúszott valaki, aki egy színdarabot próbál összehozni, hogy bebizonyítsa, képes komoly szerepben is helytállni, és életjelet mutatni, hogy ne feledkezzenek meg róla. Elvált, drogos lányával, Sammel (Emma Stone) sokszor vitatkozik, és a színházi produkció sem úgy alakul, ahogy tervezte. Főleg amikor betoppan Mike (Edward Norton), és fenekestül felforgatja az egészet. 

A film alaptörténete még sablonosnak is mondható, de ha amint elkezdenek peregni az első filmkockák, ráébredünk, hogy egy nem mindennapi darabbal kerültünk szembe. Nagyon sok témát boncolgat, és ezeket annyira jól keveri, hogy minden nézőszámára könnyen fogyasztható végeredmény születik.

Az első és legnagyobb érintett terület a filmben a színház és a mozi közötti ellentétek kiemelése. Mennyire van helye egy filmsztárnak a színházi világban? A kritikusok mekkora befolyásoló erővel bírnak abban, hogy egy darab sikeres lesz vagy éppen bukás? Egy jelenet kifejezetten arra épül, hogy Riggan vitatkozni kezd egy kritikussal, aki mozis karrierje miatt lenézi főszereplőnket, és szerinte az ilyen produkciók csak le vannak butítva, hogy képes legyen a tömegeket vonzani, míg a színház egy zárt világ, és csak kifinomult emberek szeretik azt. 

A második fő témája a Birdmannek maguk a karakterek, az egymáshoz viszonyulásuk, és a generációk közötti szakadék is megnyílik. Riggan két másik szereplővel is szembekerül. Az egyik a saját lánya, aki az apja fejéhez vágja, hogy ha nincs fenn Facebookon és Twitteren, akkor miért meri egyáltalán azt mondani, hogy létezik? A másik karakter, akivel összetűzésbe kerül, az Mike, aki egy fiatal, tehetséges színész, de nem szereti az előre betanult szerepeket, inkább improvizál, és egyéni elképzelése van arról, hogyan is kellene ennek a darabnak kinéznie.

Birdmant sem szabad kifelejteni, mert bizony a szuperhősnek is nagy szerepe van a filmben, sőt mindenki életében. A film nagy részében nem látjuk, csak halljuk, ahogy Rigganhez beszél és bizonygatja, hogy sokkal többre hívatott és mindenkinél jobb. Ahogy haladunk előre a történetben a hangok egyre többször és erősebben zengnek, innen is tudhatjuk, hogy Keaton kezd megőrülni, és egyre furcsább dolgokat csinál, már-már emberfelettieket, amikre persze mind meg is lesz a magyarázat, csak figyelnünk kell.

Miért mondtam, hogy Birdman mindenki életében ott van? Ki az, aki nem érezte már magát úgy, hogy ő mindenkinél jobb, képes bármire. Igen, Birdman a mi „sötét oldalunk”, az elnyomott egónk hangja, aki néha képes a fülünkbe súgni azokat a vágyakat, amelyeket legszívesebben elfojtanánk.

Michael Keaton fergetegeset alakít, de ez mindenkiről elmondható a filmben. Emma Stone-ban is ott van a tehetség, és ezt most tökéletesen be is mutatta. Edward Norton szintén brillírozik. Alejandro González Inárritu neve sokaknak nem lehet ismerős, de aki megnézi, ezt a filmet, egy életre megjegyzi, mert olyat tett le elénk, ami maradandó.

Amit külön érdemes még kiemelni, az a vágás. Egyszerűen fantasztikus, amit ott műveltek. Lényegében a kamera folyton követ valakit, és amikor egy sötét helyre ér, akkor történik meg a vágás, és csak az időbeni vagy helyszínbeli ugrást érzékeljük, ami egyáltalán nem lesz zavaró, sőt nagyon is egyedivé teszi a filmet.

A Birdman egy olyan alkotás, amelyről órákig lehet beszélni és oldalakat írni. De inkább meg kell nézni, és onnantól érthető lesz a rajongás. Ritka az olyan film, amely egyszerre közönségbarát és Oscar-díjesélyes. Érdemes szurkolni neki, mert egy pár díjat biztosan megérdemel. Mindenkinek ajánlott, aki szereti a különleges élményeket és az olyan történeteket, amelyeken el lehet gondolkozni.

Értékelés: 9,5/10